Anna néni tartozni akart valahová

Gondiné Dobó Anna elhivatott pedagógus. A szakmáról, tanítványairól szívesen beszél, magáról kevésbé. A beszélgetés végén nyomatékosan kérte, nehogy Aranyembört csináljunk belőle, pedig pont abba a rovatba való. Lapunk 2019-ben célul tűzte ki, hogy felkutatja és bemutatja Csongrád-Csanád vármegyében az Aranyembö­röket. Az elmúlt években számos olyan személyt mutattunk be, akik szenvedélyesen, időt, energiát nem kímélve, önzetlenül dolgoznak valamiért, valakikért, a közösségért, amely­­ben élnek. Szerényen azt mond­­ja, ő csak a dolgát végzi. 

Gimnazistaként is gyerekek közt volt

– Békés megyei vagyok, gyomai. Így mondom, mert akkor még Gyomának hívták. Ifivezető voltam az úttörőmozgalomban, már gimnazista koromban gyerekekkel foglalkoztam, mindig ott voltam közöttük – kezdett mesélni a mórahalmi általános iskola fejlesztő gyógypedagógusa, aki Debrecenben végezte el a tanítóképzőt, majd nyolc évre visszament tanítani Gyomára. 

– Azok voltak a nagyon szép idők. Azt szoktam mondani, hogy amikor kinyílt egy virág valakinek a kertjében, azt én másnap megkaptam. Amikor beteg lett a kutyám, és mondtam a gyerekeknek, hogy beteg a Dömötör, egyik kis tanítványom hívta ki az állatorvost – mesélte. 

Folyamatosan képezte magát

Szegedre ment férjhez. Alig is­­mert valakit, nehezen barátkozott, inkább otthon maradt a fiaival, és közben tanítványokat fogadott. Ekkor kezdett el az ő igényeiknek megfelelően specializálódni, képzéseket, tanfolyamokat végzett el. Amikor fiai iskolája, a Szegedi Dózsa György Általános Iskola fejlesztőpedagógus státuszt kapott, felhívta az igazgatónő, hogy rá gondolt, ő pedig örömmel elvállalta a feladatot a 2000-es évek elején. 

– Ezután következett az, hogy a sajátos nevelési igényű gyerekekkel csak gyógypedagógus foglalkozhat. Azt mondtam, szeretném elvégezni, amiben az igazgatónő és az iskola is támogatott – mondta. 

Tartozni akart valahová

– Igen ám, de Szegeden utazó gyógypedagógusok dolgoznak. Nekem hiába volt meg a végzettségem, utazó gyógypedagógus jött az én iskolámba is. Nekem jobb tartozni valahová, mint hogy van három óvodám és két iskolám, és csak akkor ta­­lálnak meg a szülők és a kollégák, amikor azt a pár fejlesztőórát tartom. Így amikor Mórahalmon meghirdették a gyógypedagógus állást, elküldtem a pályázatot. Másnap eljöttem, beszélgettünk. Kiküldtek pár percre, vissza­mentem, és azt mondták, hogy szeretnék, ha idejönnék a mórahalmi gyerekekhez. Kérdezték, kérek-e gondolkodási időt, azt feleltem, nem – idézte fel élete mórahalmi szakaszának kezdetét. Mindez 2013-ban, tíz évvel ezelőtt történt. 

Nem csak játék és mese van a teremben

Szakdolgozatát a játék szerepéről írta a személyiségformálásban. Játékgyűjteményt szeretne létrehozni azokra a fejlesztendő területekre, amiket megkap a szakértői bizottságtól. Játékkal kapcsolatos mesterprogramot is írt két évvel ezelőtt. Gyakran éri az a kritika a szülők részéről, hogy csak játszanak az órán, ami rosszulesik neki. Mert bár úgy tűnik, itt minden arról szól, és állandóan csak játszanak a gyerekek, de ezalatt rengeteget fejlődnek és tanulnak. Az egyik a memóriát, a másik a szókincset fejleszti. 

Nem hétköznapi, Millió mániája van

– Millió mániám van. Azt se tudom, kinek adományozzam több ezer szappanomat, a több száz fehér bögrémet. Amiből kettő-három van, én azt elkezdem gyűjtögetni, bármi legyen az. Az utóbbi napokban kártyákra laminált közmondásokkal foglalkoztam. Elküldtem a férjemet névjegykártya-laminálót vásárolni. Az egyik kártyán a közmondást jellemző kép van, a másikon a szöveg, ezt kell párosítani. A hátuljára egy pár egyforma matricát ragasztottam, ezzel magukat tudják ellenőrizni a gyerekek – mondta. Arra a kérdésre, hogy hogyan kapcsolódik ki, előkapta a varrást. 

– Mindig van nálam varrnivaló is, most is. A keresztsze­mes a mániám, több száz ez­­zel foglalkozó újságom van – mesélte. 

Keresztszemes hímzéseket készít

– Egyszer, amikor a rákszűré­­si leletem rossz lett, levélben értesítettek pont a húsvét előtti pénteken. Összezuhantam, és hogy megvigasztaljam magam, elkezdtem lapozgatni ezeket az újságokat. Összeírtam egy névsort, hogy kinek kell tőlem még életemben ilyet kapnia. Végül rendben volt a lelet, de azóta is csinálom. Pipálom ki, már a negyvenvalahanyadiknál tartok, de folyamatosan nő a lista. A szabad perceimben ezzel is foglalkozom – magyarázta. 

Nem hiszik el, hogy őket dicsérik

Közben megérkezett Norbi és Erik, így a gyerekekre terelődött a szó. 

– Elhelyezik magukat az osztályban a legalsó polcra. Itt olyan feladatokat kapnak, amiket ők is jól meg tudnak oldani. Keveset dicsérik őket, ami nem a kollégák hibája, hiszen az osztályban mindig vannak náluk jobbak. Ezért eleinte el sem hiszik, hogy dicsérem őket. Körülnéznek bizonytalanul, hogy kinek szól a dicséret – mesélte a pedagógus. 

Sikertörténet: Laci serlegekkel

Sikerélményekről is szó esett. Egyik volt tanítványa nemrég meglátogatta Anna nénit az iskolában, hátizsákjában két jókora serleggel. A fiú hentes­tanuló lett, és a Szakma Kiváló Tanulója versenyen első és második helyet hozott el. 

– Még cikket is írtam róla a mórahalmi Tükörképbe. El­mondtam a többieknek, hogy Laci is idejárt, itt ült, ahol ti, meg is mutattuk nekik a helyét. Boldog voltam, hogy példaként állíthatom a többiek elé – mondta elérzékenyülve.