2024.04.29. 09:45
A siker útján sétálva Kemény Dénessel
A nemzet aranyai című sport dokumentumfilm vetítése után a közelmúltban találkozhatott a közönség a Kárpátia Filmszínházban a vízilabdás sztori egyik főszereplőjével, Kemény Dénes szövetségi kapitánnyal. Sok érdekes történettel, kulisszatitkokkal lettünk gazdagabbak, teljesebbé vált az a kép, amit a zsinórban három olimpiát nyert pólósokról eddig emlékezetünkben őriztünk. A legendával Szabó Zoltán, egykori BEK-győztes pólós, szakkommentátor és Méhes Gábor sportriporter beszélgetett.
Kemény Dénes egykori vízilabda szövetségi kapitány számos érdekességgel szolgált közönségének. Fotó: Gémes Sándor
A filmet profik csinálták, így a főszereplőkön kívül nekik is közük van a sikeréhez. Úgy tudom, már létezik angol és olasz feliratos változata, és vetekszik több játékfilm nézettségével
– kezdte a közönségtalálkozót A nemzet aranyai filmmel kapcsolatos információkkal Kemény Dénes, aki olaszországi játékos- és edzői pályafutása idején állatorvosként praktizált a festői szépségű, hegyekkel és tóval ölelt Comóban.
Ahogy kezdődött
A Magyar Vízilabda Szövetség 1996-ban hirdette meg a szövetségi kapitányi posztot, az általuk kiválasztott 11 edzőnek elküldve a pályázatot. Négyen válaszoltak, köztük a még regnáló szakember, Horkai György, aki az atlantai olimpián 4. lett a csapattal, „vagyis nekem már csak Görgényi István és Gerendás György maradt riválisnak” – jegyezte meg Kemény Dénes, aki a határidő lejárta előtt, az utolsó pillanatban továbbította faxon jelentkezését, amelyben nagy szerepet játszott édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője, Kemény Ferenc, Fecsó bácsi. A háromból két riválisra visszatérve: 2000-ben Kemény és Görgényi is olimpiai bajnok lett, előbbit tudjuk, utóbbi a házigazda ausztrál női válogatottal.
Ha nem kapom meg a szövetségi kapitányi tisztséget, nem költöztünk volna haza Olaszországból
– jelentette ki Kemény Dénes, aki egy drukker kérdésére válaszolva azt is elmondta: az edzőknek soha nem akasztottak a nyakába olimpiai aranyat, ő a közelmúltban kapta meg a honi szövetségtől, a hármat együtt és nagyobb méretben, mert ugyanakkorát készíteni hamisítás lett volna.
Hogy tükörbe tudjunk nézni
– Nem azon bánkódtam, amit nem értem el, annak örültem, amit sikerült – jelentette ki, hozzátéve: a kritikákat soha nem olvasta el, és mert következetes volt, később a dicséreteket sem, „pedig jól esett volna”.
A kezdetekben, ismerve a játékosok képességeit, tudtam kik azok, mintegy harmincan, akikre feltétlenül számíthatok. Egy-egy poszton négy-öt embert is megnéztem, és azt kértem tőlük, a tőlem kapott feladatkörben mutassák meg tehetségüket. Azt is mindig mindenkinek az eszébe véstem: egyetlen hiba visszahozhatja az ellenfelet a meccsbe. Volt rá példa... Ha valamit csinál az ember, azt profiként tegye, vagy sehogy, én igyekeztem mindig alázatosan viszonyulni a dolgokhoz. Fontos, hogy a célért mindent megtegyünk, hogy utána tükörbe nézhessünk, vagy vegyük le a helyéről
– osztotta meg szemléletes hasonlattal hitvallását.
Potyogó könnyek
– Olaszországban először gyerekeket edzettem a comói klubnál, ott tanultam meg, ha a tréner szükségét érzi, második apaként is felléphet. Név nélkül, ez két klasszis, háromszoros és kétszeres olimpiai bajnok pólósomnál is megtörtént. Comóban tanultam meg azt is, minden csapattag egyformán fontos. Az első meccsemen 5–4-re nyertünk Milánóban, boldog voltam, mikor az elnök azt kérdezte: tudom-e, hogy több gyerek szomorúan utazik haza, potyognak a könnyei? Miért, győztünk – feleltem. Igen, mondta, de nem játszottak, és nekünk mindenki fontos. Úgy hiszem, akkor dőlt el, hogy később a válogatottnál mindig mindenkinek azonos volt a prémiuma. A sikerhez a kiegészítő emberek is kellenek, mert ki tudja megmondani, minek, kinek köszönhető egy minimális egygólos győzelem? Ratko Rudics is azt vallja: a csapat nyer, a csapat veszít. Differenciált premizálással szétverhetünk egy közösséget, az egységet, az együttest
– mondta Kemény Dénes.
Nászéjszaka és mézeshetek
Kapitányságomat a házassághoz hasonlítom. Az első siker, 1997-ben Sevillában az Európa-bajnoki cím olyan volt, mint a nászéjszaka – kicsit komolyabban: az addig elvégzett munka vizsgája volt –, az első négy évet nevezhetjük mézesheteknek, akkor jött még egy Eb-, egy világkupa és az olimpiai arany Sydney-ben. Utána jöttek a gondok, a problémák, de a „házasság” összességében jó volt
– mondta a 70. születésnapját június 14-én ünneplő mester. Azzal folytatta: a játékosok életében a fontosabb változások folyamatosak, ezzel a válogatottnál is szembesült, mert más lesz a környezete, az élethelyzete, családosként már a pénz, az esetleges prémium nagysága is jobban érdekli, mint korábban.
Demokrata diktátor
Molnár Papesz egyszer azt mondta, diktátor vagyok, pedig sokszor – úgy gondolom – demokrata voltam
– közölte félmosollyal, a kijelentést derültség fogadta. Az őt követő szövetségi kapitányokkal, az azóta fiatalon elhunyt, trénerként is világbajnoki aranyat szerző Benedek Tiborral, az Európa-bajnokságon győző Märcz Tamással és a jelenlegi, szintén volt játékosával, a Fukuokában vébét nyerő Varga Zsolttal is jó, kiegyensúlyozott kapcsolatot ápolt és ápol. Utóbbi kijutott a párizsi olimpiára is.
Mindenkinek azt mondom, amit édesapám nekem: kérdezz és válaszolok. Magamtól nem szólok bele senkinek a munkájába, de ha hozzám fordulnak, ha tudok, szívesen segítek. Én úgy voltam ezzel, meccs előtt bárkit meghallgattam, utána senkit, mert akkor már a kabinos is tudta, tudja, mit kellett volna másképpen csinálni
– közölte.
Szenvedés a vereségtől
Utáltam kikapni. Nagyon szenvedtem, amikor éveken, de legalább két éven keresztül nem nyertünk nagy tornát – emlékezett Kemény Dénes, aki 1997-től 2012-ig dolgozott szövetségi kapitányként. Minden személyi döntését ma is vállalja, az utolsó, a londoni olimpián 5. lett a válogatottal. Legidősebb fia, Kristóf is edzőségre adta a fejét, a BVSC-Zuglónál dolgozott 4 évet, „mindig a mérkőzés után negyedórával nézem meg az eredményt, hogy ne idegesítsem fel magam”
– árulta el a közönségtalálkozón.
Megadta az utánpótlás edző definícióját is.
Olyan embereket nevel, akik pluszként jó sportolók is. Ahogy a már említett comói klubelnök fogalmazott, az a legfontosabb feladata, hogy a gyermek másnap is elmenjen az edzésre és ott jól érezze magát. A fiataloknál még nem szabad eredményességre törekedni, az eredményt hajszolni, mert ha valaki tehetséges, szorgalmas és a nevelőedző jól végzi a munkáját, jönnek majd a sikerek
– fogalmazta meg.
Tanács edzőknek, mindenkinek
Alap, hogy minden játékosból ki kell hozni tudásának, képességének maximumát. Ez az edzők feladata. Az is fontos, hogy a jót és a rosszat is helyén, értékén kezeljük
– búcsúzott Kemény Dénes a publikumtól. És ez nem csak a sportolóknak és az edzőknek megszívlelendő.
A negyedik arany A nemzet aranyai című sport dokumentumfilm nyerte a nagydíjat a nemzetközi Cote d'Azur Sportfilm Fesztivál olimpiai kategóriájában. Zákonyi S. Tamás és Szécsi Zoltán háromszoros olimpiai bajnok vette át a díjat. És ez már a legendás pólóválogatott negyedik „ötkarikás aranyérme” – legalábbis a 21 Kemény Dénessel olimpiai bajnoki címig jutó vízipólósból Kásás Tamásnak, Benedek Tibornak (posztumusz), Biros Péternek, Kiss Gergelynek, Molnár Tamásnak és Szécsi Zoltánnak, ők nyertek vele hármat –, ami valóban páratlan. |
