2024.08.01. 10:30
A következő időszak a BYD által hozott lehetőségekről szól majd Domaszéken
Járdaépítés, energiahatékonyság fejlesztés, idősek nappali ellátásának beindítása, az ipari terület hasznosítása és konyhaépítés – ezek a legfontosabb tervek a következő öt évre Domaszéken. Sziráki Krisztián polgármester az előző ciklusban megkezdett úton halad tovább.
A szegedi kistérség legegyértelműbb felhatalmazását kapta települése vezetésére az önkormányzati választáson Sziráki Krisztián: a voksok 87,45 százaléka érkezett rá, így továbbra is ő marad Domaszék polgármestere, ugyanazzal a testülettel, mellyel eddig is dolgozott. Mint fogalmazott, az öt évvel ezelőtt megkezdett úton haladnak tovább.
– A belterületi úthálózatot rendbe tettük, immár teljesnek mondható a pormentesítés. A következő feladat a gyalogos forgalom biztonságossá tétele, melynek érdekében járdákat építünk. A célom, hogy 5 év múlva minden utcának legalább az egyik oldalán legyen járda – mondta a polgármester. Hozzátette: a zártkertekben és külterületeken élők életminőségének javítását is szem előtt tartják: nagy igény van például az ottani közvilágítás fejlesztésére.
Domaszék nagy lehetőségek előtt áll a BYD megtelepedésével.
– A TOP-os projektből fejlesztettük az ipari területünket, melyet igyekszünk majd jól hasznosítani, hiszen ez a kulcsa az önkormányzati bevétel növelésének. A következő 5 év arról szól majd, hogy a nagy kínai gyár beindulását hogyan tudjuk a település javára fordítani – magyarázta Sziráki Krisztián.
A községben nagy hangsúlyt fektetnek az energiahatékonyságra is.
– Célunk a közvilágítás LED-esítése, illetve az önkormányzati ingatlanok energiahatékonyságának fejlesztése. A sportcsarnokban például már megtörtént a világítótestek cseréje, mellyel egyharmadára csökkentettük az energiaigényt, illetve a napelemeket is hamarosan felteszik – mondta. Hasonlóan fontos cél a felületek zöldítése, melyet támogat az a vízmegtartási projekt is, melyet a WWF Magyarországgal közösen valósítottak meg.
Az egyéb tervek között Sziráki Krisztián megemlítette még a focipálya öltözőinek felújítását, az idősek nappali ellátásának beindítását, mely januárra meg is valósul, illetve egy iskolai étkező kialakítását, melyhez még keresik a pályázati forrásokat. A turisztika fejlesztése érdekében pedig a régi kisvasút emlékházát szeretnék bővíteni, melyet egy tematikus túraútvonal kialakítása tenne teljessé.