Siker

2024.09.05. 11:43

Rekord született a balatoni hajózás főszezonjában

Augusztus végén lezárult a balatoni hajózás főszezonja. Nyár végéig a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) kompjai 1 millió 229 ezer, a személyhajók pedig 791 ezer utast szállítottak. Így idén a BAHART tavalyhoz képest már 2 hónappal korábban, augusztus végére elérte a 2 milliós utasszámot – közölte a hajótársaság csütörtökön az MTI-vel.

MW

A Bahart új hajója

Forrás: Veszprém Megyei Napló

Fotó: Fülöp Ildikó

Kiemelték, hogy a sikerhez a kormány által biztosított, 6 milliárd forintos támogatás eredményeként szolgálatba álló új hajók is hozzájárultak. Az így kialakított sűrűbb menetrend, a színes programválaszték és az új családi kedvezmények hatására a forgalom a tavalyi rekord év nyári hónapjaihoz képest 10 százalékkal növekedett. Az új kompok és katamaránok népszerűségét mutatja az is, hogy idén a balatoni hajózás felkerült a legnépszerűbb programokat összesítő, Best of Balaton listájára – fűzték hozzá. 

A kompokon utazók száma 59 ezerrel haladta meg a tavalyi eredményt, és már több mint 500 ezer utast szállítottak Szántódrév és Tihanyrév között.

Veigl Gábor, a BAHART vezérigazgatója a közleményben megjegyezte, hogy a kompok jelentősége túlmutat az utasszámokon is, hiszen azok meghatározó szerepet játszanak a tóparti települések közötti közlekedés támogatásában, a gépjárműforgalom és a károsanyag kibocsátás csökkentésében. 

A személyhajók forgalma 134 ezerrel emelkedett az idei szezon végéig. 

A legtöbben, 120 ezren a Tomaj nevű új katamaránnal utaztak, míg a flottába visszakerülő Jókai nosztalgiahajó a Helka után a második legnépszerűbb klasszikus hajó volt. A legtöbben Balatonfüred, Keszthely, Siófok, Balatonlelle és Balatonalmádi kikötőiből indultak sétahajózni, míg a menetrendi hajózásban legszámottevőbb növekedés a legnépszerűbb Fonyód-Badacsony útvonalon történt – ismertette a BAHART. 

Közel 2000 utas gyönyörködött a Balaton-parti tűzijátékokban a BAHART hajóin

Kiemelték: 

az augusztus 17-20-ai hosszú hétvége az év eddigi legforgalmasabb időszakát jelentette a BAHART számára: csak 19-én a személyhajók és a kompok is mintegy 19-19 ezer utast szállítottak. 

Hasonlóan népszerű volt a Balaton-átúszás július 21-i időpontja is, amikor több mint 16 ezren léptek a személyhajók fedélzetére. Emellett tovább növekedett a kerékpáros utasok száma is az idei főszezon végéig: a kompokon 11 százalékos bővülés mellett közel 110 ezren, míg a személyhajókon mintegy 38 ezren, azaz 15 százalékkal többen utaztak kerékpárral, mint tavaly ilyenkor. Kiemelt érdeklődés övezi a BAHART programhajóit is: 

a gyerekhajókat a főszezon során több mint 8 ezer vendég vette igénybe, ami 6 százalékos emelkedést jelent az előző évhez képest, a buli- és esti chill hajókon pedig több mint 21 ezren szórakoztak. 

Mindemellett augusztus 20-án közel 2 ezer utas gyönyörködött a Balaton-parti tűzijátékokban a társaság hajóin, ami 45 százalékos emelkedést jelent a tavalyi utasszámhoz képest. 

A társaság kitért arra is, hogy a nyár végéig 30 százalékkal nőtt az online jegyvásárlások száma az előző év azonos időszakához viszonyítva. 

A nyári szezonban minden negyedik jegyvásárló már online, vagy a kikötőkben elhelyezett automatákon keresztül vásárolta meg jegyét. A társaság felhívta a figyelmet arra is, hogy a hajózás az ősz beköszöntével sem áll le, hiszen a helyben lakókat és a turistákat továbbra is várják a sétahajók, valamint a főbb útvonalakon közlekedő menetrendi hajók. A Szántódrév és Tihanyrév közötti kompjáratok szeptemberben is sűrített menetrenddel járnak, reggel 7:00 és 21:15 között fél óránként indulnak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában