Egy ország ismerhette meg a 82 éves asszonyról készült fényképeket

– Szegény ő is, mint a templom egere. Itt mindenki szegény, itt csak szegények laknak – igazít minket útba egy indulófélben lévő biciklis Újszentiván határában, az egykori téglagyári szolgálati lakások előtt, amikor mondjuk, kit keresünk.

Együtt nevetünk

Rózsa Viktóriát, Vica nénit rejt­­vényfejtés közben zavarjuk. Az asztalon katonás rend: egy palack víz, mellette letakart vizespohár, majdnem végigszívott cigaretta a hamutálban. Fia halála után szokott vissza a dohányzásra, napi öt-hat szálat oszt be. A kávéspohár alján kis kávé, mindig csak egy hörpintésnyit kortyol. A rejtvényújságokon szemüveg, előtte pedig a legfontosabb, 2019-ben elhunyt fia, Antal képe az asztal közepén, előtte egy gyertya. A félhomályos szobában szinte világít Vica néni szeme. Panaszkodik, ahogy életének szomorú részleteiről mesél, de közben mindig hozzátesz valamit, amin együtt nevetünk.

Soroljam még?

Nemrég sztrókot kapott, azt mondja, azóta otthon sínylődik. – Nem birok hajolni, alig bírok menni, mert volt egy autóbalesetem is, ez a lábam összevissza van drótozva, szögelve, nem na­gyon bírom használni. 2015-ben elestem, eltört a vállam, a ke­­zemet ennél jobban nem tudom felemelni. Soroljam még? – kérdezi. – Ne sorolja – válaszolom –, inkább az életéről me­­séljen.

Dugába dőlt álom

– 1939. október másodikán születtem, itt, Szőregen. Apám, anyám cselédsorban élt, szakmájuk nem volt, én tanultam. Az első nyolc osztályt teljes kitűnővel végeztem. Jelentkeztem a vegyipari techni­kumba, a vizsgán a harminc je­lentkezőből hárman feleltünk meg. A beiratkozás előtt kaptam egy levelet, hogy helyszűke miatt mégsem vesznek fel. Az álmom dugába dőlt. Ez rettentően letört.

Az első igazi ajándék

– Eljött az osztályfőnököm anyámat agitálni, hogy menjek a mezőgazdasági szakiskolába, erre mondtam neki, hogy én kapálni már megtanultam tízéves koromban, tizenkét évesen markot szedtem az apámmal, nem megyek. Volt egy maszek boltos Szőregen, megkérte anyámat, beszéljen rá engem, hogy menjek el tanulónak őmellé. Így lettem kereskedő. Az ipari tanuló szakiskolát kitűnővel végeztem. Elvitt üdülni az iskola, az első igazi ajándékot az életemben akkor kaptam, egy kerékpárt.

Férjhez ette a kórság

– 1958-ban férjhez evett a kórság, de minek, azt nem tudom – kacagott fel vidáman. – Nem volt jó döntés, válás is lett a vége. 1961-ben megszületett az a fiam, aki 2019-ben most meghalt. 1963-ban a második, jelen pillanatban a mellettem lévő lakásban laknak. 1974-ben váltam el a férjemtől, mert többet volt a kocsmában, mint otthon. 1976-ban belevágtam egy építkezésbe, építettem önerőből egy házat. Így éltem az életem, taníttattam a gyerekeimet. Aztán mi volt? Tovább semmi, élek egyedül azóta.

El van látva mindennel

Azért folytatta még Vica néni. Mi­­után 1993-ban szén-monoxid-mérgezésben meghaltak a szülei, eladták a házat, a húgával megfelezte az összeget, ebből vette az egykori téglagyári szolgálati lakást. 2002-ben költözött ide. – A kisebb fiamat magamhoz vettem, legyen velem valaki. 2019-ben halt meg tüdőrákban. Most a másik fiamék viselik a gondomat. El vagyok látva mindennel, lelkiismeretesen bánnak velem, le a kalappal előttük. Éjszaka se vagyok egyedül, a fiam élettársának a fia alszik itt, így ők is jobban elférnek – mutatja az ágyat.

Nem nagy szám az élete

– Nem nagy szám az én életem, másoknak is van ilyen nyomorult élete, mint nekem – válaszolja, mi­­kor azt kérem, mondja el, hogy telik egy napja. – Hogy az agyamat mozgassam, rejtvényt fejtek, de nem tudom sokáig csinálni, mert elfárad a szemem, tévét nézek, de az csak butítja az embert. A 82 év megviselt. Megszűnt a szaladgálás. Pedig pattogtam, mint kecskeszar a deszkán. Igazi örökmozgó voltam. Most semmittevésre vagyok kárhoztatva.

Rózsa Viktória azt mondta, nem nagy szám az élete, aztán hosszan beszélgettünk meghiúsult álmokról és fia elvesztéséről.

Vica néni a Sajtófotón

– Jól van, Jánoskám – dicsérte meg Vica néni kollégánkat. Lapunk fotóriportere, Török János a 39. Magyar Sajtófotó Pályázaton művészet kategóriában második, mindennapi élet kategóriában pedig harmadik helyet ért el. Ennek alanya Rózsa Viktória. Néhány korábbi látogatás után született meg az Amióta a fiam meghalt, újra szívom című sorozat. – Nehogy már! Csudára nézek ki. Ha ezelőtt ötven évvel történt volna, örülnék neki. Nem azért, hogy elbízzam magam, de ragyogó szépség voltam – mondta a róla készült képeket nézegetve.