Történetek a szegedi kultúrpalota kilőtt oszlopáról

1944 októberében, Szeged egynapos ostroma idején a légnyomás kidöntötte a múzeum egyik oszlopát, amelyet 4 évvel később, 1948-ban sikerült helyreállítani.

Az egynapos ostrom

Szegedet 1944. októberében érte el a front arcvonala. Mire a harcok ténylegesen elérték a várost, a szovjetek átkaroló hadművelete már sikeresnek látszott, ami a védők viszonylag gyors visszavonulását eredményezte. A visszavonuló, német ellenőrzésű magyar csapatok 1944. október 9-én este 9 órakor robbantották a Tiszába a szegedi közúti hidat (amely már az 1944. szeptember 3-i amerikai bombázáskor megsérült). A hatalmas detonáció kitörte a múzeum bezárt ablakait és a kupolaterem üvegeit.

[connected id="2533365" position="full"] 

A hidat egy nappal később tervezték felrobbantani, de előbbre kellett hozni, mert a szovjetek gyorsabban közeledtek a vártnál. Állítólag volt megállapodás, hogy robbantás előtt három szirénázással figyelmeztetik a környéket, ez azonban nem történt meg. Állítólag a szegedi munkásmozgalom tagjai kérték a robbantást vezető magyar tisztet, hogy ne robbantsanak, de ő visszautasította. A baloldali legendárium szerint a mozgalmárok fegyverrel akarták megakadályozni a rombolást, de a robbantás előrehozása miatt ez nem sikerült.

A háború után még 4 évig hiányzott a negyedik oszlop. Fotó: Móra Ferenc Múzeum, leltári száma: T1086.

Néhány órával ezután, október 10-én hajnalban a Szeged elfoglalására készülő szovjet csapatok lőni kezdték a várost. A nehéztüzérségi célpontok között elsősorban a szegedi magas épületek szerepeltek, vagyis azok a helyek, ahol a szovjet légi felderítés megfigyelőposztokat talált.

Ilyen tüzérségi megfigyelőállás volt a múzeum tetején is, ami hozzájárulhatott ahhoz, hogy 1944. október 10-én délelőtt a közművelődési palotát 5 találat érte. Hasonló módon kapott találatot a Fogadalmi templom tornya, a városháza tornya, a zenekonzervatórium és több magas bérház, például az Oroszlány utcában vagy a Zrínyi utcában.

Az ágyúzáson kívül a szovjetek aknavetővel is lőtték Szegedet.  A múzeum közelében, a Tisza-parton magyar ágyúütegek voltak, így a kultúrpalota ebből a harcból is kapott 8 gránáttalálatot (a színház pedig 11-et). Újszegeden a magyar tüzelés eredménye volt, hogy a tanítóképző épületét 5 akna találta el. 

A város lövetése október 10-én este 20 óra körül befejeződött, ekkorra a szovjet bekerítő hadművelet elérte célját és a Szegedet védő magyar csapatok részint Baja, részint Kistelek felé visszavonultak. A városházára az ottmaradt tisztviselők fehér zászlót tűzettek. Szegedre az este-éjszaka  folyamán bevonultak a szovjetek. (Lásd: Kanyó Ferenc: "Szeged felszabadítása", Tiszatáj 1984.)

A múzeum negyedik oszlopa az egyik robbanás légnyomása következtében kidőlt és négy részre vált szét. Romjai még 1945. januárjában is eltorlaszolták az épület főbejáratát.

Hová lett a múzeum aranykincse?

A Délmagyarország először 1945. január 6-án írt a múzeum állapotáról. A kultúrpalotába érkező újságírót Majtényi Béla katolikus hittanár fogadta, aki saját bevallása szerint október 10-én, Szeged egynapos ostromának napján jelentkezett munkára a városházán. Pontosabban a városháza légoltalmi pincéjében, ahol Pálfy György kulturális tanácsnok és öt társával képviselte a polgári adminisztrációt. Szeged e napokban már katonai igazgatás alatt állt, a polgári közigazgatásnak csak jelképes szerepe volt. Majtényi állítása szerint Pálfy Györgytől azt a feladatot kapta, hogy vegye át a gazdátlanul maradt múzeum és könyvtár vezetését.

A szegedi múzeum és könyvtár igazgatója 1944-ben Csallány Dezső régész volt. Csallányt azonban 1944 őszén utasítás kötötte, hogy kövesse a város kiürítési tervét, amely különböző dunántúli városokban jelölte meg a szegedi intézmények "mentesítő" helyeit.  A kiürítési terv szerint Csallánynak Kaposvárra kellett vinnie a szovjetek elől a múzeum aranykincseit. Az igazgató a front közeledtére már a korábbi hónapokban megszervezte az intézmény leltárát, a múzeumi anyagot és a könyvtár könyvállományát a környékbeli tanyai iskolákba szállították. Csallány Dezső 1944 októberében összecsomagoltatta és Kaposvárra szállította a múzeumi kincseket. Röviddel ezután bevonult katonai szolgálatra, később pedig fogságba esett és csak jóval később, 1946-ban tért vissza Szegedre. Az aranykincset hiánytalanul, jegyzőkönyvezve átadta.

A kommunisták köröztetni akarták a múzeumi kincseket biztonságba helyező Csallány Dezsőt. Délmagyarország 1946. január 3.

1945 januárjában azonban (Budapest ostroma még zajlott) sem a múzeumigazgatóról, sem a múzeumi kincsek hollétéről nem tudtak Szegeden. A Délmagyarország cikke ekkor még nem mondta ki, de sejttette, hogy Csallány Dezső tisztázatlan körülmények között engedelmeskedett a kiürítési parancsnak. A kincs biztonságba helyezésére lett volna mód a szegedi pincékben is, írta a cikkszerző, és az elhurcolt zsidó családok lakásaiból származó értékeket sem kellett volna elvinni (erről is a kiürítési parancs rendelkezett, nem Csallány).

Csallány Dezsőről még 1946. elején is azt feltételezték Szegeden, hogy "Németországba menekült a nagyszéksósi alanylelettel és további két és fél kilónyi arannyal". A Délmagyarországban 1946. januárjában az jelent meg, hogy a Magyar Kommunista Párt körözést készült kiadatni ellene.

Csallány Dezső is B-listára került. Délmagyarország 1946. július 20.

Később, a teljes tisztázás után a lap úgy említette Csallány Dezsőt, mint "volt múzeumigazgató, aki a múzeum aranykészletét nyugatra szállította, majd nemrégen nagy bűnbánattal visszahozta". Csallány Dezső B-listás lett, állását vesztette és nem is kerülhetett vissza a múzeumhoz Szegeden. A kiváló régész a nyíregyházi múzeumnál futott be második karriert.

A kultúrpalota oszlopának helyreállítására majdnem 4 évet kellett várni. 1945-ban még voltak bedeszkázott ablakok, az oszlopot pedig 1948 augusztusában kezdték felújítani, miután Darvas József közmunkaügyi miniszter 40 ezer forintot utalt ki a célra. 

1947 tavaszán még csak ígéret volt a felújításra. Délmagyarország 1947. április 23.

Védelmező oszlopok

A kultúrpalota oszlopai amúgy 1923-ban is megborzongatták a szegediek kedélyét. Egy korábbi épületsüllyedési probléma kapcsán Bokor Pál alpolgármester előásott egy aktát, amely szerint a múzeum oszlopait a kivitelező nem is abból a homokkőből készítette, amelyiket a szerződésben kikötötték. A vitából per is indult, ami aztán lezáratlan maradt, a háború pedig mindent felülírt. 27 évvel a kultúrpalota átadása után a téma arra azért jó volt, hogy a szegediek óvatosan tekintsenek fel az oszlopokra. 

1923 pünkösdjén a szegedi kultúrpalota előtt lefotóztatta magát a Juhász Gyula írói jubileumát köszöntő társaság, közöttük Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, József Attila, Móra Ferenc, Szabó Lőrinc. Hátuknál látszanak a súlyos korinthoszi oszlopok, melyek mintha a világot tartották volna, olyan szilárdan álltak. Olyan szilárdan, mintha a törékeny írói sorsokat védelmezték volna. 

Juhász Gyula jubileumi köszöntése. A képen balról jobbra: Eidus Bentián (a második sorban), Nagyfalusi Andor, Ligeti Jenő, Pór Tibor (későbbi nevén Sarló Sándor), Szalay József, Magyar László (az oszlop előtt), Landesberg Jenő, Kosztolányi Dezső, Miklós Jenő, Szabó Lőrinc (Kosztolányi mellett), Juhász Gyula, Babits Mihály, József Attila, Rapaportné Étsy Emilia, Babits Mihályné, Móra Ferenc, Erdős Árpád (Móra Ferenc mögött), Tölgyes Gyula, Vér György és Fest Guidó. A fotó a Somogyi-könyvtár helyismereti gyűjteményében található.