Helyi gazdaság

2023.12.06. 10:39

Szállítói és fuvarozói álláslehetőségek Zalaegerszegen, illetve környékén

A szállítói és fuvarozói álláslehetőségekkel meglehetősen gyakran lehet találkozni Zalaegerszeg és környéke vonatkozásában. A város stratégiai elhelyezkedése ugyanis ideális feltételeket kínál az áruszállítás és egyéb logisztikai területeken tevékenykedő vállalatok számára. A következőkben bemutatunk néhányat a rendszeresen elérhető szállítói és fuvarozói álláslehetőségekből, illetve összefoglaljuk azok követelményeit!

Delmagyar.hu

Szállítói és fuvarozói álláslehetőségek Zalaegerszegen, illetve környékén - ZalaegerszegAllas.hu

Betölthető munkakörök a szállítás és fuvarozás területén 

A szállítás és fuvarozás berkein belül az áruszállító és áruterítői állások gyakran visszatérő zalaegerszegi lehetőségek. Megjelenésükre a ZalaegerszegAllas.hu felületén is többször volt már példa. Egy ilyen pozíció kapcsán meglehetősen széleskörű feladatköre lehet számítani, ami magán a szállításon kívül több egyéb teendővel is kiegészülhet.  

Ebbe beletartozhat többek között az áruk összekészítése, felpakolása, illetve biztonságos rögzítése is. Az áruszállító feladata lehet továbbá a szállítás utáni lepakolás és rakodás is. A szállításokhoz általában kisebb adminisztratív tevékenységek is hozzátartoznak, vagyis gondoskodnia kell például a szállítólevelek, szállítószelvények aláíratásáról, valamint az egyéb dokumentumok helyes kezeléséről. Mindemellett egy áruszállító ügyfélkapcsolati tevékenységeket is ellát, azaz rendszeresen kommunikál a partnerekkel és a vevőkkel a szállítások folyamatáról, várható érkezésükről.  

Hasonlóan gyakori szereplői a ZalaegerszegAllas.hu kínálatának a gépkocsivezetői állások is. Ezek a pozíciók jellemzően belföldi szállításokat foglalnak magukban, ugyanakkor arra is volt már precedens, hogy nemzetközi útvonalakra kerestek sofőröket a portálon keresztül. Egy korábbi hirdetésben például Ausztriába, Németországba és a Benelux államokba való bútorszállítási tevékenységek ellátásához toboroztak gépkocsivezetőket.  

Mindezek mellett pedig a különböző futár állások sem maradhatnak ki a sorból, amelyek szintén gyakran feltűnnek a szállítás, fuvarozás álláskategórián belül. Ezeket a munkaköröket leggyakrabban éttermek (pl. pizzériák) és csomagküldő cégek hirdetik Zalaegerszegen. A feladatok valamennyi esetben meglehetősen egyértelműek: a kiszállítások elvégzése a megadott időpontban, a megadott helyszínre. Mindez természetesen egyéb kisebb teendőkkel is együtt jár, beleértve például a fizettetés lebonyolítását, a készpénzkezelést vagy a gépjármű rendben tartását.  

Követelmények a szállítói és fuvarozói állások kapcsán 

A szállítói és fuvarozói álláslehetőségek esetében az elvárások meglehetősen széles skálán mozognak, amelynek fókuszában természetesen a vezetői engedélyek típusa és a tapasztalat áll. Az áruszállítói és a futár állások jellemzően már akár B kategóriás jogosítvány birtokában is betölthetőek, míg a gépkocsivezetői és sofőr munkák esetében – gépjárműtől függően – akár a C+E kategóriás vezetői engedély, GKI kártya, tachográf kártya és a PÁV vizsga is megkövetelt lehet.  

A vezetői képességek és a tapasztalat mellett persze bizonyos személyes tulajdonságok is szükségesek a szállítói, fuvarozói munkakörökben való helytálláshoz. Ilyen például a pontosság és precizitás, hisz a szállítók a munkájuk során általában szigorú határidőkhöz és időpontokhoz vannak kötve. Fontos továbbá a türelem és a kiváló problémamegoldó képesség is, hisz a dugóktól kezdve egészen az időjárási viszontagságokig megannyi tényező nehezítheti a munkájukat, amelyeken hatékonyan kell túllendülniük. Mindemellett pedig a felelősségteljes hozzáállás is elengedhetetlen, amit egyrészt biztonsági, másrészt anyagi szempontok is indokolnak.  

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában