2024.06.02. 14:04
A rák nem életkor szerint válogat
Negyvenedik születésnapját sem töltötte be Mező Judit, amikor tavaly nyáron vastagbél-daganatot diagnosztizáltak nála. A sorsfordító vizsgálat alatt párja és hatéves kislánya várta a folyosón. Majd elkezdődött a kemény küzdelem az életért. A Szegedi Tudományegyetem oktatója a katedráról ment a sugár-, majd a kemoterápiára. Történetét azért osztotta meg lapunkkal, hogy felhívja a figyelmet a szűrővizsgálatok életmentő jelentőségére. Mert a rák nem életkor szerint válogat.
Judit ma már jól van, az élet legapróbb örömeit is nagyra értékeli. Fotók: Karnok Csaba
Fotó: Karnok Csaba
Mező Judit ápolói diplomájának megszerzése után 16 évig élt Angliában családjával, mígnem két évvel ezelőtt visszaköltöztek Szegedre. Az SZTE Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar oktatója lapunknak elmondta, az élet minden területén elégedettnek érezte magát. Párjával és hatéves kislányával szeretetben és boldogságban teltek Judit napjai, egyetemi oktatói munkájában nagyon jól érezte magát. Egész korábbi élete az egészségtudatosság jegyében telt, sosem dohányzott, tudatosan táplálkozott, rendszeresen mozgott.
Minden a puffadással kezdődött
Körülbelül egy évvel ezelőtt azonban észrevette, hogy puffad, de eleinte nem tulajdonított nagy jelentőséget a tünetnek.
A puffadás okát abban láttam, hogy előtte évekig egészségügyi osztályon dolgoztam, munkám során folyamatosan mozgásban voltam a betegek között. Az oktatói munkakörben viszont sokkal több időt kellett a számítógép előtt töltenem, készülve az órákra. Úgy véltem, a megváltozott életmód és a hazai ételek okozzák a teltségérzetet
– mondta.
A panaszai azonban nem múltak el, a probléma egyre intenzívebbé vált. Már egy csésze kávét sem tudott elfogyasztani anélkül, hogy ne tapasztaljon kellemetlen mellékhatásokat.
– Felkerestem a háziorvost, és részletesen beszámoltam neki a tüneteimről, melyek addigra már átfogóvá váltak. Mivel nemcsak a puffadás jelent meg, hanem a székelési szokásaim is megváltoztak, a háziorvosom elrendelt egy hasi ultrahangvizsgálatot, amely eredménye negatív lett. Bár visszatértem a munkába, a probléma továbbra is aggasztott. Ekkorra már csak néhány étel maradt az étrendemben, melyek fogyasztása nem okozott kellemetlen panaszokat – folytatta.
Majd elkezdődött a hasi fájdalom.
A sorsdöntő vizsgálat
Beutalót kapott a belgyógyászatra, gasztroenterológiára. A vizsgálat két hónap múlva zajlott le, ahol orvosa megkezdte a góckutatást. Számos különböző vizsgálat eredménye negatív volt, kivéve a székletvér-vizsgálatot.
Ez a vér szabad szemmel nem észlelhető. Fontos tudni, hogy a székletvér-vizsgálat minden vérzést kimutat, még fogínyvérzést is. Ennek fényében a gasztroenterológus doktornő közölte, hogy a következő lépés a vér eredetének meghatározása
– mondta el.
A vastagbél-tükrözés során Judit ragaszkodott hozzá, hogy altatás vagy orvosi kábítás nélkül végezzék a vizsgálatot annak érdekében, hogy végigkövethesse a folyamatot a monitoron, amit egészségügyi dolgozóként maga is könnyedén tudott értelmezni. A közösségi ápolás tanítása során a prevenciót is oktatja az egyetemen, illetve számos alkalommal mutatta már be hallgatóinak, hogy hogyan is néz ki egy vastagbéldaganat.
– Azonnal észleltem egy félbevágott, vérző, kis karfiolszerű elváltozást a bélfalamon. A mérete négy és fél centiméter volt. Azonnal összekapcsoltam a fájdalmat a daganattal, ami szűkítette a bélfal átjáróját. Bár rendkívül fájdalmas volt a vizsgálat, ez az életem megmentésének árát jelentette – hangsúlyozta.
Életet ment a korai diagnózis
Azzal folytatta, hogy bár pontos adat nem áll rendelkezésre, a vastagbélrák kialakulása általában 5-10 évig tart. Nagyon sokáig nem jár tünetekkel, így a megelőzésnek, a szűrővizsgálatokon való részvételnek kulcsfontosságú szerepe van. Ugyanis az időben felfedezett, még panaszmentes elváltozások könnyen gyógyíthatók. A kései diagnózis azonban végzetes lehet. Éppen ezért vállalta Judit, hogy elmeséli lapunknak történetét.
– A diagnózist a tumor harmadik stádiumában állapították meg. Fontos megemlíteni, hogy összesen négy stádium ismert, az utolsó stádiumban már áttétek is jelentkezhetnek, más szerveket is érintve. Szerencsésnek mondhatom magam, mert még nem alakultak ki távoli szervi áttétek. Azonban aggodalomra adott okot, hogy már találtak néhány gyanús nyirokcsomót – mesélte.
Mindössze 39 éves volt, amikor diagnosztizálták nála a vastagbél-daganatot. Még minimum hat évvel azelőtt, hogy a veszélyeztetett korba lépett volna. Elmondta, hogy az onkológia folyosóján a betegek először egészségügyi dolgozónak gondolták, egyikük sem hitte, hogy kezelésre érkezett.
Katedráról a sugárterápiára
Amikor tavaly nyáron megkapta a diagnózist, párja és hatéves kislánya a folyosón várták, hogy hazakísérhessék a kolonoszkópiáról.
– Mikor megtudtam a hírt, úgy éreztem, megnyílt alattam a föld. Az első gondolatom az volt, hogy mi lesz a kislányommal, aztán, hogy mi lesz a többi szerettemmel, majd, hogy mi lesz a munkámmal. A doktornő azt tanácsolta, hogy egyelőre koncentráljunk a következő lépésre. És ez bizonyult a helyes útnak. Mindig csak a következő feladatra összpontosítottam – mesélte.
Az Országos Onkológiai Intézetben elvégeztek rajta egy genetikai vizsgálatot, amiből kiderült, hogy nem genetikai eredetű volt a daganata.
Egy lavina indult el. Először CT-, majd MR-vizsgálat következett, és szeptember 6-án megkezdtem a sugárterápiát. Az onkoterápiás szakemberekből álló munkacsoport határozta meg a protokollt, melynek célja a daganat zsugorítása volt a műtét elvégzése érdekében. A sugárkezelés során egyidejűleg kemoterápiás gyógyszereket is szedtem, majd a kemoterápia következett. Kezdetben jól viseltem a terápiákat, a sugárterápiára a munkahelyemről mentem, összesen 28 alkalommal. Ám a végére komoly mellékhatások léptek fel, az utolsó 2-3 terápián már könnyek között feküdtem a kezelőgépen
– mesélte Judit, aki a kórházban töltött időszakokon kívül végig dolgozott.
– Amikor a diagnózist meghallottam, azonnal tudatában voltam annak, hogy a munka fontos szerepet fog játszani az életemben, és nem kívántam otthon tölteni a napjaimat, hagyva, hogy a negatív gondolatok vegyék át az irányítást. Bár kívülről mosolyogtam, belül igazságtalanságot éreztem, hiszen nehéz volt elfogadni, hogy mindössze 39 éves koromban ezt kellett átélnem, és fájdalmasan lehetetlennek tűnt elfogadni, hogy kislányomnak anya nélkül kellene felnőnie –mondta.
A sugárterápia okozta bőrirritáció regenerálódását egyetlen gyógyír sem segítette jelentősen, a gyógyulás csupán a terápia befejeztével kezdődött meg. A kemoterápiás kezelés mellékhatásaként folyamatosan szenvedett a hányingertől. Később pedig megkezdődött az intravénás kemoterápia.
Rettegtem tőle. Ekkor már jártam onkopszichológushoz, aki sokat segített, de teljes mértékben nem tudta eloszlatni a félelmemet. Három hónap kemoterápiát írtak elő, azonban csak a felét tudtam elvégezni, mivel a mellékhatások annyira súlyosbodtak, hogy a második kúra során kórházba kerültem. Nem veszítettem el a hajamat, viszont neuropátiás tüneteim alakultak ki. Zsibbadást éreztem a kezem és a lábam területén, valamint hideg-érzékeny lett a testem. Például nem voltam képes benyúlni a hűtőszekrénybe, megfogni a fém evőeszközöket vagy megnyitni a csapot puszta kézzel
– mondta el.
A legszebb karácsonyi ajándék
A kórházban újra megvizsgálták a tumort képalkotó eljárással.
– A doktornő egy nappal a következő kemoterápia előtt hívott fel a jó hírrel. Boldog karácsonyt kívánt és tájékoztatott, hogy nincs szükség további kemoterápiára. Ez volt a legszebb ajándék. A sugár- és kemoterápiás kezelések hatásosak voltak, és sikerült áthidalni a daganat második fázisába – mondta.
Január 3-án zajlott le a közel háromórás műtét, 12 centiméteres bélszakaszt távolítottak el Judit szervezetéből.
Az első kórházi tartózkodásom nyolc, a második pedig tíz napig tartott. Utóbbi alkalommal már hallgatóim is meglátogattak. Már a kezdetektől fogva tisztában voltak betegségemmel, hiszen testi tüneteim önmagukért beszéltek. Egy emlékzetes pillanat volt, amikor a kórházi osztályon még díszelgett a karácsonyfa. Gyengeségem ellenére nap mint nap arra törekedtem, hogy elérjem azt a célt, hogy eljussak a közeli, ötven méterre lévő fenyőfáig. Ezt követően pedig egy újabb kihívásnak állítottam magam elé: a folyosó végéig sétálni. Amikor pedig sikerült teljesítenem ezeket a célokat, az rendkívül megnyugtató és elégedett érzést keltett bennem
– mesélte.
Hogy a műtött bélszakasz pihenhessen, Judit négy hónapig vékonybél-sztómával élt és oktatott. Egy hónappal ezelőtt végleg búcsút mondott a sztómazsáknak, nincs már rá szüksége.
– Az orvostudomány, a hit, a családom szeretete és a munkaterápia egyaránt kellett ahhoz, hogy az esetem sikertörténet lehessen, ahogy a pszichológusom nevezte. Az egyik legkeményebb kihívás a kontrollvesztés érzése volt. Azonban a pszichológusom arra is rávilágított, hogy igenis nálam volt a kontroll, hiszen az, hogy végigcsináltam a sugárterápiát, majd beültem a kemoterápiás székbe, az az én döntésem volt – mondta.
A betegségem előtt is tisztában voltam az élet dolgainak fontossági sorrendjével, de az elmúlt egy év még inkább megerősített abban, hogy értékeljem a legapróbb dolgokat is. Például már nagy örömmel tölt el egy friss saláta elfogyasztása, mert négy hónapig nem ehettem nyers ételeket. Ugyancsak nagy boldogsággal tölt el az, hogy otthon lehetek a kislányommal és együtt tudunk játszani. Korábban feszített tempóban éltem az életemet, de ma már tudom, hogy időnként le kell lassulni. Lelkiismeret-furdalás nélkül tudok nemet mondani, és inkább a családomat és saját magamat választom
– zárta a beszélgetést Mező Judit.