Nem izgult az adás alatt Nagy Benjámin

2020.02.03. 13:00

A vásárhelyi diák debütált az Eurosport kommentátoraként

A 21 éves vásárhelyi Nagy Benjáminnak 3 éves korától az az álma, hogy sportújságíró lesz és egyszer olimpiai aranyérmet közvetíthet valamelyik sportcsatornán. Az első lépést megtette: január 26-án, vasárnap debütált az Eurosport kommentátoraként, és múlt szombaton is hallható volt az északi összetett élő közvetítésében.

Imre Péter

Nagy Benjámin az Eurosport stúdiójában. FOTÓ: CSALÁDI FOTÓ

– Álmom vált valóra azzal, hogy az Eurosport 1 sportcsatornán január 26-án, vasárnap csúsztatott élőben közvetíthettem a síugrásból és sífutásból álló északi összetett világkupa-sorozatának egyik állomását – mondta a 21 éves vásárhelyi Nagy Benjámin. Közölte: múlt szombaton kétszer is beült a kommentátori székbe, 12.45-től és 16 órától élőben számolt be az északi összetett újabb versenyéről, ezúttal az Eurosport 2-n.

Gyerekkortól

Benjámin több dologgal foglalkozik egyszerre: egyetemista Szegeden (tanárnak tanul), vezetője a vásárhelyi diákszínjátszó csapatnak, két helyi sportklub (HSÚVC és Kosársuli) sajtósa, dolgozik az NB1.hu-nak, és tagja a Szeretem Vásárhelyt Egyesületnek.

Hároméves korában határozta el, hogy sportújságíró lesz. Rajtként 2011-től, tizenkét és fél évesen kezdett blogot írni a Eurosport fórumán. Utána a kérészéletű vásárhelyi sportos weboldalnál, az Oldalvonalnál dolgozott, jelenleg is a már említett NB1.hu-nak, ahol az oldal legfiatalabb szerkesztője, tudósítója volt belépésekor, 2016-ban. Tagja a magyar és a nemzetközi sportújságíró-szövetségnek.

Nagy Benjámin az Eurosport stúdiójában. FOTÓ: CSALÁDI FOTÓ

Tanfolyam, közvetítés

– Az Eurosport még tavaly hirdette meg újságírói, kommentátori tanfolyamát – amit 1996-ban és 2005-ben is –, melyre közel 300-an jelentkeztek, 170-en vehettünk részt a kurzuson, és 8-an mutatkozhatunk be, lehetőséget kapva arra, hogy közvetíthessünk és bizonyíthassuk rátermettségünket – mesélte Nagy Benjámin. Hozzátette: a minőségre garancia, hogy az eddigi tanfolyamokon olyan, ma már ismert riporterek, kommentátorok végeztek, mint Szabó Gábor, a csatorna jelenlegi főszerkesztője vagy Székely Dávid, az M4 sportcsatorna igazgatója.

– Élveztem az első közvetítést, amiben az volt a legnehezebb, hogy ne izguljam túl, de sikerült kiszűrni a felesleges drukkot. Az északi összetett nem bonyolult, és örültem, hogy azt kaptam, mert szeretem, rendszeresen figyelem a téli sportokat. Utána megbeszéltük a tapasztalatokat – mondta Benjámin. Úgy értékelt, nagy felelősség és lehetőség ez 21 éves fejjel, főleg, hogy az egyetemet is be akarja fejezni. – A szintén bethlenes Vidu Pál, aki tanárom is volt a gimnáziumban és sportriporter lett, sokat segít, sokszor beszélgetünk a pályáról.

Ha választani kell

– Sok mindent csinálok, de a fő cél a kommentátorkodás és az álom a magyar olimpiai aranyérem közvetítése. Jóleső érzés lesz választani, mert csupa olyan dologgal foglalkozok, amit szeretek. Ha a választás ideje elkövetkezik, a sport mellett döntök – a tanári pályát is megelőzve –, és a rendezés megmarad hobbinak – mondta határozottan Nagy Benjámin. A cél érdekében, hogy minél szebben, érthetőbben beszéljen, artikuláljon, beszédtanárhoz jár. – Ez és a szakmai felkészültség a legfontosabb, a közvetítési stílusom pedig majd kialakul, ha élek a lehetőséggel és maradhatok a pályán – zárta beszélgetésünket Benjámin.

 

Megyei sportosok

A teljesség igénye nélkül említünk pár nevet, akik Csongrád megyéből kerültek országos sportcsatornához: Méhes Gábor, Bittmann Emil és Tihany Viktor Szegedről, Nagy Viktor, Kandó Tamás, Korsós Kristóf és Vidu Pál Vásárhelyről, utóbbi Szegedhez is köthető, ott él és tanít.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában