Leszámolás Galyatetőn

Egy átlagos nap úgy nézett ki a Bedő erdészeti iskola diákjaival a vándortáborban a Mátrában, hogy jó korán és morcosan felkeltünk, megreggeliztünk, tisztálkodtunk, majd elindultunk. És utána csak mentünk, mentünk és mentünk. 

A nagyobb emelkedők előtt és néha utána is megpihentünk, ezek voltak a legjobb részek. Na meg persze az esti szabadprogram.Mivel én is voltam 17-18 éves, ezért jól emlékszem arra, milyen az, amikor az ember szinte végtelen energiával rendelkezik, de mégis nap mint nap megdöbbentem, hogy miután az élbolyban fáradhatatlanul túráztak a fiatalok, utána egész estére ma­­radt erejük a hülyéskedésre. 

Volt ásványkeresés, csata, ahol vastag faágakkal kardoztak, máglyaépítés, amit a tűzgyújtási tilalom miatt nem gyújtottak meg. Minden napra kitaláltak valamit, én pedig mindennap irigyeltem őket, miközben sajgó ízületeimet pihentettem. Egyik délután aztán a bordányi Simon Sándort kezdték el ketten ül­dözni. Hogy miért, arra már sze­­rintem senki sem emlékszik. Az üldözés vége az volt, hogy a fiatalembert két társa, Raisz Vencel és Györök Szabolcs egy fához kötözték. Sándor aztán olyan könnyedén szabadult el, mint az infláció és a rezsiárak.