Ide jutottunk, hóhért fogad a polgármester!

Van annak valami bája, amikor a szegedi polgármester titkárságára beállít egy tagbaszakadt ember, és a meghirdetett hóhéri állás után érdeklődik.

Magyar László újságíró az 1928 karácsonyi Délmagyarországban pontosan ilyen esetről számolt be.

Mire jó egy hóhér? Délmagyarország 1928. december 23.

A jól öltözött, vidéki mészárost idéző atyafi a hivatali szobában tartózkodók számára is jól hallhatóan azt  közölte, hogy a polgármester által meghirdetett hóhéri állásra jött pályázni. A sötét szót hallva a jelenlévők elkomorultak, s még a jegyző is kissé bizonytalanul kérdezte, hogy „Milyen hóhéri állásra?".

Az arcok merevsége lassan fölengedett és a minden emberlélekben rejtőzködő huncutság már is incselkedett a különös esettel. Az egyik látogató félhangosan súgta oda a mellette állónak:

— Íme, a polgármesteri omnipotencia [mindenhatóság – a szerk.] újabb megnyilatkozása. Most már hóhért fogad a polgármester…

— Lehet, hogy kiverekedte Somogyi Szilveszter magának a pallosjogot, — mondotta a másik.

Magyar László már látta is maga előtt a közgyűlést, melyen az elnöki emelvény mögött ott áll a város vörös kámzsás hóhéra a fenyegetően kifent pallossal és a városházi termet kínzókamrává alakítják át.

A jegyző tett egy kísérletet, hogy a város nem is keres hóhért, de az atyafi csak bizonygatta, hogy de bizony, a polgármester még az újságban is meghirdette.

Végül kiderült, hogy a derék férfiú arra a pályázatra akart jelentkezni, amit Gold Károly állami hóhér halála után adott fel az ügyészség. Egy bokacsattanással el is ment a törvényszékre, s már az utcán volt, amikor valaki halkan elsütötte az év poénját:

— Szólni kellett volna mégis a polgármesternek, hátha csakugyan ő keres hóhért.