Hiába szép, ha kiszorítja a sajátot

Csodaszép virág, finom a méze, miért kell ezt irtani? Baráti beszélgetésben vetődött fel a kérdés a vaddohányként is ismert selyemkóró kapcsán, aminek tényleg látványos mind a virága, mind a termése. Az inváziós növények kapcsán lényegtelen, mennyire szépek, nemegyszer megírtuk: nem­kívánatos az elterjedésük. Tavaly novemberben jelent meg a Délmagyarországban is: a Szegedi Tudományegyetem szakemberei egy digitális térképet hoznak létre, amely megmutatja, hol terjedt el agresszíven az utóbbi évtizedben hat inváziós növényfaj. A kutatás a Dél-Alföldön kezdődött, s kiterjesztették az egész országra. A selyemkóró, a keskenylevelű ezüstfa, az aranyvessző, a gyalog­akác, a bálványfa és az akác elterjedtségét vizsgálták és vizsgálják.

Jobban bírják az extrém időjárást

A kutatásban részt vevők is meglepődtek olykor, mesélte tavaly lapunknak a projekt vezetője, Szilassi Péter: volt, ahol három éve még nyoma sem volt egy növénynek, a következő fotózásnál pedig már mindent elborított. Egy európai léptékű elterjedési térkép létrehozására is készülnek, a probléma összeurópai. Nem csak a természetvédelem területén: szenvedhetnek tőle a pollenallergiások, illetve vízügyi kockázatot is jelenthetnek az ártereken.

Arra is próbálnak fényt deríteni, mi áll a gyors terjedés hátterében: ezek a fajok jellemzően jobban bírják például az extrém időjárást, így a klímaváltozás is kedvez a hódításnak.

Az orgona is kivadul a homokon

Ezek a növények már régóta jelen vannak Magyarországon, de csak az utóbbi három évtizedben vált problémássá a terjedésük.

A Kiskunsági Nemzeti Park honlapján is olvasható a Mi nyílik a kertemben? című kiadvány, amelyből megtudtuk: özönnövénynek számít jelenleg Magyarországon sok más faj mellett a cseh, illetve óriás japán keserűfű, a közönséges selyemkóró, a gyalogakác, az ürömlevelű parlagfű, a veszélyes kaukázusi medvetalp, a fehér akác, az észak-amerikai kisvirágú őszirózsák, a magas és a kanadai aranyvessző, az amerikai, illetve kínai alkörmös, a zöld juhar, a tévesen ecetfaként is ismert mirigyes bálványfa, a nyugati ostorfa, a kései meggy, a keskenylevelű ezüstfa, az amerikai napraforgók és vadszőlők, a bambuszok és dísznádak. Idetartozik meglepő módon a közönséges orgona alapfaja is, egyre többet találnak a homokon kivadulva. A könyv nemcsak az özönnövényeket sorolja fel részletesen, hanem az is kiderül belőle, hogyan szaporodnak, és mit érdemes ültetni helyettük a kertben.

Kaktuszok a nemzeti parkban

Az aranyvessző a nagymama kertjéből lehet ismerős gyerekkorunkból, ma már ártéri erdőknél is találkozhatunk vele. A gyalogakác pedig, ha elterjed a hullámtereken, az árvizek lefolyását is akadályozhatja. Odáig jutottunk, hogy a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársai Amerikában őshonos fügekaktuszokat gyűjtenek be, pedig messze vagyunk Mexikótól. Legutóbb februárban járt körbe a sajtóban, hogy Kéleshalom és Tázlár környékén távolítottak el állományokat. A fügekaktusz vagy más néven medvetalpkaktusz és más bokorkaktuszok példányait már több helyen is megtalálták az országban, többek között a Pilisben, a Vértesben és a Kiskunságban is. Ezek a fajok jól tűrik a téli mínuszokat, jó víz­áteresztésű talajon és napos helyen gyorsan szaporodásnak indulnak és telepeket képeznek, kiszorítva maguk körül minden más növényt. Nem kell arra gondolni, hogy kiültették a pusztába a megunt kaktuszt: az eldobált zöldhulladék is lehet a terjedés forrása, nemhiába szabálytalan és büntetendő a kihajítása.

Zöldhulladékkal is terjednek

Erre a Kiskunsági Nemzeti Park is felhívta a figyelmet, és amíg tart a növények vegetációs időszaka, tehát folyamatosan keletkezik, érdemes róla beszélni. Sokan úgy gondolják, a zöldhulladéktól megszabadulhatnak az erdő-mező szélén, hiszen ez a fajta szemét lebomlik, komposztálódik, nem okozhat bajt. A száraz gallyak, levelek azonban fokozottan tűzveszélyesek, öngyulladás is beindulhat egy nagyobb kupacban a bomlási folyamatok miatt. A természetes vegetáció elpusztulhat alatta – aztán kinőhet ott valami egészen más. Sarjakat, csírákat, magokat is rejthet, amit kidobunk – így juthatott ki a természetbe az özönfajok nagy része, ami dísznövényként került egykor a kertekbe. Akinek van kertje, az tudja: a saját cipőnkön, ruhánkon is tovább hurcolhatjuk a magvakat. Szétvihetik a madarak, sőt, a kertünkből kikerülő talaj is tartalmazhatja a nemkívánatos növények gyökér- és gumómaradványait, magvait. Ha pedig az özönnövények szaporodó képletei kijutnak a természetbe, kiszoríthatják a nálunk őshonos növényeket. Végső soron a hazánk tájaira jellemző változatos élővilágot veszíthetjük így el.

Ne hozzunk haza magot

A nemzeti parkok ajánlotta kiadvány hangsúlyozza: az idegenhonos növényfajokat behurcolhatják véletlenül is. Ám leginkább mi babrálunk ki saját magunkkal meg az élővilágunkkal, mert ezeket sok esetben szándékosan hozzák az őshazájukból az új helyükre. Betelepíthetik tudományos céllal botanikus kertekbe, vagy bekerülhetnek egy kiskertbe, ahová például nyaralás során beszerzett magokat vet el a tulajdonos. Legtöbbször azonban a betelepítés gazdasági megfontolásból történik. Több vagy jobb faanyag az erdészeknek, látványos dísznövény a kertészeknek, új haszonnövény a mezőgazdaságba: azt viszont nem lehet előre tudni az esetek többségében, hogy az új faj invázióssá válik-e. A hobbikertészeknek is azt ajánlják, és ez egy jó tanács a nyárra: bármennyire ígéretes és szép az idegen növény, amit a nyaraláson találnak, inkább ne hozzák haza a magját, ne ültessék el!

Azt tanácsolják, bármennyire is ígéretes az idegen növény, ne vigyük haza a magját és ne ültessük el!

Egyre több faj húzódhat Európa felé

Hanno Seebens, a német Senckenberg Biodiverzitás- és Klímakutató Intézet munkatársa és kollégái a Global Change Biology című tudományos lapban mutatták be arra vonatkozó kutatásaikat, hogy világszerte több mint harmadával fog megnövekedni az úgynevezett tájidegen állat- és növényfajok száma az évszázad közepére. Ezt 2005-ben 35 ezerre becsülték. Európában ez az arány 64 százalék is lehet, ami 2500 új invazív fajt jelent. Az új élőhelyek meghódítása hajók, teherautók vagy repülőgépek révén történik a világ kereskedelmi és közlekedési útvonalai mentén. Az Európai Unióban az invazív fajok okozta éves költségek 12,5 milliárd euróra rúgnak, elsősorban a mezőgazdasági területeken.