2023.10.01. 13:59
A vadász nemcsak kilövi, hanem gondozza is a vadakat
Vármegyénk gazdag élővilága színes vadászterületet biztosít, bár ez már nem olyan jelentős, mint a 20. században, amikor a trónörökös is ide járt, a világviszonylatban is rangosnak számító térségbe. A vadászokról sokan csak ennyit tudnak: lelövik a vadakat, trófeáikkal pedig büszkélkednek. Pedig ennél jóval összetettebb munkát végeznek, a vadvilágot inkább gazdagabbá, mint szegényebbé téve. Tevékenységükről a kamarai titkárral beszélgettünk.
Hevér Zsolt kalauzolt bennünket a kiállításon.
Fotó: Karnok Csaba
Sokak számára nem ismert, hogy az 1800-as évek végén a mostani Ópusztaszer és környéke világhírű vadászterület volt. Az őrgróf Pallavicini család uradalma, az Algyőtől Pusztaszerig húzódó 30 ezer hektáros terület nemcsak az ország egyik legjobbja volt, de világviszonylatban is rangos területként tartották számon. Nem véletlen, hogy az orosz cár testvére, és az európai arisztokrácia krémje – köztük a trónörökös Ferenc Ferdinánd is – járt itt vadászni. És hogy milyen vadban gazdag területről volt szó, jól mutatják a vadászati naplók számadatai: 1934-ben, egyetlen szezonban csak nyúlból 17 ezer darabot hoztak terítékre.
Fotó: Karnok Csaba
Nívós múltja van tehát térségünkben a vadászatnak, amelyről azonban számos téves információ és hiedelem kering a köztudatban. Hevér Zsolt, az Országos Magyar Vadászkamara Csongrád-Csanád Vármegyei Területi Szervezetének kamarai titkárával ültünk le beszélgetni arról, miért nem kegyetlen állatgyilkosokként kell tekinteni rájuk, és hol tart most az egykor virágzó vadászterület. Helyszínül az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban berendezett Vadászati múzeum és Emlékhelyet választottuk, az 500 négyzetméteres kiállítótérben ugyanis bárki végig is nézheti, milyen fajok népesítik be vármegyénk vadászterületeinek erdeit, érintetlen természeti részeit, ezek közül melyek vadászhatók és melyek védettek.
Ahogy a gazdák, ők is vetnek, majd aratnak
A vadászok vadgazdálkodást folytatnak
– mondta ki rögtön a tételmondatot Hevér Zsolt.
Ezt a mezőgazdasági tevékenységhez tudnám hasonlítani: ahogy ott is elvetik a magot, nevelgetik, majd begyűjtik a terményt, mi is etetjük, védjük a vadállományt, egy részüket pedig hasznosítjuk, hogy az abból befolyó összegből a többit el tudjuk tartani. Mert ugyan mi nem ólakban, kerítés mögött, hanem szabad területen, de ugyanúgy tartjuk az állatokat
– magyarázta.
Tevékenységük legkiemeltebb időszaka októbertől márciusig tart: ekkor folyamatosan etetik az állatokat, hogy azok megfelelő kondícióban tudják átvészelni a telet és minél több maradjon belőlük életben.
A nyulaknak például répaféléket viszünk, a fácánnak kölest, kukoricát
– sorolta.
Fotó: Karnok Csaba
De – mint kiemelte – legalább ilyen fontos a vadászok élőhelymegóvó tevékenysége is: miközben egyre nagyobb területeket vonnak művelés alá, elvéve az állatok életterét, ők igyekeznek ezt a folyamatot kordában tartani. Vadföldeket biztosítanak, hogy legyen táplálkozó-, búvó- és szaporodóhelyük.
A lelőtt vadak árából tartják a többit
Mindezt a tevékenységet az elejtett állatokért kapott pénzből finanszírozzuk
– tért át a vadászat kevésbé pozitív megítélés alá eső részére Hevér Zsolt. Hangsúlyozta azonban, ez nem azt jelenti, hogy találomra lövik halomra az állatokat.
Minden fajnál adott, hogy az év melyik időszakában lehet vadászni, illetve az is, hogy milyen korában golyóérett. És ezekből a példányokból is csak meghatározott számú egyedet vadászunk le. Őzből például a 27 ezres vármegyei állomány kevesebb mint harmadát, 8-9 ezret lőnek ki évente
– magyarázta.
Idén például Deszken volt, aki több mint 2 millió forint értékű agancsot viselő őzbakot lőtt. Ez a trófea külföldre került.
A házi görényt, borzot, aranysakált, vörös rókát, dolmányos varjút, szarkát és szajkót természetvédelmi céllal vadásszák: azért lövik, hogy ne egyék meg a többi, hasznos vagy védett fajt. Ezek mellett a gímszarvas, dámszarvas, őz, vaddisznó, fácán, mezei nyúl, fogoly, tőkésréce és 3 libaféle is lőhető. Ezeknek húsát, több faj esetében pedig a trófeáját is hasznosítják. Ebből származik a vadásztársaságok bevétele.
A trófea értékét a tömeg, muflon és vadkan esetében pedig a hossz adja meg
– magyarázta Hevér Zsolt.
Egy 10 kilós gímszarvasagancsért például csaknem másfél millió forintot fizet, aki elejti. Aki tehát vadászni indul, első körben azt tisztázza kísérőjével, mekkora összeget szán erre a programra. A vadásztársaságok képviselői így mindenkit olyan területre tudnak vinni, amely elképzelésüknek megfelelő, és folyamatosan felügyelik azt is, hogy csak olyan állat kerüljön terítékre, amely megfelel a szakmai és az értékhatár kritériumainak is
– tette hozzá Hevér Zsolt.
Őzből például a 27 ezres vármegyei állomány kevesebb mint harmadát, 8-9 ezret lőnek ki évente.
Vannak, akik csak a húsért vadásznak
Azonban nem feltétlenül csak a gazdagok sportja lehet a vadászat, hiszen ahogyan bármi mást is, ezt is lehet kevés pénzből is művelni. Sokan ráadásul a hús miatt ragadnak puskát, hiszen a vadhús sokkal egészségesebb, mint a nagyüzemi sertés, csirke vagy marha, ráadásul a boltokban jelentősen drágább, mint frissen elejtve.
Egy őzhús kilója szőrben-bőrben, zsigerelve 1800 forint, míg az őzgerincért a kereskedők 7-8 ezer forintot is elkérnek
– árulta el a kamarai titkár.
Fotó: Karnok Csaba
Akinek azonban nem számít a pénz, ellenben vágyna egy szép trófeára, az is megtalálhatja vármegyénkben a számítását. Idén például Deszken volt, aki több mint 2 millió forint értékű agancsot viselő őzbakot lőtt. Ez a trófea külföldre került, egy ennél is értékesebb azonban megtekinthető az ópusztaszeri kiállításon. A 16 kilós gímszarvasaganccsal kapcsolatban Hevér Zsolt csupán annyit mondott: ilyen súlyú trófea már nem is szerepel az árlistákban.
