2023.05.21. 12:30
Méltón gondoskodni az idősekről – ez Rostás Norbert hivatása
Az idősek méltó gondozását választotta hivatásául Rostás Norbert. A dóci férfi eredetileg orvosnak készült, de miután Angliában megtapasztalta, milyen az ápolói munka, megmaradt ezen a pályán. Angol mintára épített otthont falujában, ahol nemcsak a nyugdíjasoknak, de hozzá hasonló romáknak is segít azzal, hogy szakmát tanulhatnak.
Rostás Norbert számára mindennél fontosabbak otthona lakói, az ő gondozásukra tette fel az életét. Fotó: Gémes Sándor
Fotó: Gemes Sandor [email protected]
Nem lakóink élnek a munkahelyünkön, mi dolgozunk az otthonunkban.
Ez a mottó fogad mindenkit, aki belép a dóci idősek házába. Már ebből is látszik: különleges intézményt hoztak itt létre. Egy olyan helyet, ahol az éltes, sok esetben demens nyugdíjasok úgy tudják eltölteni életük utolsó éveit, hogy nem egy otthonban, hanem az otthonukban érezhetik magukat. Az Ápolás Extra Egyesület által működtetett létesítményt egy helybeli roma fiatalember, Rostás Norbert álmodta meg és hozta létre sok év tervezés és spórolás után. Idén ő is a döntősök között volt a Roma Sajtóközpont által létrehozott Aranypánt díj kapcsán. Végül nem ő kapta meg, de senki nem vitatja: ő is nagyon megérdemelte volna.
Angliában találta meg a hivatását
A helyi általános iskola után Szegedre jártam középiskolába. Én akartam gimnáziumba menni, mert eltökéletem, hogy orvos lesz belőlem. Nem mondom, hogy egyszerű élet volt ez, hiszen hajnalban keltem, bebuszoztam a városba, majd délután fáradtan hazaesve kezdhettem neki az otthoni tanulásnak. De a családom mindenben támogatott
– mesélt a kezdetekről Norbert, aki ennek ellenére elsőre nem jutott be az orvosi egyetemre. Érettségi után ezért úgy döntött, szeretne valami hasznosat csinálni. Egy önkéntes programmal Indiába utazott 3 hónapra, és egy ENSZ-iskolában tanította európai kultúrára a gyerekeket.
Mivel ekkor még nem volt nyelvvizsgám, Indiából hazaérve úgy döntöttem, hogy Angliában próbálok szerencsét. Leginkább azért, hogy miközben pénzt keresek, hogy az egyetemi tanulmányaimmal kapcsolatos kiadásokat finanszírozni tudjam, a nyelvet is tanuljam. Egy évig terveztem ott maradni, nyolc lett belőle
– mosolygott. Az élete ugyanis ott alapvetően megváltozott: megtalálta hivatását.
Először egy luxushotelben helyezkedtem el, de azt a munkát nem szerettem. Úgy éreztem, nem adok semmit, csupán a gazdagok szórakozásához asszisztálok. Mindig busszal jártam dolgozni, és egy nap az egyik jármű hátulján megláttam egy hirdetést, hogy ápolókat keresnek. Úgy döntöttem, felmondok, és jelentkezek erre a munkára
– mondta.
Az angol mintát hozta haza
Norbert először éjszakai műszakban dolgozott az idősotthonban, majd később műszakvezető lett, és nyolc évvel később intézményvezető-helyettesként jött el onnan. Méghozzá haza, Dócra, akkor ugyanis már tudta, hogy az ott szerzett tapasztalatok alapján itthon is egy angol mintájú otthont nyit meg.
Szerettem volna meghonosítani azt a mentalitást, hozzáállást, amit ott láttam, miszerint tisztelik az idős embereket. Sajnos ugyanis Magyarországon nem ilyen az intézményrendszer
– fogalmazott. Az utolsó 5 évben már azért dolgozott, hogy legyen elég pénze arra, hogy a nagymamája többgenerációsra tervezett családi házában, amelyben egyedül maradt és amelyet az asszony jó szívvel ajánlott fel erre a célra, megnyissa az idősotthont. Amikor pedig a pályázati forrást is elnyerte, végleg hazaköltözött.
A mi intézményünk attól különleges, hogy nem steril, kórházi körülmények és szigorú napirend veszi körbe a lakóinkat, hanem otthonos légkör. A dolgozók nem viselnek egyenruhát, a lakók pedig saját életritmusukban tevékenykedhetnek, nem kötik őket szabályok. Hiszen otthon sem akkor fürdenének, amikor egy ápoló éppen ráér, és reggelit sem órarend szerint kapnának
– magyarázta Rostás Norbert, aki például demens gondozottjaitól is megkérdezi, aznap milyen ruhát vennének fel legszívesebben.
Más romákat is támogat a szakmaszerzésbenA dóci idősotthon nemcsak a nyugdíjas lakóknak nyújt biztonságot és szeretetteljes, otthonos közeget, hanem Norbert és kollégái kezdeményezésére számos szegénységben élő romának is.
Az itteniek közül sokan élnek mezőgazdasági munkából, többek azonban a világjárványt kísérő gazdasági leállás miatt elvesztették megélhetésüket. A Fényhozók Alapítvánnyal közös programunk, a „Cigányon is jól áll a fehér köpeny” lényege, hogy lehetőséget biztosítunk számukra, hogy szociális ápoló és gondozó szakmát szerezzenek. Nekik az is nehéz séget jelentene, hogy Szegedre utazzanak a képzésekre, mivel azonban sokan közülük áram nélküli tanyákon élnek, az online oktatás sem elérhető számukra. Ezért egyrészt helyiséget biztosítunk a tanulásukhoz, másrészt gyakorlati óráikat is nálunk végezhetik
– mesélte Rostás Norbert, akinek idősotthona egyébként az SZTE Egészségtudományi és Szociális Képzési Karának külföldi hallgatóit is fogadja hivatalos képzőhelyként.
A felfekvésre adna gyógyírt
Sok mindent elért tehát mostanra, célokból azonban továbbra sincs hiány. Tervezi például az otthon bővítését, amelyre az elképzelés már megvan, most a pénz gyűlik. Emellett pedig belevágott egy másik vállalkozásba is, amellyel szintén az idősek életét szeretné megkönnyíteni.
A felfekvés nagyon sok problémát okoz, és látjuk, hogy a piacon lévő készítmények egyike sem oldja meg ezt tökéletesen. Júniusban kerül piacra az a krém, amelyet vegyészekkel, saját tapasztalataink alapján dolgoztunk ki, és amely tényleg hatékonynak bizonyul. A későbbiekben egy egész termékpalettát szeretnénk kifejleszteni, amelyek az ápolási feladatokban nyújtanak segítséget
– beszélt további elképzeléseiről.
Végül az orvosegyetem is összejöttEgyetlen álom maradt már csak megvalósítatlanul, amit az eltökélt roma fiatalember célul tűzött ki maga elé, de erről sem feledkezett meg. Idén felvették az orvostudományi karra, így elindult azon az úton is, amelyet középiskolásként elképzelt magának. Azt azonban már most is tudja: egyetem ide vagy oda, az ő hivatása az ápolás marad.
Az egyértelműen látszik, hogy nem lesz egyszerű egy teljes embert igénylő képzést úgy végezni, hogy közben egy idősotthont vezetek. Főleg úgy, hogy soha nem lesz semmi előrevalóbb számomra, mint a nyugdíjasaink. Nekünk van egy hagyományunk: az ápolási igazgatónkkal közösen fogadunk minden új lakót, és ott vagyunk mellettük akkor is, amikor végleg elmennek. Vagyis történhet bármi, ha valakinek szüksége lesz rám, hogy ott üljek órákig, napokig az ágya mellett, ott leszek, bármi is annak az ára. Számomra ez már sokkal fontosabb, mint hogy megvalósítsam az eredeti álmomat
– fogalmazott.
