A Sarokház előtti fejlesztés jó, ha egy év múlva elkészül

2024.08.11. 10:30

Elbaltázott szerződés - 80-130 millió forinttal többe kerül Vásárhelynek a főtér rekonstrukció?

Sokkal több pénzbe kerülhet Hódmezőváárhelyen a főtér Sarokház előtti rekonstrukciója. Az előző közbeszerzésben 129 millió forintért adták ki az azóta lelépett vállalkozónak a munkát, most Márki-Zay Péter az Időben című műsorban az új közbeszerzés kapcsán már 200-250 millió forintról beszélt. Az elbaltázott szerződés miatt 80-130 millió forinttal többe kerülhet a rekonstrukció.

Kovács Erika

Fotó: Kovács Erika

Újra kiírták a közbeszerzést a hódmezővásárhelyi főtér Sarokház előtti részének rekonstrukciójára, miután végre megszabadultak az elbaltázott szerződés után a kivitelezőtől. Kiderült az is, hirtelen megdrágult ez a beruházás. Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere már 200-250 millió forintról beszélt a Vásárhelyi Televízió augusztus 8-i Időben című műsorában, holott az előző közbeszerzésnél, az azóta eltűnt kivitelező a Sarokház előtti tér rekonstrukcióját 129 milliós áron nyerte el. 

Az elbaltázott szerződéssel csak húzta az időt a válllakozó, jelenleg sem az Ótemplom körül, sem a Sarokház előtt nem zajlik munka.
Az elbaltázott szerződéssel csak húzta az időt a válllakozó, jelenleg sem az Ótemplom körül, sem a Sarokház előtt nem zajlik munka. Fotó: Kovács Erika

Márki-Zay Péter tippet adott az időhúzásra

Mint lapunk is többször foglalkozott vele, a beruházást közbeszerzésen elnyerő kivitelező, akinek az önkormányzat busás, 30 százalékos előleget, 60 millió forintot adott, még a télen lelépett. A Sarokház előtti 129, illetve az Ótemplom körüli 68 milliós munkát csak 30 százalékban végezte el. Hódmezővásárhely egyelőre futhat a pénze után, pereskedhet a 60 millióért és a kötbérért. Az önkormányzat a szerződést nagyon elszúrta, felbonthatatlanná tette. Ezt maga Márki-Zay Péter ismerte el korábban: „A hivatal munkatársaira azóta nagyon neheztelek, mivel, ha a kivitelező időnként csupán egyetlen fűszálat is megmozgat és ez bekerül az építési naplóba, akkor nem tudjuk a szerződést arra hivatkozva felmondani, hogy ott nem zajlik munkavégzés. Csak akkor tudjuk felbontani a megállapodást, ha 40 napig nem végeznek semmilyen munkát.” A polgármester ezekkel a mondatokkal szinte maga adott tippeket a vállalkozónak az időhúzásra.

Megint nem dolgoznak, a kandeláberekre várnak

A pancser szerződés miatt meg kellett tehát várni a szerződési határidők lejártát. Az Ótemplom körüli rész kivitelezését a város cége, a HMSZ Zrt. kapta meg. A cég, mivel sem anyaga, sem hozzáértő munkaereje nincs, alvállalkozót foglalkoztat. Ott időnként mókuskálnak valakik, de a napokban már ott sem láttunk munkát. Márki-Zay Péter az Időben című műsorban arra hivatkozott, hogy a kivitelező most anyagra vár.

A Sarokház körüli térátépítést pedig újra megpályáztatják. A közbeszerzést a napokban írták ki. Itt derült ki, hogy sokba kerül a városnak az elbaltázott szerződés, a korábbi 129 millió helyett 200-250 millió forintba.

Sokba kerül az elbaltázott szerződés

– A Kossuth tér felújításának III. üteme nagyságrendileg 200-250 millió forintos munka. Az I. ütem a Bakay kút környékének felújítása volt, a II. ütem pedig az Ótemplom környékét foglalja magába. Az előbbi már készen van, az utóbbi pedig elvileg szeptemberben, vagy októberben lesz. Ott most anyagra vár a kivitelező. Nekem is feltűnt, hogy leálltak ott a munkák. Mint megtudtam, kandelábereket, padokat szereznek be. A Sarokház előtti részen eddig minimális munka készült el, teljesen új közbeszerzést írtunk ki – mondta Márki-Zay Péter, aki szerint reálisan 1 év múlva lehet kész a Sarokház előtti rész.

.


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában