Hatalmas összeg

2024.07.15. 15:03

Rekordbírsággal büntette a GVH a Bookingot

Nem teljesítette maradéktalanul a korábbi jogsértések megszüntetését előíró kötelezettségeit a Booking, továbbra is alkalmazta jogsértő kommunikációs gyakorlatát, illetve a fogyasztók pszichés befolyásolását is. A nemzeti versenyhatóság a feltárt jogsértések miatt 382,5 millió forintra bírságolta a vállalkozást. Ez minden idők legmagasabb, utóvizsgálatban kiszabott GVH-bírsága. A döntés azt jelzi, hogy a GVH kiemelten védi a magyar családokat, illetve a turisztikai ágazatot - írták.

MW

Majdnem 400 millió forintra büntette a GVH a Bookingot

Forrás: Shutterstock

Fotó: Boumen Japet

Az MTI-nek küldött hétfői közleményükben kiemelik: a nemzeti versenyhatóság 2018-ban indított versenyfelügyeleti eljárást a Booking.com B.V.-vel szemben. A GVH az eljárás során feltárta, hogy a vállalkozás több ponton is tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott: reklámjaiban hangsúlyozta a szálláshelyek "ingyenes lemondhatóságát", azonban a fogyasztók a lehetőséget számos szálláshely esetében csak időben korlátozottan vehették igénybe, továbbá magasabb árat is fizettek, mint ugyanazért a szállásért "ingyenes lemondás" nélkül.

A Booking ezzel együtt sürgető jellegű tájékoztatásokat tett közzé, melyek összességében azt a látszatot keltették a fogyasztó számára, hogy az általa is keresett szálláshely nagy népszerűségnek örvend, korlátozottan elérhető, ami pszichés nyomásgyakorlásnak tekinthető. A cég emellett nem a szakmai gondosság követelményének megfelelően járt el a SZÉP-kártyás fizetési opcióval kapcsolatos lehetőségek megjelenítése során.

A GVH felidézi: az azóta bíróság által jogalapjában megerősített jogsértések következtében a GVH Versenytanácsa 2,5 milliárd forint bírságot szabott ki a cégre 2020 áprilisában, és eltiltotta az első két pontban megállapított gyakorlattól, valamint kötelezte, hogy a nemzeti versenyhatóságnak igazolja a jogsértések beszüntetését.

A versenyhivatal a határozatában előírt kötelezettségek teljesítését minden esetben, következetesen vizsgálja. A GVH a most lezárt utóvizsgálati eljárásban megállapította, hogy a Booking nem teljesítette maradéktalanul az előírt kötelezettségeit. Bár a vállalkozás a sürgető üzenetek használatát csökkentette, azonban egészen 2024. február 26-ig alkalmazott olyan üzeneteket, melyek a tiltásnak nem feleltek meg és alkalmasak voltak pszichés nyomásgyakorlásra ("Hasonló nem foglalható", "[Helységben] kevés a szabad hely a kiválasztott napokon"). A cég emellett egészen 2024. április 26-ig nem hagyott fel az ingyenes lemondhatóság szlogenjével, hanem helyette kivezette az olcsóbb, nem lemondható (lemondás esetén a foglaló elvesztésével járó) ajánlatokat a magyar fogyasztók számára, ezzel hátrányos helyzetbe hozva őket - közölték.

A vállalkozás végül az eljárás végső szakaszában módosította a kifogásolt kereskedelmi gyakorlatait, hogy azok megfeleljenek a GVH elvárásainak és a fogyasztók jogos érdekeinek.

A rekordmagas bírságösszeg meghatározásakor a Versenytanács figyelembe vette, hogy a cég lemondott jogorvoslati jogáról, azonban a jogsértéseket nem ismerte el, ugyanakkor a vállalkozás az eljárás végső szakaszában beszüntette a jogsértő magatartásokat.

A nemzeti versenyhatóság az ügy kapcsán hangsúlyozottan felhívja a vállalkozások figyelmét, hogy a határozataiban előírt kötelezettségeket pontosan és maradéktalanul kell teljesíteni. Hiányos teljesítés vagy elmaradt igazolás esetén a GVH jelentős bírságot szabhat ki az érintett vállalkozásra.

A nemzeti versenyhatóság az elmúlt időszakban kiemelt figyelmet fordít az online szálláshely-szolgáltatási piacra. A GVH a fogyasztók figyelmét arra hívja fel, hogy mindig gondosan járjanak el a nyaralásaik, nyári utazásaik megtervezésekor. Igyekezzenek ellenállni az impulzusvásárlásnak és ne hagyják, hogy döntésükbe

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában