A Tiszát „jóságosan” lefedték

„Színes és utópisztikus riport az 500 év múlva élő Szegedről” – ezzel a címmel jelent meg írás la­­punk 1929. december 25-i számában. Bár elolvasva a „riportot”, érezni lehet, hogy az irónia mozgatta írója kezét – Klamár Gyula jegyzi –, érdekes ötletek fogantak meg a szerző fejében.

Légitaxi a Kárászon

„Képzeljük el: lesz egy olyan idő, amikor nem tesz nedves, dohos kislakás Szegeden. Talán: nem is lesz külváros, nem lesz pocsolya, nem lesz nyomorgó ember... Mindenek­előtt megváltozik a város képe.” Ezekkel a mondatokkal vezeti be a szerző a sci-fibe illő változásokat.

Az 500 évvel későbbi Szegeden „ott, ahol most a repülőtér terül el, légikikötő kolosszus fog diszleni. A Kárász utcán légitaxik lebegnek a Próféta előtt, így csak egy ugrás a reptér a belvárosból. Tegyük fel, hogy 50 Mars-béli érkezett a világűr-autóbuszon Szeged megtekintésére. (...) Az autóbusz ledobban a légikikötő tetejére (...). A polgármester (valószínűleg akkor is még Somogyi Szilveszter) rövid üdvözlő beszédet mond. (...) kéri az érkezetteket hogy vigyék el a szegedi paprika hírét hazájukba...” Bemutatják az idegeneknek a várost: a fő tér felett lebegve látják a városháza 30 emeletes épületét, jobbról mellette a 2300-ban épült operaház. Egy másik épületkolosszus a Délmagyarország „ujság-tröszt palotája”. „Épp most suhannak el a repülők a tetőről a friss lappéldányokkal...” – ezek szerint nem kell aggódni, 2429-ben is lesz még nyomtatott sajtó. A fogadalmi templom és az árkádok eltörpülnek az új idők építményei mellett.

A Tiszát betakarták

A Szeged főutcájaként emlegetett folyó eltűnt, de nem a klímaváltozás szárította ki. „Itt valamikor a Tisza folyt. A tisztifőorvosunk megállapította, hogy tele van az egészségre ártalmas baktériummal, erre egyszerűen befedtük. Az elv ugyanis az, hogy semmit sem irtunk ki, ami ártalmas, kártékony és fertőző, hanem mindent jóságosan betakarunk.”

Elrepülnek Újszeged felett, alul a milliárdosok villái, az óriási szanatóriumok, egyetemi kollégiumok fekszenek, érintik „Legujabb-Szegedet” – nem de­­rül ki, hol helyezkedik el –, és le­szökkennek a szálloda tetejére. „A hallban (...) a hölgyek talpig dekoltálva, az urak tűzálló ruhában” fogyasztják a – bográcsgulyást. Vannak dolgok ugyanis, amik nem változnak a jövőbeli riport alapján. A polgármester személyén kívül ilyenek a kultúrpalota előtt állomásozó lovas kocsik – kiveszett már a ló is, a paraszt is, de a fogatok még mindig ott állnak.

Aranyszőrű űrhajó

Ami a kultúrát illeti, ott kicsit baj­­ban lesz az 500 év­­vel későbbi Szeged a cikk írója szerint. „Estére díszelőadást rendeznek a vendégek tiszteletére, szinrekerül: Az aranyszőrű űrhajó, Móra Ferenc gyönyörű, 120 képből álló hangos, szines és plasztikus filmjátéka.”

Ám amikor azok még több kultúrát szeretnének, hangok hallatszanak: „– Mégis csak furcsa. (...) Inkább ne legyen idegenforgalom... ” Pedig mozgalmat is indítottak az 500 évvel korábbi város feltárására. „Hatalmas fú­­rógépeket állítanak fel és egymás­után ke­rülnék elő a be­cses ereklyék: egy óriá­­si, miniszteri lábnyom a Tiszaparton, egy Tisza, mely a miniszter lábnyoma után folydogált, egy csomó életre való ötlet megkövesedett maradványa, óriási tömegű birka-csontváz...”