Nem nyugszanak a netes csalók

Továbbra is özönlenek a levelezőlistákra, és a telefonokra az adathalász tartalmak, amiknek még mindig sokan bedőlnek. Egy kis odafigyeléssel azonban jó eséllyel megkímélhetjük magunkat a kellemetlenségektől, és attól, hogy kifosszanak bennünket a csalók.

Suki Zoltán

Fotó: fizkes

Nem csak a magánembereket, hanem a cégeket is megtalálják az internetes csalók. Korábban megírtuk, hogy szerkesztőségünk sem kivétel, az összes létező emailcímünkre érkezett már adathalász email a csalóktól. Legutóbb a Yettel távközlési szolgáltató nevével próbálnak visszaélni, számlalevélnek álcázzák a kísérletet. Ebben egy 1850 forintos elmaradásról értesítenek. A furcsa az volt benne, hogy – egyrészt nincs is ilyen előfizetésünk – másrészt pedig az email szombaton kora délután érkezett, ám a fizetési határidő péntek volt. Szerencsére kollégáink résen voltak, és rájöttek, hogy csalásról van szó, úgyhogy ezeket a leveleket azonnal töröljük, és eszünk ágában sincs a levelekben található linkekre kattintani. 

Nem adják fel a csalók

Ráadásul most nyár van, sokan utaznak, és nyílt wifi hálózatot használnak. Ezek sem mindig biztonságosak.

Tehát utazás alatt is ugyanolyan fontos a személyes adataink védelme. Manapság már bárhová megyünk nagyon gyorsan találhatunk publikus internetet elérést. Nagyon csábító lehet, hogy ingyen tudjuk az internetet böngészni, de kétszer is gondoljuk meg, hogy rácsatlakozzunk-e az első szabad elérésű wifire, ugyanis nem minden az, aminek látszik. Gyakori, hogy a kiberbűnözők a helyszínre jellemző névvel látnak el és osztanak meg internetelérési pontokat. Például, az olimpia esetén a stadion neve.

A nyílt hálózat nem mindig jó

Amennyiben felcsatlakozunk egy nem megbízható hálózatra, minden internetes forgalmunk a támadó eszközén megy keresztül. Ha az üzenetek nincsenek levédve titkosító protokollokkal, úgy olyan szenzitív információk is lehallgathatóvá válnak, mint a jelszavak, a felhasználónevek, vagy a banki azonosítók. Érdemes ilyen esetben VPN-alkalmazást is alkalmazni. A virtuális privát hálózat, vagyis a VPN képes egy teljesen titkosított csatornát kiépíteni, amelyet a végpontokon kívül senki más nem tudja feloldani – beleértve a beékelődött támadót se. Így biztonságban tudhatjuk az elküldött üzeneteink és személyes adataink bizalmasságát. A VPN jár bizonyos költséggel, de megfizethető, pár ezer forintból már hozzá lehet jutni. 

Fontos a napi limit

Arra is érdemes figyelni, hogy mekkora a napi átutalási limit van beállítva a bankszámlánkon. Továbbra is sok banki átutalásos csalás történik ugyanis. Ilyenkor az ügyfelek többnyire maguk adják ki az adataikat a csalóknak, vagy átverés hatására saját maguk indítják meg az utalást a csalók számlájára. Ennél a csalási formánál, mivel az ügyfelek aktív közreműködése volt szükséges, az esetek többségében a kárt áthárítják az ügyfelekre. 2023-ban ez összesen 20 milliárd forint kárt jelentett, ebből 18,7 milliárdot az ügyfelek viseltek.

Azonban ha beállítunk egy viszonylag alacsony limitet, akkor lesz időnk kétszer is átgondolni, hogy engedélyezzük-e a tranzakciót. A limitek egyébként akár naponta is módosíthatók a bankoknál.

KÉPALÁ: SMS-ben és ímélben is próbálnak pénzt kicsalni. Fotó: 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában