Sikoltozásra ébredt a szlovák buszbaleset sérültje: elmesélte, mi hogy történt

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház betege, Várfalviné Szócsin Edit a buszbaleset egyik sérültje mesélt az állapotáról - írja a boon.hu.

Várfalviné Szócsin Edit felkötött karral állt a kamerák elé és beszélt a baleset körülményeiről és állapotáról. Elmondta, hogy a körülményekhez képest jól érzi magát és úgy gondolja, hogy most már jó helyen van. Úgy gondolja megtesznek érte és a felépülésért mindent az orvosok és a nővérek. Számára viszont nem is a testi fájdalmak a legrosszabbak, - bár vannak, hétfőn lesz egy nagy műtétje -, hanem a lelki fájdalom az ami számára, ahogy fogalmazott, sokkal gyötrőbb.

„A férjem is balesetet szenvedett és most nincs mellettem, külön vagyunk. Természetesen tudunk beszélni telefonon, de nehéz elviselni, mert még ilyen hosszú ideig sosem voltunk külön. De bízunk benne, hogy rövid időn belül újra együtt lehetünk és kezdhetjük az új életünket. Mert én

- mondta. 

Majd elmondta, „hálás vagyok a Sornak, hogy a könnyebb sérültek közé tartozunk és bízunk a felépülésbe, ami hosszú lesz, de azt tudom, hogy a türelmünk megvan hozzá, mert ehhez idő kell és olyan szakemberekre vagyunk bízva, akik ebben majd segítenek”.

Várfalviné Szócsin Edit köszönetet mondott a kórház összes dolgozójának, az orvosoknak, a nővéreknek, az ápolóknak, de még a takarító nőknek is segítségükért. Mint elmondta, most szembesült vele, hogy rettentő nehéz munkájuk van az egészségügyi dolgozóknak.

Sikoltozásra ébredt

– fogalmazott a sérült. Majd hozzátette, „volt már kisebb autóbalesetem, de ez, amikor az ember gondolatába befészkeli magát, hogy itt a vég, nincs tovább - ez volt az első gondolatom, mert éppen aludtam és nagy sikoltozásra ébredtem fel. És reflexszerűen megmarkoltam az előttem lévő ülés háttámláját és beszorult a karok a háttámla és az üveg közé. Akkor már csak azt gondoltam, hogy muszáj kapaszkodni. Abban a pillanatban megjelentek előttem a szeretteim, félkörbe álltak előttem, - talán azt is el tudnám mondani, hogy milyen ruhában, és ez a kép nem jött vissza soha, csak akkor láttam és ma reggel újra feltört és nagyon nehéz – mondta elcsukló hangon.

A sérült szerint „igazából az ember most veszi észre, hogy mennyien szeretik és mennyien aggódnak érte, hogy mennyi embernek fontos. Én amit most meg tudok ígérni, hogy mindent meg fogok tenni a gyógyulásunkért és kívánom a betegtáraimnak is, hogy ők is mielőbb épüljenek föl, éljék meg a minden napokat úgy, hogy találják meg az élet szépségét és örömét.

-mondta.