Habsburg Ottó vastapsot kapott a Fogadalmi Templomban, annó 1989

Dr. Habsburg Ottó jogász és kereszténydemokrata politikus, IV. Károly magyar király legidősebb fia majdnem 70 év kényszerű távollét után lépett újra Magyarország területére 1987-ben. Bár a trónigényről 1961-ben lemondott, hogy Ausztriába visszatérhessen, mégsem csak ebben különbözött a visszafelé kívánkozó román I. Mihály királytól például. Habsburg Ottó személyében egy nyugat-európai demokrata politikus érkezett vissza, a bajor CSU európai parlamenti képviselője, az első, aki az Európai Parlamentben magyarul szólalt fel.

Habsburg Ottó neve 1989-ben Magyarországon két eltérő történelmi üzenetet is hordozott. Negyven évnyi állampárti kultúrharc után nem kellett királypártinak lenni, hogy az emberek a sokáig tilos magyar történelmi múlt iránti tisztelettel nézzenek rá. És külön izgalmas volt egy sok nyelven beszélő, européer demokrata személyében tisztelni ezt a múltat. 1989-ben, amikor első hivatalos, európai parlamenti képviselői útjaira Magyarországra jött, rögtön az újságok címoldalára került. Csak azt nem volt könnyű eldönteni, hogyan is kell (lehet) egy interjúban megszólítani Habsburg Ottót.

Szaladtunk, ahogy a Trabantok bírták

1989. június 21-i első szegedi látogatása váratlan volt, az emberek csak a látogatás napján tudhatták meg a rádióból, hogy Habsburg Ottó Szegedre is eljön. A romániai forradalom előtt voltunk, nem sokkal azután, hogy a főherceg-képviselő az Európai Parlamentben elsőként ítélte el Ceausescu falurombolási tervét. A várakozó kapkodás a Délmagyarország tudósításán is átjön, az újságírók a sajtóház és a Fogadalmi Templom között ingáztak, aszerint, hogy mit hallottak, hová érkezik meg. „Szaladtunk, ahogy a Trabantok, a Ladák és lábunk bírta”, írta Dlusztus Imre a másnapi lapban, s a vendéget már a sajtóházi klubban találták, ahol az Erdélyi Kör tagjaival és szegedi újságírókkal beszélgetett.

Innen Habsburg Ottó a Fogadalmi Templomba ment, ahol Ábrahám István plébános mondott misét, majd a főherceg is szólt az egybegyűltekhez. Megszólalása előtt és után olyan vastaps zúgott a dómban, amire sem előtte, sem azután nem volt még példa, sőt, a székesegyház előtt is megtapsolták a szegediek. „Magyarországnak vissza kell térnie Európába, s erre soha nem láttam hasonlóan nagy lehetőséget” mondta Habsburg Ottó, az Európai Néppárt képviselője. (Az EPP 1976-ban alakult, Habsburg Ottó 1979-től volt EP-képviselő).

Habsburg Ottó a Délmagyarország számára ezen a napon interjút adott Dlusztus Imrének, a lap későbbi főszerkesztőnek. Az interjú beharangozója így szólt: „Szerda este a halételek után Ottó von Habsburg, IV. Károly királyunk legidősebb fia elhúzatta a cigánnyal a nótáját (Ezért a kislányért), majd szálláshelyére hajtatott. Ez volt az első este, melyet Szegeden töltött a királyi fenség.” (A nóta pedig itt hallható eredeti tápai előadásban.) „A királyi fenség” az interjúban már a polgári „doktor úr” megszólítást kapta (mivel jogászdoktor volt), és ezzel a 20. század okozta problémát ki is pipálta a szerkesztő.

Igazi demokrácia, igazi szabadság

A Délmagyarország 1989 nyarán még az MSZMP lapja volt, de Dlusztus kérdései valódi kérdések voltak, és ezek elől Habsburg Ottó sem mint királyi fenség, sem mint doktor úr nem tért ki. Igen, nehéz döntés volt, mondta, amikor 1961-ben lemondott a trónigényről. „A politika európai összefüggései és Ausztria céljai hatottak rám, s megvallom, politikai célok érdekében tettem meg ezt a lépésemet. Mindazonáltal a döntés után hat évig pereskedtem az osztrák állammal – különböző bíróságok előtt – az állampolgári jogaim érvényesítéséért.” (Csak 1972-ben történt meg Bruno Kreisky osztrák kancellár és Habsburg Ottó történelmi kézfogása.)

Amikor Zalaegerszegen járt, tette fel a kérdést Dlusztus, akkor meg-megállította az embereket, kérdezvén: hol van a Mindszenty-templom? Sokan megrettentek a kérdéstől. Végzett-e hasonló tesztelést az állampolgárok között Szegeden is? „Idén már nem tudtam így „garázdálkodni”, mert fölismertek az emberek„ – így a válasz. ”Debrecenbe például a megbeszéltek előtt egy órával érkeztünk, hogy sétálhassak egy kicsit. Azzal a szándékkal, hogy leszólítsam az embereket. De nem tudtam tíz métert megtenni, hogy föl ne ismertek volna, állandóan sokaság támadt körülöttem.”

Arra a kérdésére pedig, hogy mit üzen Szeged népének, a képviselő politikusi módon, de azért mai szemmel nézve eléggé bölcsen válaszolt: „Tartsák szem előtt, hogy Magyarországon vissza kell állítani az igazi demokráciát és az igazi szabadságot. Ezen az úton haladva ne kapkodjanak, ne akarják a második lépést csinálni az első előtt. Azt is kérem, legyenek elővigyázatosak, gondolják meg, hogy tetteiknek, kijelentéseiknek mi lehet a következménye!”

Fő a koronás fő

Nemsokára kiderült, nem a júniusi látogatás Habsburg Ottó első szegedi kapcsolódása. Magyarka Ferenc 1989-ben az alsóvárosi ferencesek Historia Domuszából előásta, hogy 1936-ban „II. Ottó, örökös magyar király” egy alsóvárosi fiúgyermek keresztapja lett, persze csak levélben, hiszen az országba a Horthy-rendszer idején sem léphetett be. A keresztapaságot Pallavicini Alfonz őrgróf mint hitbizományos adta át (ez szokás volt akkoriban). Sajnos, amikor a Délmagyarország 1991. október 11-én közölte a történetet, a megkeresztelt alsóvárosi férfit már nem találtuk életben.

Habsburg Ottó személye, ha királynak nem is, de köztársasági elnöknek komolyan szóba került (a független kisgazdapárt vetette fel). Ezt ő 1989 őszén elhárította, az elnökválasztást elsietettnek tartotta, és alig leplezetten nem szeretett volna tisztséget vállalni egy olyan helyen, ahol még nincs biztosítéka a demokratikus működésnek. Egy évvel később Nyilas Péter kérdésére (Akar-e már elnök lenni?; képaláírás: „Fő a koronás fő”) 1990. július 27-én ezt felelte a Délmagyarországnak: „Tavaly ősszel erélyesebben utasítottam vissza a gondolatot azért, mert akkor még nem történt meg az, amit időközben elértem. Magyarország Európa Tanácsba történő fölvételéről van szó. Arról, hogy a tárgyalássorozat tervezete elfogadás előtt áll. Munkám egy részét már elvégeztem. A java azonban még hátra van, és ezen az úton szeretnék a továbbiakban is haladni. De aki magyar, annak a nemzet rendelkezésére kell állni, és ha igazán felső nemzeti érdekről van szó, és a nemzet kívánja, akkor senki, sem ön, sem én nem mondhatunk nemet.” 1990. május 2-án, az első többpárti demokratikusan választott országgyűlés alakuló ülésén Habsburg Ottó díszvendég volt.

Nemzetünknek békét és a szabadságot

1992-ben Habsburg Ottó Makóra látogatott, ahol egykori amerikás barátja, Eckhardt Tibor (kisgazda, majd emigráns politikus) halálának évfordulóján tartottak megemlékezést. Politikusból sok van, de kevés köztük az államférfi – tudósította Ódor József Habsburg Ottó szavait. – Eckhardt az volt, mert soha nem a soron következő választások sikeréért dolgozott, hanem a nemzet jövendő generációjáért.

Makón is interjút adott a Délmagyarországnak. Itt is szóba került a királyi hercegi cím, mivel a nemzeti kisgazdapárt szónoka makói nyilvános beszédében Őfenségének szólította képviselőt. Neki azonban fontosabb volt a következő: „Az én feladatom most az, hogy segítsek Magyarországnak abban, hogy az Európai Közösség tagja legyen. Amíg ennek megoldásán fáradozom, az egyéb dolgokkal nem foglalkozom, illetve a jövőre hagyom. Mert a mindenekfeletti törekvés csak az lehet, hogy nemzetünknek biztosítani tudjuk a békét és a szabadságot. Ennek ma az a feltétele, hogy Magyarország ismét Európa része legyen. Ha ez mégsem sikerülne, veszélyes időknek nézünk elébe.”

1995 decemberében Habsburg Ottó az MDF vendégeként ismét ellátogatott a sajtóházba. A tudósítás szerint úgy gondolta, az ország biztonságának is záloga az Európai Unióhoz való csatlakozás, s a tagság elősegítheti az összmagyarság helyzetének javulását.

Egy Habsburg van a házban

A régi újságokat lapozva jól érezhető, hogy a rendszerváltozás időszaka a politikusok és újságírók friss gondolataival mennyivel érdekesebb volt, mint a későbbi status quo beszédmódja. Más szavakkal: a beszámolók szókimondását 1995-re kezdte elnyelni a kommunikációs beszéd.

Talán ezért emlékezetes, hogy amikor Habsburg Ottó 1995-ben ismét ellátogatott a Délmagyarországhoz, e cikk szerzője egyetlen újságírót talált, aki nem be, hanem kifelé igyekezett a sajtóházból. Horváth Dezső, ma már nyugalmazott munkatársunk, aki amúgy nem aktívaüléseken, hanem a tanyán kereste riportjaihoz az embert, a kapuban egy igazi negyvennyolcas-párti kézmozdulattal így szólt: „Kijövök, mert egy Habsburg van a házban.” De nevetett mellé. Az a probléma viszont, hogy hogyan is gondolja Habsburg Ottó 1848-49-et, érettségi tételnek is kiváló lett volna: egy 1991-es rádióinterjújában arról beszélt, 1848-49 inkább magyar polgárháború volt.

Habsburg Ottónak a történelmi sérelmekre is régről átgondolt válasza volt, amit semmi sem jellemzett jobban, mint amikor 2000. március 15-én a bécsi Kübeck báróról 1843-ban elnevezett Kübekházán (a báró az 1848-49 utáni elnyomó korszakban belügyi főhivatalnok volt és többek között az államrendőrséget szervezte) megkoszorúzta a szabadságharc 100. évfordulóján, 1948-ban felállított Petőfi-szobrot, és megemlékezett a faluból 1946-ban elhurcolt svábokról is. (Utóbbi bűntettről a kommunista Délmagyarország 1946-ban vérlázító cikket írt „Kübekháza megszabadult svábjaitól” címmel.)

Apámra lövetett, engem kiutasított

Habsburg Ottó elfogadó nézetét ki is fejtette Bakos András kérdésére 1999-ben (a kérdés Bárdossy László személyéről és az akkoriban igen vitatott népbírósági ítéletről szólt):

- Nem szerettem Bárdossyt. Jobban tetszett Teleki Pál magatartása; én Lakatossal, Kállaival, Teleki Pállal is együttműködtem annak idején, de Bárdossyval ez nem ment olyan jól. Mégis azt mondom, minden magyarnak joga van ahhoz, hogy a végén magába fogadja a magyar történelem. Ki kell békülnünk a múltunkkal, és ezt nem csak most mondom; eszerint viselkedtem régen is. Nem szerettem Horthyt, a kormányzót sem. Őszintén nem szerettem, és most nem akarok erősebb kifejezést használni. Apámra lövetett, engem kiutasított az országból. De amikor emigrációba kényszerült ő is, és tőlem egy alkalommal megkérdezték, kezet fogok-e vele, igent mondtam. És az a kézfogás nem volt kellemes a számomra, de azért tettem, mert azt akartam, hogy az emigráció egységes legyen. Nemrég valaki azt kérdezte tőlem egy lakossági fórumon, mi az én álláspontom Kossuth Lajossal kapcsolatban, aki, ugye, detronizálta a Habsburgokat. Én pedig azt mondtam, régen kibékültem vele, s ne felejtsük, hogy Kossuth Lajos fia Ferenc József minisztere volt. Ez a mi örök leckénk, amit mindig meg kell oldani; a történelemben semmi sem fekete, semmi sem fehér, csak bizonyos szürke színek vannak, hibák és jó szándékok mindkét oldalon. Nagy baj az, ha az emberek a történelmet arra használják föl, hogy politikát csináljanak a jelenben.

Újraindult Annó rovatunk

A Móra Ferenc Múzeummal együttműködésben, a Délmagyarország egykori fotóriportereinek munkáiból újra elindítottuk Annó rovatunkat.

- Sorozatunkban régi fotókat próbálunk beazonosítani. Harminc-negyven-ötven év távlatában azonban fenn kell tartanunk a tévedés jogát. Ha Ön felismeri a fotón szereplőket, helyszíneket, örömmel várjuk észrevételét az online[kukac]delmagyar.hu címen!

- Önnek is vannak régi fotói közösségi, családi eseményekről, amelyeket megosztana olvasóinkkal az Annó rovatban? Írjon nekünk!

- Az Annó oldalain megjelent fotók a Délmagyarország kiadó tulajdonát képezik. A fotókat a Móra Ferenc Múzeum helytörténeti gyűjteménye gondozza.

Nézzen be hozzánk, képek annó!