Amerikai túra

2024.07.25. 11:04

Szoboszlai: erősnek kell lennünk a következő szezonra (videó)

A Szoboszlai Dominikot foglalkoztató Liverpool már javában készül amerikai túrája első meccsére, amelyen közép-európai idő szerint szombaton hajnalban a spanyol Betis ellen lép pályára. A magyar válogatott csapatkapitányát és az angol csapat játékosait nem kímélte az új edző, Arne Slot, a holland szakember kőkemény edzést vezényelt le az angol csapat labdarúgóinak.

MW

Szoboszlai Dominik a labdarúgó Európa-bajnokság A csoportjának 2. fordulójában játszott Németország–Magyarország mérkőzés előtt a stuttgarti MHP Arénában 2024. június 19-én

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

Arne Slot 28 fős kerettel vágott neki a tengerentúli kalandnak, Mohamed Szalah és Andy Robertson mellett a magyar válogatott csapatkapitányát is megtalálhatjuk a kiutazottak névsorában. Az együttesből azonban így is több név hiányzik, jellemzően azok a futballisták, akiknek a nemzeti csapatai sokáig jutottak az Európa-bajnokságon vagy a Copa Américán – olvasható az Origo oldalán.

Imádják a Liverpoolt

Az amerikai túráján a Liverpool a Real Betis után az Arsenal, majd a Manchester United ellen is pályára lép; a helyieket utóbbi két meccs hozza majd igazán lázba; a Premier League rangadóin érezhetik majd magukat. Az Egyesült Államokban rengetegen követik figyelemmel az angol élcsapatok meccseit, az NBC közvetíti a Premier League-et. A Liverpoolnak 35 államban 57 szurkolói klubja van, a túrán pedig Szoboszlai Dominikék közönségtalálkozókat is tartanak

– írta meg a Magyar Nemzet. A Vörösök a kosaraslegenda LeBron James – aki az Egyesült Államok zászlóvivője lesz pénteken a párizsi olimpián – nevével  fémjelzett alapítvány rendezvényeihez csatlakozva súlyosan beteg gyermekeket látogatnak meg, hogy teljesítsék a kívánságaikat. Persze a tengerentúli túra a kemény edzésmunkáról is szólt, amiről Szoboszlai is elmondta a véleményét a Liverpool honlapján.

Erősnek kell lenniük

A magyar válogatott kiválósága leszögezte, hogy szükségük is van az intenzív edzésekre is, hiszen kemény szezon előtt állnak. A Liverpool honlapjára és közösségi oldalára felkerült fotókból és videókból megláthattuk, hogy a Jürgen Klopp helyére érkezett új vezetőedző, Arne Slot hogyan dolgoztatta meg a játékosait – derült ki a Magyar Nemzet oldaláról. A következő szezonban megint kemény meccsek várnak az angol csapatra, immár a Bajnokok Ligájában is.

Meglehetősen intenzív a munka, de sok tennivalónk van, mert a szezonban is erősnek kell lennünk

– mondta Szoboszlai, aki megjegyezte, mindig van hova előrelépni, így az előző szezon harmadik helyéről is, és természetesen újra nekirugaszkodnak, hogy megnyerjék a Premire League-et. Jó jelnek ígérkezik a következő idényre, hogy a magyar középpályás a korábbi sérüléseiről egy szót sem ejtett. Szoboszlai szerint a holland Arne Slotot és a stábját egyre jobban megismerik, az új vezetőedző alatt némileg mást játszanak, mint korábban Jürgen Klopp alatt; támadásban és védekezésben is voltak változtatások, de bizakodva nézhetnek előre. Az angol együttes várhatóan augusztus 5-én repül vissza és folytatja otthon a felkészülést, kiegészülve már akkor a többi, addig pihenő játékossal. A Premier League majd augusztus 17-én kezdődik a Liverpoolnak, akkor az Ipswich Town otthonában kezdik meg a pontvadászatot.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában