Szerenádos sztorik: a lány menekült, az udvarló elaludt

Egykor nagy divat volt szerenádot adni. Szerenádot kaptak előkelőségek, szeretett polgárok és primadonnák, de a legtöbbet mégis nagyanyáink kapták nagyapáinktól.

Nem volt azonban mindig egyszerű, mert:

A pitvarosi zenekar 1934-ben. A Móra Ferenc Múzeum fotógyűjteményéből.

A szerenádhoz egy ideig engedélyt kellett szerezni a rendőrségtől. Egy 1926-os cikk tanulsága szerint az engedélynek külön kellett szólnia valamennyi lakcímre, amely alatt a szerenádozó előadta a produkciót. 1926. szeptember 8-án a szerenádozó fiatalemberek, a házmesterrel kerültek összetűzésbe, aki a legábrándosabb résznél kezdte követelni az engedélyt.

Ha szerenád közben a hölgy gyertyát vagy akár csak egy szál gyufát is gyújtott az ablakban, az azt jelentette, hogy "elfogadta" a szerenádot. Az is megesett, hogy a kis láng fellobbanása a kelleténél erősebb bizakodást keltett az udvarlóban. 1930 júliusában Csanyteleken Tápai József gazdalegény cigánybandával húzatta Papp Annus ablaka alatt. Ki is gyúlt a fény, de a lány kiszólt, hogy menjenek onnan, mert egyedül van a házban.

A legény erre meg sem állt a lányos szobáig. Papp Annus, becsületét féltve az ablakon menekült ki, és éjszakára a szomszédoknál húzta meg magát. A szerelmes ifjút viszont reggel az igazat álmát aludva találták Annus ágyában. Ettől a történettől el is várható, hogy a végén kiderüljön: a lány viszontszerette a fiút, mert a köztük lévő anyagi különbség ellenére is kitartott mellette.

Nem mindenki volt ennyire szerencsés. 1928 májusában Sugár-Szabó Ernő hódmezővásárhelyi banktisztviselő hiába szerenádozott választottja ablakánál. Fény nem gyúlt, hanem a hölgy kijött, és élőben adta ki a szerenádozó útját. Ezen a bankhivatalnok annyira begurult, hogy bottal agyba-főbe verte ideálját, majd összeverekedett a kiérkező rendőrrel.

Ha nem fogadták a szerenádot, be lehetett verni az ablakot. Délmagyarország 1928. november 9.

A hoppon maradt szerenádozók szabályzatának ajánlása erre az esetre úgy szólt, hogy ha nem gyúl fény az ablakban, akkor a szerenádozónak joga van betörni azt. A Délmagyarország 1928-as cikke szerint szerint ez ősi szokás volt Alsóvároson. A pórul járt csapat napokig gyakorolta a kánont, és kitartóan énekelt a Szabadsajtó utcában, de a fény csak nem gyúlt ki. Betörték hát az ablakot.

“Már az apám is így csinálta" – mondta büszkén a szerenádozó fiú a bíró előtt. Akkor már tehette, mert mire bíró elé került az ügy, már a lány vőlegénye volt. Kiderült, hogy a lány a konyhában aludt aznap, és ott gyújtott gyertyát a szerenádozóknak.

Egy szegedi kishivatalnok 1930-ban akcáfacsemetét rángatott ki a földből és azzal verte be a választott ablakát, mert nem akart felelni a szerenádra. Ez az udvarló viszont már eléggé elázott addigra, s a magával hurcolt cigánybandának kellett kitalálnia, hogy Offenbach Barcaroláját ( balkarolát?, jobbkarolát? ) kell húzni.

[Szerenád esetére mi is ajánljuk, gyönyörű dal, itt meghallgatható Anna Netrebko és Elina Garanca előadásában].

Egy évvel korábban Somogyi telepen viszont nemcsak, hogy kinyílt az ablak, de az apa borral kínálta meg a szerenádozókat. Ennek eredményeként a szerenád 10 órától hajnali kettőig tartott, s azzal ért véget, hogy egy szomszéd két revolverlövést adott le a kurjongatókra.

Kényes helyzet. Délmagyarország 1935. november 26.

A mai szokásokhoz közelebb áll, hogy Makón egy diákszerenád során a buktatós tanár ablakára kő- és záptojászáport zúdítottak a tanulók.

Ennél jóval bonyolultabb volt az az ügy, amikor a szerenádellenes tanár lányának adott szerenádot – a tanár osztálya. Szerencsére épp a tanár névnapja volt, így az osztálynak volt mire hivatkoznia az esti udvarlás után. Így viszont a lány előtt kellett korrigálni a dolgot, hiszen a szerenádot ő fogadta el az ablak alatt. Született is egy levélke, amely biztosította a lányt, hogy csakis neki szólt a szerenád, a névnap pedig az ügy leplezésére szolgált.

— Biztosan Maga is hallott arról hogy milyen bajba keveredtünk. Hogy a büntetést elkerüljük, azt hazudtuk, hogy a szerenád a papának szólt és most azt hisszük, hogy ez Magának fáj. Éppen ezért tudatjuk, hogy a szerenád minden ellenkező híreszteléssel szemben csakis Magának szólt.

Sajnos, ez a levélke a papa kezébe került, aki diadalmasan sietett vele az igazgatóhoz.

Egy évvel később a szegedi cigányzenész már arról panaszkodott a lapnak, hogy kiment  a divatból a szerenád. A szerelmes fiatalember, mondta, már egy csomó barátját vitte az ablak alá, és azokkal kornyikáltatott, amíg el nem zavarták az egész társaságot.