2024.08.13. 21:00
Frontálisan ütközött két autó Bajánál, mindenki meghalt
A két autóban három ember halt meg.
Forrás: baon.hu
Fotó: Pozsgai Ákos
Kedden 14 óra 35 perc körül történt a baleset. A rendőrség elsődleges információi szerint két személygépkocsi frontálisan összeütközött. A balesetben három ember a helyszínen életét vesztette – írja a police.hu.
A baon.hu helyszíni információi szerint
a balesetben egy mélykúti házaspár hunyt el, akik Baja felől tartottak az 55-ös főúton, Csávoly irányába, amikor Baja-Baja-Mártonszállás térségében egy szemből érkező személyautó – amit egy idős ember vezetett – áttért a sávjukba és frontálisan ütközött velük.
Az ütközés erejétől a házaspár autója megpördült és az útszéli buszmegállóba sodródott, ahol szerencsére a baleset idején nem tartózkodott senki.
A balesetben elhunyt a másik autó vezetője is.
A baleset pontos körülményeit rendőrség vizsgálja.
Krimi
- Végre! Itt az első fejlesztés az autóban felejtett gyermekek tragédiája ellen (videó)
- Szemétégető gödörbe esett egy 4 éves kisfiú, súlyosan megégett
- Megtalálták a különös körülmények között eltűnt Bódog Dániel holttestét
- Megölte öt hónapos csecsemőjét egy magyar édesapa
- Vedd észre a közutast! Kampány indult az utakon dolgozók védelmében (videó)