visszatekintő

2024.09.11. 15:02

A világ legjobb csapatában írt sporttörténelmet a magyar bringás

A párizsi olimpián negyedik helyen végző Valter Attila hihetetlen szezont produkált idén.

MW

Vuelta a Espana - Valter Attila sajtótájékoztatója

Forrás: MTI

Fotó: Lakatos Péter

Végéhez közeledik a 2024-es országúti kerékpáros idény. Bár néhány rangos verseny még hátravan a szezonból, azt már a Vuelta a Espana végeztével kijelenthetjük, hogy Valter Attila hazai sporttörténelmet írt: ő lett az első magyar kerékpáros, aki egy éven belül két Grand Tourt is végigtekert. a sztárokkal teletűzdelt Visma–Lease a Bike csapatból Valter Attila teljesítette idén a legtöbb versenynapot, ami egyértelműen jelzi, mennyire bíznak a világ egyik legjobb csapatánál a magyar bringásban. 

Valter Attila a tavalyi idényben mutatkozott be a világ egyik legjobb kerékpárcsapatában.2023-ban a holland sor történelmet írt azzal, hogy a sárga-feketék adták a Giro d’Italia (Primoz Roglic), a Tour de France (Jonas Vingegaard) és a Vuelta a Espana (Sepp Kuss) győztesét is. A három Grand Tour közül Valter akkor a spanyol körversenyen kapott lehetőséget, s további viadalokon is megmutathatta erejét, legtöbbször Vingegaard segítőjeként – derült ki a Magyar Nemzet oldaláról

Amíg tavaly szinte minden összejött a csapatnak, idén egymás után érték a balesetek náluk, s a hektikus szezonban nem más, mint Valter Attila jelentette a stabilitást

Beugróként segítette a csapatát 

Jonas Vingegaard áprilisi csigolyatörése és tüdőzúzódása ellenére végül ott volt a Tour de France rajtjánál, de ahhoz nem volt elég erős, hogy Tadej Pogacar végső sikerét megakadályozza. Az univerzális Wout van Aert első súlyos bukása a tavaszát tette tönkre, a második vélhetően két – de legalább egy – Vuelta-trikójába került. A Girót a nyolcfős keretből mindössze négyen fejezték be a csapatból: közöttük volt Valter Attila is, aki később a Vuelta-indulók közé szintén egy társa bukása miatt került be, de ha már ott volt, erős teljesítményt nyújtott Spanyolországban is – írta meg a Magyar Nemzet

A Visma-Lease a Bike 26 esztendős magyar bajnoka 29 perc 14 másodperc alatt teljesítette az időfutamot, ez az 58. pozícióra volt elég, összetettben pedig a 25. helyen zárta pályafutása hatodik háromhetes körversenyét – írta meg korábban az Origó

Bodrogi László után Valter Attila a második magyar kerékpárosként szerepelt két Grand Tour-viadalon egy éven belül, ő 2007-ben ugyancsak a Giro d'Italián és a Vueltán állt rajthoz. Legjobb szakaszeredménye egy 11. hely volt Valternek, akinek eredetileg nem is szerepelt a programjában a spanyol körverseny, az utolsó pillanatokban ugrott be segítőként a keretbe.

– Egész jó érzésekkel zártam ezt a Grand Tourt, főleg úgy, hogy az egyik nap életem egyik legnehezebbje volt – utalt vissza korábban a több mint ötezer méter szintemelkedést tartalmazó királyetapra Valter.
– Jövőre, még ha csak egy Grand Tourt is csinálok, úgy állhatok hozzá, hogy volt már, hogy kettőt is túléltem, egy soha többé nem lehet már probléma – árulta el a magyar bringás, aki a spanyol körverseny huszonötödik helyén zárt, májusban a Giro d’Italia huszonkettedik helyét érte el

Övé a legtöbb versenynap 

A két végigtekert Grand Tour nagyban hozzájárult ahhoz, hogy idén Valter Attila teljesítette a legtöbb versenynapot a Vismából, hetvenhetet. A teljes profi mezőnyben Valter a vonatkozó rangsor 19–21. helyén áll, együtteséből senki más nincs a top 100-ban. Aligha véletlen, hogy a Vuelta előtt kényszerhelyzetben a megbízható magyar vasemberhez fordult a holland sztárcsapat – olvasható a Magyar Nemzet oldalán

Pedig Valter Attila idénye is bukással kezdődött, rögtön az első idei versenye, az UAE Tour első szakaszán. Az egyhetes viadalt azonban nemcsak befejezte, hanem az élmezőnyben is zárta, ötödik lett. Emlékezetes pillanat még az évből, amikor sok kerékpárossal ellentétben Valter Attilának volt bátorsága és ereje vállalni Tadej Pogacar tempóját a Girón, s még ha nem is tartott sokáig a közös tekerés, azzal is kivívta a szlovén klasszis elismerését. Valter Attila legnagyobb idei sikere a párizsi olimpián elért negyedik hely, de emlékezetes a drámai körülmények között megvédett hazai bajnoki címe is. A magyar szurkolók pénteken és szombaton Balatonfüreden, a Balaton Fondo keretein belül találkozhatnak a kerékpárossal, ahol a magyar bringás minden bizonnyal beszélni fog az októberi Il Lombardiáról is, amely Valter utolsó versenye lehet a 2024-es esztendőben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában