Szegeden, Algyőn, Hódmezővásárhelyen

2021.10.08. 12:50

Befőzőautomatákat kaptak a civilek és a menzák

Befőzőautomatákat adott át pénteken Csongrád-Csanád megyében a Civil Összefogás Fórum (CÖF), összesen 12 civil szervezet és önkormányzati fenntartású konyha részesült az adományban. Délelőtt Szegeden és Algyőn, míg délután Hódmezővásárhelyen volt ünnepélyes átadó.

Munkatársainktól

Szeged 2021.10.08. Civil összefogás Fórum befőzőedényeket adott ajándékba civil szervezeteknek Képen: Haizler Norbert és Mihálffy Béla képviselő adja át az Üllési nyugdíjas egyesületnek Fotó: Török János TJ DM délmagyar

Fotó: Török János

A megyeszékhelyen a Prémium Piacon tartották meg az eseményt, ahol Heizler Norbert, a CÖF országos koordinátora elmondta, 2016-ban indult a civil missziójuk, akkor olyan receptgyűjteményeket osztottak ki, amelyek korszerűbbé tették hazánkban a közétkeztetést. Ennek folytatásaként 2018-tól befőttek, ivólevek, lekvárok, gyümölcssajtok készítéséhez adnak automatákat a szervezeteknek, konyháknak, nagycsaládosoknak, őstermelőknek – tette hozzá.

Jelezte, a cél az, hogy az adományban részesülők helyben fel tudják dolgozni a helyi zöldségeket és gyümölcsöket, mert fontos, hogy az üzletek polcaira és a közétkeztetésbe is minél több helyi termék kerüljön.

Szegeden 1 üllési, 1 bordányi és 3 szegedi szervezet kapott gépet. Mihálffy Béla szegedi önkormányzati képviselő arról beszélt, hogy bár az elmúlt másfél év tragikus volt, de pozitívuma, hogy a határok lezárása miatt a magyar termelők által előállított termékek váltak fő fogyasztási céllá. Megjegyezte, bízik abban, hogy a pandémia után is megmarad ez a szokása a magyar vásárlóknak, mert ezzel védik a magyar gazdaságot és a magyar termelőket.

Civil összefogás Fórum befőzőedényeket adott ajándékba civil szervezeteknek. Fotó: Török János

Hódmezővásárhelyen pénteken délután a református ótemplomi egyházközösségnél adták át a befőző berendezéseket, aszalógépeket. Az Ótemplomi Református Egyházközség, az Ótemplom Alapítványa, a Szőnyi Benjámin Református Iskola, a Szent István Általános Iskola, a Szeretem Vásárhelyt Egyesület és a Szent Ágota lakásotthona részesült adományban.

Szőnyi Kinga, a Magyar Asszonyok Érdekszövetségének elnöke reményét fejezte ki, hogy az adomány esetleg olyan embereket is csatlakozásra ösztönzi majd valamelyik civil szervezethez, akik eddig még nem gondolkoztak el azon, hogy érdemes lenne egy tevékeny közösséghez, vagy egy adományozási programhoz csatlakozni.

Szőnyi Kinga, Juhász Tünde és Heizler Norbert adták át Hódmezővásárhelyen az adományokat. Fotó: Kovács Erika

Juhász Tünde kormánymegbízott kiemelte, Hódmezővásárhelynek is széles a civil szervezeti spektruma. A városnak szüksége van a civil társadalomra ahhoz, hogy minden nehézségen, megpróbáltatáson keresztülsegítse a hétköznapokat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában