Facsemeték a jövőért

2 órája

Faültetés volt több vármegyei településen is

Összesen tizenhárom Csongrád-Csanád vármegyei település pályázott, és nyert fát a Településfásítási Program negyedik ütemében. Voltak települések, ahova tavasszal már megérkeztek, de olyanok is, ahova majd mostanában viszik a facsemetéket. Utóbbiakban rövidesen kezdődik a faültetés.

Suki Zoltán

– Mi harminc fát igényeltünk, és nyertünk is harminc hársfát – mondta lapunknak Pusztaszer volt polgármestere. Máté Gábor azt is elárulta, hogy még nem érkeztek meg a csemeték, de ha megkapják azokat, akkor a templom mögötti téren lesz a faültetés, ahol a település szabadtéri rendezvényeit tartják.

fásítás, ültetés, hársfa, program, zöldvagyon
Minden egyes faültetés komoly hatással van a környezetre. Illusztráció:  Shutterstock

Pusztaszeren kívül még tizenkettő Csongrád-Csanád vármegyei település pályázott, és mindegyik nyert is a Településfásítási Program negyedik ütemében.

A faültetés segít a közösségépítésben is

Már tavasszal megkapta a fákat viszont Mórahalom. Nógrádi Zoltán elmondta, hogy a több mint húsz hársfát az Erzsébet királyné útjára ültették ki.

A Településfásítási Program idei őszi ültetési időszakában az ország 317 településre újabb 6000 fát szállítanak, ezzel 56 ezerre növelve a kezdeményezésben elültetett fák számát.

A kormány zöldvagyonkezelési stratégiai célkitűzése az ország fával borított területeinek 27 százalékos arányra növelése 2030-ig, amelynek megvalósításában nagy szerepe van többek között az állami erdészeti társaságok által alkalmazott fenntartható, természetközeli erdőkezelési módszereknek.

Nagy István agrárminiszter korábban arról beszélt, hogy a falvak és városok zöldítése a Magyarország zöldvagyonát megóvó és gyarapító, az agrártárca által koordinált stratégia része.

Tovább kell növelni a zöldvagyont

A nemzeti zöldvagyon legfontosabb eleme, a jelenleg is több mint 2 millió hektárnyi erdő mellett jelentős érték és lehetőség a városok és települések zöld infrastruktúrájának fejlesztése. Az agrártárca által 2019-ben indított Országfásítási Program – a rendszerváltás óta eltelt időszak legnagyobb szabású zöldvagyon-növelő kezdeményezése – fontos célkitűzése a kisebb települések élhetőségének javítása, klimatikus és természeti állapotuk fejlesztése. Ezt a célt szolgálja a 10 ezer fő alatti települések számára elérhető Településfásítási Program.

Örülnek a zöldebb településeknek

Az Országos Erdészeti Egyesület által koordinált és az állami erdészeti társaságok részvételével megvalósított Településfásítási Program eddigi tapasztalatai azt mutatják, hogy a kisebb települések önkormányzatai és közösségei örömmel fogadják és sajátjuknak érzik a kezdeményezést, az igénylések a program minden ciklusában szinte azonnal betelnek, a helyi fásítási akciók közösségi eseményekként zajlanak le, az elültetett növényeket pedig gondos gazdaként kezelik és óvják a helyiek.

Az idei vármegyei nyertesek

A program tavaszi etapjában az alábbi települések nyertek: Apátfalva, Baks, Dóc, Kübekháza, Mórahalom, Öttömös és Csanytelek. Ősszel pedig Domaszékre, Kistelekre, Pusztaszerre, Sándorfalvára, Zákányszékre és Zsombóra visznek facsemetéket.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában