A túlélésre koncentrált az újságíró élete első többnapos hegyi túráján

Bevallom, fogalmam sem volt, mire vállalkoztam, amikor csat­­lakoztam az Alföldi Agrár­szakképzési Centrum Bedő Albert Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium csapatához, hogy egyhetes vándortáborban vegyek részt a Zemplénben. Naponta átlagosan tizenöt kilométert gyalogoltunk változó terepviszonyok és 200-300 méteres szintkülönbség mellett, ami körülbelül annyi, mintha Bordányba sétálna ki az ember Szegedről hegynek föl és le.

Bagoly, róka és a farkas

Az első szálláshelyre, Rostallóra a Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum és a Pálházi Vízimalom érintésével jutottunk el a hangulatos kis­vasúttal. Katonai sátrak, tábori ágyak és egy konténer vizes­blokk fogadta a vidám vándorokat, de ez rajtam kívül senkinek sem okozott meglepetést, annál inkább a térerő hiánya, amit viszont én nem bántam. A két különc, Sali és Lucsi – Kuncz Salamon és Nistor Lucian – bátran a hegyoldalba verte fel sátrát, de ahogy telt az idő, előbb a tűz közelébe, majd a tábor közepébe költöztek. Ahogy sötétedett, egyre emelkedett a hangulat, előbújtak az éjszakai állatok, a bagoly és a róka, de volt, aki farkast is látni vélt.

A sátron kopogó eső

Gyorsan hűlt a levegő, hamar rájöttem, hogy nem hoztam elég ruhát, és ha ez még nem lett volna elég csapás, az egyik kísérőtanár annyira horkolt, hogy másnap ki is lakoltattuk a sátorból. Onnantól egy másik sátorban versenyt horkolhatott az egyik diákkal. Szerencsére éjszaka a sátorvásznon kopogó eső elnyomta a szörnyű horkolás zaját.

Profi szervezés

Bánhidy Zoltán, a Bedő pedagógusa, a túra egyik szerve­zője, több mint húsz éve szenvedélyes túrázó elmesélte, hogy az első vándortáborra alig tudták összegyűjteni a gyerekeket. Nemcsak a Be­­dőben, or­­szágosan is lasszóval fogták össze az érdeklődőket. Idén már a helyek meghirdetésekor ott kellett ülnie a gép mellett, és azonnal lefoglalni a helyeket, mert pillanatok alatt beteltek. A szervezés profi, az Országos Erdészeti Egyesület a turnusok kezdetekor felállítja a sátrakat, biztosítják a vizet, gondoskodnak az ellátásról, este meleg vacsorát, reggel reggelit és úti csomagot hoznak az azért felelős, kedves és segítőkész alvállalkozók.

Küzdelem a levegőért

Az első napon 17,37 kilométert tettünk meg 6 óra 10 perc alatt 500 méter szintkülönbség mellett, és felmásztunk a 709 méter magas Nagy-Péter-mennykő­re. Engem, aki életemben soha nem túráztam, már ez úgy kikészített, hogy innentől kezdve nem voltam hajlandó feljegyezni a számokat, csak a túlélésre koncentráltam. A fiatalok nagy része hegyi kecskékhez ha­­sonlóan szökellt előre, én levegőért küzdöttem leghátul. De legalább egy hangos szó, egy panasz, annyi nem hagyta el a számat öt nap alatt, és ezt mindenki tanúsíthatja.

Áram és meleg víz nélkül

A második helyen, Gerendás réten fogadtak a legspártaibb körülmények: nemcsak az áram, hanem a meleg víz nyújtotta kényelmet is nélkülözni voltunk kénytelenek. Nincs is annál szebb, mint amikor a hűvös, párás, esős időben hideg vízben zuhanyzik le az ember. Amikor a tábori körülményeket említettem Zoltánnak – nem, nem panaszkodtam, csak említettem –, azt mondta egy igazi táborban mindent nekünk kellene vinni a hátizsákban, a sátortól kezdve az ételig, amihez képest ez tényleg luxus.

Harvester és forwarder

Itt következett egy érdekes szakmai program, hiszen a diá­­kok a nyári szakmai gyakorlatukat töltötték a hegyekben. Megtekintettünk egy harvestert és egy forwardert. Az utóbbi kevésbé izgalmas, összeszedi a kivágott fát, és halomba rakja. Harvestert eddig csak a tévében láttam, ez az a monstrum, ami kivágja a fát, legallyazza, majd megfelelő méretűre vágja kevesebb idő alatt, mint ezt a mondatot leírtam.

Jövőre találkozunk

A Bedőben idén harmadik al­­kalommal szervezte meg a vándortábort Bánhidy Zoltán Králik Emese Virág és Huszta Gábor segítségével. A tizenegyedikes Szabados Zoltán mindhármon részt vett. Azt mondta, mivel ez egy hét mínusz a gyakorlatban, soha nem volt kérdés, hogy jön. – Jobb ez, mint az erdőgondozás kéziszerszámmal, ami a kapa – foglalta össze röviden. Utolsó állomásunkon, Komlóskán az erdei iskolában szállásoltak el bennünket, tizenketten aludtunk egy szobában. Lakótársaim előbb tiszteletbeli bedős kollégistának fogadtak, majd megállapodtunk abban, jövőre találkozunk.

A távirányítós kutya

Gerendás réten Kosztra Csaba utánkereső és kutyája, a négyéves Füles tartott szakmai bemutatót. Az utánkeresés a sebzett nagyvad szenvedéstől való megváltása. Csaba esetében a hozzáértés és a lelkesedés találkozott az élvezetes előadói stílussal. Úgy sztorizott, beszélt a szakmájáról, hogy az is megértette, aki akkor hallott róla először. Füles mögött, akit az egyik öreg vadász a rajta lévő GPS-jeladó miatt nevezett távirányítós kutyának, 200 eredményes keresés van. A kölykökért 1000 euró feletti összeget is elkérnek, de nem mindegyik válik be, rengeteg munkát kell beletenni. Csaba azt mondta, az utánkeresés lényege, hogy amíg a kutya megy, menni kell. – Az ember a vérebezésnél tudja, mikor, hol indul, de azt, hogy hol végez és mikor, azt nem – mondta.

A szervezők

Két kísérőtanárunk, Králik Emese Virág és Huszta Gábor a közelmúltban végezte el a vándortábor szervezőinek túravezető képzését Bernecebarátiban. Virág tanárnő, aki a Bedő lovászképzésének egyik oktatója, azt mondta, nem számított ennyire nehéz és komoly vizsgára. Az elmélet után terepen 120 percük volt, hogy a hat kilométeres távon 12 pontot leírás alapján megtaláljanak. Neki mind sikerült.