Temesvár felől érkező orosz csapatok verték le a forradalmat

- A szovjet csapatok Temesváron gyülekeztek. Péter László professzor azt írta, hogy amikor meglátták Szegeden a tankokat, előtte pár nappal már ugyanezekkel találkoztak, amikor egy delegációval Temesváron jártak. A szovjet túlerővel szemben azonban nem volt esély a komoly fegyveres ellenállásra. Szeged akkoriban nagyrészt, a Belvárost kivéve, túlnyomóan családi házakból, katonai szempontból kevésbé védhető épületekből állt. Akkor még a város körüli nagy lakótelepek nem léteztek. Ugyanakkor megfelelő fegyveres erő sem állt rendelkezésre. Felmérve a helyzetet, a forradalmi bizottság élén álló Perbíró József és a később kivégzett Kováts József sem támogatták az ellenállást. Látták, hogy nincs esély a harcra, de később ezt Kádárék elfelejtették nekik – mondta lapunknak Kiss Gábor Ferenc történész, főiskolai docens.

A bizalmat zúzták szét

- Hogyan zajlott az élet a szovjet csapatok árnyékában?

- A forradalmi szervezetek nagyon hatékonyan működtek. Amíg november–december folyamán meg nem szilárdult a kádári hatalom, ezek továbbra is fontos politikai tényezők maradtak. Szegeden is fontos szerepe volt a Perbíró József professzor által vezetett Forradalmi Bizottságnak. Perbíróék megszervezték az életet és a város élére álltak. Majd a szovjet invázió szembeni ellenállás esélytelenségét látva, begyűjtötték a fegyvereket. Nekik volt tekintélyük és nem azért, mert egy hadseregre vagy egy pártapparátusra támaszkodtak volna. Bíztak bennük az emberek. A Kádár-rendszer ezt akarta szétzúzni. Minden totális rendszernek az a legnagyobb ellensége, ha az állampolgárok ráébrednek arra, hogy képesek önmagukat kormányozni.

Visszatértek Rákosi verőlegényei

- Kikre sújtott le a megtorlás gépezete?

- Szegeden azokat vették célba, akik a forradalom alatt szerepet vállaltak és normálisan, becsületesen jártak el. A forradalmárok annak tudatában csinálták végig ’56-ot, hogy tudták, ha a forradalom elbukik, annak komoly következményei lesznek. Kiállásuk azért is tiszteletreméltó, mert sokuk a szovjet invázió után is hű maradt elveihez.

Perbíró József és társai perében a szegedi néptanács vezetőit állították bíróság elé. Perbíró József professzort, aki a Forradalmi Nemzeti Bizottság és a Néptanács elnöke volt, életfogytig tartó börtönre ítélték, Kováts Józsefet halálra, a többiek két és tíz év közötti büntetéseket kaptak. Kiss Tamás és társai, a MEFESZ vezetői ellen egy másik büntetőeljárás indult. A népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezése és vezetése miatt Kiss Tamás öt évet kapott, míg egyetemista társait 10 hónap és 6 és fél év közötti börtönnel sújtották.

A megtorlásban ugyanazok vettek részt, akik korábban Rákosi hatalmát is támogatták. Kádáréknak az egyik legfontosabb szempontja volt, hogy el kell tiporni azokat a diktatúrát ellenző, független szellemi és politikai egzisztenciákat. akik a forradalom napjaiban felszínre kerültek és az emberek követték őket. Hasonló dolog történt 1956 előtt is. Akkor is azokat vette célba a kommunista diktatúra elnyomó gépezete, akiket a legveszélyesebbnek tartottak. Ilyennek tekintették az egyházakat, az önállóan gazdálkodó parasztságot, az önálló műhellyel rendelkező iparosokat, a kereskedőket és az öntudatos, szervezett munkásokat. A megtorlás erről szól: megtörjék ezeket az embereket, hogy a társadalom lássa, nem érdemes lázadni.

Nem kegyelmeztek a pufajkások

- Milyen hatékonysággal működött a terrorgépezet?

- Az október 20-i MEFESZ gyűlésről készült fényképeken beazonosíthatók a résztvevők, mégis hónapokig kereste a szervezet vezetőjét a politikai rendőrség. Ez több dolgot jelenthetett: sok a „dolguk” az országban és Szegeden, és eleinte maga a szervezet sem épült ki kellő hatékonysággal, hiányoztak azok a nyomozók, akik ezeket az ügyeket hatékonyan fel tudták volna deríteni. Ugyanakkor az első hónapokban nem voltak egyértelmű politikai instrukcióik. Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlás áldozatait nagyon sokszor nehéz pontosan azonosítani. Az iratokban szereplő mártírok mellett mindenképpen figyelmet kell fordítani azokra, akik bírósági ítélet nélkül váltak a rendszer áldozataivá. Sokakat pusztán a pufajkások fogtak el és vertek meg. Az ilyen esetekről a korabeli hivatalos dokumentumok szemérmesen hallgatnak. Az nincs benne a kórházi jelentésekben, hogy például az illetőnek azért ment tönkre a egészsége, mert szétverték a pufajkások – tette hozzá Kiss Gábor Ferenc, az SZTE JGYPK munkatársa.

A megtorlás számokban

- 231 embert végeztek ki

- nagyjából 25 ezer embert ítéltek el

- 13 ezer embert internáltak

- 200 ezer ember elmenekült az országból

(Forrás: Kahler Frigyes és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága)