2023.11.05. 14:00
Befejezetlen a hód-tavi emlékmű – Galéria
Máig sincs befejezve Hódmezővásárhelyen a lassan 30 évvel ezelőtt megálmodott, az 1282-es hód-tavi csata előtt tisztelgő emlékmű, amely a 47-es főút melletti motokrosszpályán állja a maga viharait. Olykor szó szerint is, hiszen a Csete György Kossuth-díjas építész által tervezett, egy nagy szabad területen elhelyezkedő, főként fém borítású kun harci sisakra emlékeztető épület vonzza a villámokat, és nincs megoldva a villámvédelme sem.
Sipos Róbert mutatja az ősrégi kardot, amely minden valószínűség szerint „részt vett” a hód-tavi csatában. Fotók: Kovács Erika
Sokan szeretnék Vásárhelyen, hogy a különleges emlékmű olyanná váljon, amilyennek a tervezője annak idején lerajzolta. Sipos Róberttel jártunk az emlékműnél. Ő az a hagyományőrző férfi, aki tizenkét éve szervezi meg nyaranta a hód-tavi csata emlékrendezvényt, ahol párviadalokkal is felidézik az 1282-es eseményt.
Pénzt is szereztek az építkezéshez
A hód-tavi csata emlékmű gondolata egy baráti beszélgetésen született meg az 1990-es években, amelyen részt vett Csete György Kossuth-díjas építész, akadémikus, a Nemzet Művésze, a magyar organikus építészeti iskola alapítója, illetve felesége, Csete Ildikó Magyar Örökség-díjas textilművész, valamint Szalay Ferenc Tornyai-plakettes festőművész, érdemes művész és Szenti Ferenc Széchenyi-díjas író, etnográfus, helytörténeti kutató. Az volt a terv, hogy az ópusztaszeri Feszty-körképhez hasonló elvű, de kisebb alkotással állítanak emléket a Hódmezővásárhelyhez köthető egyedüli katonai eseménynek. A tervet tett követte, a hód-tavi csata emlékművet Csete György tervezte meg. A megvalósításhoz az anyagi források is rendelkezésre álltak. Hódmezővásárhely akkori országgyűlési képviselői, Grezsa Ferenc és Kószó Péter segítségével az önkormányzat a Szerencsejáték Alapból kapott forrást az emlékmű felállítására
– tudtuk meg Sipos Róberttől.
Eredetileg máshová tervezték az épületet
Sipos Róbert arról is beszélt, hogy eredetileg a laktanya melletti területre tervezte az önkormányzat az emlékművet. A kárpótlások során a kiszemelt rész magánkézbe került, az új tulajdonos annyi pénzt kért volna érte, hogy azt nem tudták volna finanszírozni a rendelkezésre álló büdzséből.
Az emlékmű így végül a „Nagyszigetbe” került, a motokrosszpálya területére, a 47-es főút mellé. Szeremley Sámuel is így nevezte ezt a helyet. A Vásárhely történetéről szóló művében úgy fogalmazott, hogy a hód-tavi csata középső része átcsapott a Szigetbe. Mivel a csata egy része itt zajlott, így autentikus lett a helyszín
– fogalmazott.
A zápor eláztatta a kunok nyilát
Mielőtt megismernénk az emlékmű történetét, idézzük fel, mi is történt 1282 nyarán, amikor egy hirtelen jött zápor eláztatta a kunok nyilait.
Az anyai ágon kun származású IV. László, azaz Kun László rendszeresen kedvezett a kunoknak. Ezt sem a főurak, sem az egyház nem nézték jó szemmel. A királyt felszólították a kunok letelepítésére, megkeresztelésére, amit Kun László vonakodott megtenni. Nehezítette a helyzetet az is, hogy a tartományurakkal vívott küzdelmekben IV. László főként a kunokra támaszkodhatott. A királyban csalódott kunok egy része azonban fellázadt, fosztogatni kezdték a Tisza és a Maros vidékét. Velük vívta meg 1282-ben IV. László a hód-tavi csatát. A király győzött, mert egy hirtelen zápor eláztatta, hasznavehetetlenné tette a kunok nyilait. A csata után a kunok egy része behódolt, mások pedig elvándoroltak.
Mi történt a csata után közvetlenül a kunokkal? Kisebb részük, akik nem voltak hajlandók áttérni a földművelő életmódra, visszavonultak Kelet felé, amerről jöttek. Ők el is tűntek, szétmorzsolódtak a „népek tengerében”. Nagyobb részük vállalta a letelepülést. Elszállásolásuk már nem a magukkal hozott jurtokba történt, hanem a művelésbe kapott földjeiken éppen olyan földházakat építettek, mint a már itt lakó magyarok, és meg kellett keresztelkedniük
– így írt erről Szenti Tibor a Vásárhelyi emlékeim című, húsz évvel ezelőtt megjelent kötetében.
Azt is írta, hogy nyilvánvalóan letelepítésük nemcsak a Duna–Tisza között, illetve a Tiszántúlon Karcag környékén ment végbe, hanem éppen a hely adottsága miatt legtöbben Vásárhely környékén kaptak szállást.
Ezt a föltevésemet a legkiválóbb magyar turkológusunk, a tragikus körülmények között elhunyt és a kazah Alma Atában eltemetett Mándoki Kongur István erősítette meg, aki rendszeresen járt Vásárhelyre ide származott családtagjait látogatni, és antropológiai vizsgálatokat végezni
– olvasható Szenti Tibor könyvében.
Mára kifakult a pirosas-narancsos héjazat
Ezért is kívánt az önkormányzat a Vásárhely és az ország történetében is fontos, de kevésbé ismert eseménynek emléket állítani az 1990-es évek végén.
Csete György Kossuth-díjas építész készítette el a terveket, a helyét maga jelölte ki 1997-ben. Az elemeket is legyártották. Az építkezés két évig tartott, igencsak mostoha körülmények között, hiszen nem volt áram, így a kőművesek a maltert is kézzel keverték. Az épület egy kun harci süveget mintáz, téglából készült, a külső burkolata pikkelyszerű fémlemezekből áll. A fémlemezeknek eredetileg pirosas-narancsos színe volt, de mára rózsaszínné fakultak. Az eredeti tervek szerint ez egy szakrális épület lenne, tájolásában a régi jurtákra utal. Kelet felé néz, hogy a hajnali első napsugarak ébresszék a benne lévőket. Az akkori építők állítólag nem is értették, hogy az ajtaja miért nem a 47-es főút felé néz
– folytatta Sipos Róbert. Hozzátette, sajnálatos, hogy az emlékmű máig nem lett befejezve.
A nomádok fegyverzetét is megidézi formája
A 2020-ban állított emléktáblákon ezt olvashatjuk az emlékműről:
Az épület alakja a Csete György védjegyévé vált természeti formának, a »hajlék«-nak téglából épített, felfelé nyitott, bimbós-hagymakupolás változata. A hajlított szerkezet megidézi a nomádok fegyverét, az íjat, de az alföldi kemencét, vagy a nádból kötött pásztorkunyhót is. A tetőrész megoldása a Képes Krónika Kun László (1262–1290) ábrázolásán látható fejfedővel rokonítható, az építményen a kun süveg együtt jelenik meg a királyi koronával. A bejárat kialakítása Szent László (1046–1095) győri hermájának átdolgozása. Mindkét királyunk sorsának azonos fejezete volt a kunokkal folytatott küzdelem.
Sipos Róbert megmutatta az emlékmű belső falához döntött elemeket, pajzsokat, alabárdokat formázó fémdíszeket, amelyeket Csete György az emlékmű köré tervezett.
Az utóbbi 10 év kutatómunkájának eredménye, hogy ezek a legyártott elemek előkerültek. Hosszú ideig ugyanis egy városi raktárban porosodtak, végül már alig akadt, aki tudta volna, hogy mik is ezek az óriási fémpajzsok és alabárdok. Eljutott a híre hozzám is, így elértem, hogy ide kerüljenek, ha egyelőre nem is a Csete György-féle terv szerinti helyükre, de legalább az emlékműbe
– mondta Sipos Róbert.
Csaknem 200 lovast ábrázolt a falfestmény
Az emlékmű beázik. Az üvegtetőbe valószínűleg belecsapott a villám, az üvegdarabok nem bentre, hanem az épület köré szóródtak. Az emlékművet ugyanis nem látták el villámvédelemmel. Egy nagy méretű szabad területen áll, a burkolata fém, ami vonzza a természet erőit. A betört üveg miatt az építmény beázik, a csorgás nyoma jól látszik a fehér falon, ahol eredetileg egy falfestménynek, egy seccónak kellene lennie. Volt is, de sajnos csak pár napig.
Szalay Ferenc festőművész mintegy 200 lovast ábrázoló csatajelenete került fel az emlékmű belső falára. Csete Ildikó textilművész pedig a csata krónikáját írta fel latinul és magyarul. Sajnálatos módon a seccót az elkészülte után néhány nappal ledobta magáról a fal. Ismereteim szerint a képzőművészek úgy kívánták felvinni a falra, mint annak idején a középkori templomokban a freskókat, a nyers vakolattal együtt száradt volna meg a festmény, ami állítólag egy technikai probléma miatt pergett le a falról. A művészek arra gyanakodtak, hogy nem a megfelelő receptúra szerint készült el a vakolat, amelybe nem meszet, hanem mészhidrátot használt fel a kivitelező, ezért reagált rosszul a festék
– idézte fel Sipos Róbert.
A történtekről a Vásárhelyi lokálpatrióták című blogban Harmat Árpád Péter pedig így írt:
A festő úgy tervezte, hogy a falat »al fresco« módszerrel festi meg, ezzel az igényes, nehéz festési móddal, amellyel a nedves vakolatra festenek. Váratlanul nagy meleg köszöntött be, szeptemberi hőség. A friss vakolat túl gyorsan száradt. A festő ezért az »al secco« módra váltott, amelyhez tökéletesen száraz vakolat szükségeltetik. Ez a változás volt az okozója a szörnyű »eredménynek«. Az időjárás változás miatt 70%-ban megfestett mű három-négy nap múltán kezdett leperegni. A festő, az építész, a szövegíró lesújtva álltak a szinte teljesen elpusztult »csatafal« előtt. Nem volt mit tenni, le kellett verni tégláig az egész vakolatot. A festő, aki nem tudott belenyugodni a történtekbe, először a saját malom műtermében, majd Csete Ildikóék mártélyi műterem házában, próbálta festéssel bizonyítani igazát, ami sikerült is.
Festékspray-vel fújták össze a vandálok
Sipos Róbert lapunknak elmondta, hogy rejtélyes rongálás áldozatává is vált az emlékmű, miután a secco lepergett a falról. Állítólag nyitva maradt az ajtó, ami szabad utat nyitott a vandáloknak, akik festékspray-vel összefújták a falat, amelyről jegyzőkönyv is készült, de a tettes, vagy tettesek nem kerültek meg.
A már említett blogban Csete Ildikó arról is beszélt a szerzőnek, hogy Szalay Ferenc elemi csapásként élte meg a műve elpusztulását, ezen élete végéig nem tudott túl lenni sem fizikailag, sem lelkileg.
A secco nem készült el újra, mint ahogy az emlékművet sem fejezték be.
A Csete Alapítvány 2020-ban felállított emléktábláján utolsó mondatként az olvasható:
A vásárhelyi polgárokon múlik, hogy a csatát követően itt letelepedő őseikké váló kunoknak és magyaroknak méltó emlékhelyévé válik-e.
