Az ámbráscetek nagy zsíros orra volt az őscápák egyik kedvence

Az ámbráscetek nagy és zsíros orra kedvenc táplálékforrása lehetett az őscápáknak - erre a következtetésre jutottak svájci kutatók hétmillió éves perui bálnakoponyák tanulmányozása alapján.

A Zürichi Egyetem Paleontológiai Intézetének kutatói Aldo Benites-Palomino vezetésével a dél-perui sivatagos tengerpartról, az úgynevezett Pisco-formációból származó 6-10 millió éves csontokon, az ámbráscetek, főleg kis ámbráscetek koponyáján talált harapásnyomokat elemezték.

Az ámbráscetek közismerten gigantikus orra a legnagyobb a jelenlegi állatvilágban, ráadásul rendkívül magas zsírtartalmú. Ezt a "szuperorrt", illetve az általa keltett erős kattogó hangot a ma élő bálnák a visszhangalapú helymeghatározásra használják.

A kutatók szerint az ámbráscetek ősi rokonainak is túlméretezett és magas zsírtartalmú szaglószerve volt, amely hajdan a cápák kedvelt zsákmánya lehetett, legalábbis a svájci tudósok szerint erre utal a koponyák ezen tájékán talált rengeteg harapásnyom.

A harapásnyomok formájából és eloszlásából arra lehet következtetni, hogy az ámbráscetek különféle cápafajok táplálkozási célú, egymást követő támadássorozatának áldozatai voltak - számoltak be eredményeikről a kutatók szerdán a Proceedings of the Royal Society B tudományos folyóiratban.

A harapásnyomokból nem lehet megállapítani, hogy a cápák aktívan vadásztak-e a bálnákra, vagy csak az elpusztult példányok tetemeire vetették-e rá magukat. A kutatók szerint valószínűbbnek tűnik ez utóbbi, mert az ámbráscetekben lévő vastag zsírlerakódások miatt élettelen tetemük könnyen a víz felszínén marad és lebeg, könnyű zsákmányt kínálva a dögevőknek.

A kutatók szerint azonban nem zárható ki az sem, hogy néhány harapásnyom aktív zsákmányszerző támadásra vezethető vissza. Napjaink óceánjaiban nem fordulnak elő ilyen támadások, a most élő cápáknak inkább a sziláscetek bőr alatt húzódó, több centiméter vastag, zsíros szalonnájára fáj a foguk.

Borítókép: illusztráció