Hajnalban virágzott Kiskundorozsmán a só, literje egy kilogrammnyi kenyeret ért

1910-ben, lapunk első évfolyamában már emlegettük a dorozsmai gyógyhatású szikes fürdőt: ha azt mondjuk, sziki, minden szegedi tudja miről van szó. Az már kevesebbeknek ismerős, amit Sz. Simon István idézett fel a Délmagyarország 1972. december 24-ei riportjában: „Én még emlékszem a maszatos dorozsmai gyerekekre, akik hátukon nehéz vászonzacskóval beballagtak Szegedre, és fölkiabálták a bérházak népét. (…) gyakran felcsattantak az éles gyerekhangok: »Sziíksoót! Sziík-soót!« Literrel mérték a háztartások kedvelt tisztítószerét (…).” Egy idős dorozsmai asszonyt is megszólaltatott, aki szolgált a városban, „úri helyen”. Komáromi néni szerint „A szegedi úri asszonyok nagyon szerették a sziksót (…). Gyönyörűen lehetett azzal súrolni, takarítani. Még a katonaság is vette a dorozsmaiaktól. De ma már nem söpri senki. A dorozsmai háztartásokba is bement a Tip.”

Virágzott a jóféle szóda

Szegeden, azon belül is Rókuson, virágzott a szappanipar. Egyik fontos alapanyaga volt a „jóféle szóda”, amit a dorozsmai szikeseken söpörtek össze a falu szegényei. Egy liter sziksóért lehetett kapni egy kiló kenyeret. A kiskundorozsmai sziksóárus jellegzetes alakját korábban is megtaláltuk lapunkban. 1940. augusztus 11-én írtuk: „(…) télen és nyáron a hajnali órákban a hátukon sziksóval teli kis foltozott zsákkal fürge embercsoportok indulnak el Szeged felé, hogy egész délelőtti utcajárással néhány fillérért piacra dobják a háztartásokban nélkülözhetetlen sziksót.” A cikk szerint a 20 ezer lakosú nagyközség tíz százalékának „ősi foglalkozása a sziksóárulás”.

Egykor „a végtelen szikes földek ezreknek nyújtottak biztos megélhetést”, de már csak néhány család sepri a sziksót, ami a marólúg miatt vesztett jelentőségéből.

Aratás a sziken

Azt is megtudtuk, hogyan zajlott az „aratás” a sziken. „Félszázaddal ezelőtt (…) egy élelmes dorozsmai család fölfedezte, hogy a sziket szappanfőzéshez nagyszerűen föl lehet használni. A hajnali órákban, amikor a harmat után a szik kivirágzik és kikristályosodik, kimentek a szikesföldre és a kikristályosodott növényeket homokkal keverve összeseperték. (…) nemsokára a községnek egyharmada sziksepréssel foglalkozott. Az összegyűjtött szikes homokot kocsira tették és távolabbi vidékekre is elszállították.” A dorozsmai bíró mesélte lapunknak: 90 százaléka homok és csak 10 százaléka szik, de ez is elég az evőeszközök fényesítéséhez és tisztításához. A Szeged és népe szerint egykor „holdankint 80-100 véka természetes szóda, vagyis »sziksó« gyűjtetett, mely meleg vízzel vagy gyönge lúggal való felöntés által tisztíttatott”.

Lúg is készült belőle

A Természettudományi Közlöny 1923-i számában dr. Rigler Gusztáv egyetemi tanár rámutatott, hogy ipari hasznosításra is alkalmas lehetne azt itt található sziksó. 1949. június 5-én írta meg lapunk, hogy a szegedi Nivókémia Vegyészeti Kisipari Termelőszövetkezetben dorozsmai sziksóból készül a lúg, amit korábban külföldről hoztak be. Naponta 200 kiló lúgot használtak fel szappankészítéséhez, napi közel 500 Ft-ot takarítottak meg. „A találmány sok embernek ad tenyeret. (…) A sziksógyűjtés több jövedelmet ad, mint a búzatermelés.”

A folyékony lúgot nehéz volt szállítani, cikkünk idején a sűrítésével kísérleteztek. Ahogy az idős dorozsmai asszony mesélte, a 70-es évekre nemigen söpört már senki.