Jegyvásárlás helyett ütött

Delmagyar.hu

ILLUSZTRÁCIÓ: Karnok Csaba

Gyorsított eljárásban állították bíróság elé azt a testvérpárt, akik idén májusban az utazási jogosultságukat vizsgáló jegyellenőrökre támadtak Szegeden – számolt be róla a Szegedi Járási Ügyészség

A vádlottak 2024. május 2-án, az esti órákban baráti társaságukkal együtt utaztak egy szegedi villamoson. Az ellenőrök a jegyük felmutatására szólították fel őket, ennek azonban a két vádlott nem tett eleget, hanem a következő megállónál leszálltak. Itt egyikük a már rendőri intézkedést kérő ellenőröket többször meglökte, majd elindultak a belváros irányába. Mivel az ellenőrök követték őket, hangos szóváltás alakult ki köztük, melynek során a vádlottak egyre agresszívebben léptek fel. A férfi többször is ököllel megütötte, míg a nő megrugdosta a sértetteket. Bántalmazó magatartásuknak a rendőri fellépés vetett véget.

A sértettek a támadás következtében könnyű, 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek.

A vádlottakat a járási ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt állította bíróság elé. Az ügyben tartott tárgyaláson a terhelteket a Szegedi Járásbíróság a vád szerint bűnösnek mondta ki, és felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte.

Az ítélet ellen a védelem enyhítésért jelentett be fellebbezést, így az eljárás a Szegedi Törvényszéken folytatódik. 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában