Nemzetközi forgalmat a Tisza Lajos körútra!

1935. november 21-én Szegeden átadták a kor büszkeségét, a Calais-Szeged-Horgos nemzetközi utat, "A nagy országutat", vagy ahogyan ma ismerjük, a régi 5-ös főutat. Szegeden nagyjából ugyanazt várták a nemzetközi úttól, mint amit 2005 előtt az M5-ös autópályától: megváltó fellendülést.

1400 magyar autó járt külföldön

Az Európát átszelő nemzetközi út építését 1930-ban határozták el Londonban, a brit idegenforgalmi szövetség ülésén. A magyarországi szakasz eredetileg a Duna-partján haladt volna végig, ami Pécsnek és Mohácsnak is jobban megfelelt volna. Szeged törvényhatósága 1930 decemberében kapott észbe, ekkor vették a közgyűlés témái közé az indítványt, hogy az út ne kerülje el Szegedet. Az útvonalat átdolgozták, sőt a kereskedelmi minisztérium el is határozta: a cél érdekében leaszfaltozzák a régi budapesti országút szegedi szakaszát. 

A Bugyi-gépgyár sofőriskolájának demonstrációs eszközei Szegeden. Fortepan gyűjtemény.

Rövidesen fordult a szél és a minisztérium már a Budapest-Eszék útvonal mellett foglalt állást, ami ellen persze a szegedi közgyűlés tiltakozott. Az áttörést az hozta meg, amikor Klebelsberg Kunó is bekapcsolódott a lobbiba Szeged oldalán. A volt kultuszminiszter Szeged idegenforgalmi jelentőségével indokolta támogatását, valamint azzal, hogy az alföldi útvonal több magyar várost érintene. 

Amíg Budapesten huzakodtak, a nemzetközi touring szövetség kijelölte az útvonalat, amelynek végső szakasza Szegednek kedvezett. A beszámolóból kiderült, hogy Magyarországra 1931-ben 14 ezer külföldi autó érkezett, de csak 1400 magyar autó ment külföldre. 1932 októberében a nemzetközi autóút intézőbizottsága már el is látogatott Szegedre és egyből a város barátai lettek. 

Az út jöjjön be Szegedre, ha már idáig eljött! 

1934. március 17-én azután kiderült, hogy milyen nyomvonalon is halad majd a nemzetközi út. Az utat Szentmihálytelken át tervezték és a nyomvonal éppen telibe találta az egyik elemi iskolát. Hiába, hogy a régi út egy éles fordulóval kikerülte az épületet, az új útvonalat költséghatékonyan tervezték: Budapesttől Szegedig a korábbi 191 kilométerről 158 kilométerre rövidült le az út. A lebontott iskola tégláiból Csorván (Ruzsán) építettek új iskolát.

A város akkori kiterjedt közigazgatási határai miatt a szegedi szakasz 60 kilométeres volt, de tervezték, hogy a kanyarokat kiegyenesítik.

Emiatt azonban borzalmas dolog történt. A Délmagyarország megírta, hogy a híres Szegedi országút Szegedre jön ugyan, de kikerüli a várost. Az államépítészeti hivatal egy rövidebb, elkerülő nyomvonalat javasolt. Akkoriban a szegediek még nem kóstoltak bele az átmenő forgalom hatásaiba, ezért 1934. május 3-án a Délmagyarország egész címoldalát a tragédia ellen tiltakozó, érvelő, méltatlankodó vezércikk foglalta el. 

Másnap az újság hosszasan fejezte ki az „általános megdöbbenést", amiért az út néhány kilométerre elkerülné Szegedet. A város minden egyes polgára tiszta szívből képviselte (de főleg a Tisza Lajos körúti kereskedők), hogy a Budapestről érkező út a Kossuth sugárúton jöjjön be a belvárosba, haladjon végig a Tisza Lajos körúton, térjen rá a Petőfi sugárútra, majd innen lyukadjon ki Szentmihályteleknél, és menjen Isten hírével Horgosra. A kiegyenesítő terv szerint viszont a Kistelek-Bajai úti temető-Nagyszéksós vonalat követve elkerülte volna a várost. (Mennyit vártak erre a nagykörút lakói az M43 esetében!)
 

A szörnyű felismerés. Délmagyarország 1934. május 3.

Az 1934. május 4-én megtartott bejárás után azonban mégis győzött a szegedi változat: 

az autóút Szegeden keresztül egészen a kecskéstelepi iskoláig a meglévő úttal esne egybe, itt nyílegyenes irányban folytatódna Kunhalomig, ahonnan jelentéktelen eltéréssel haladna tovább szintén nyílegyenes irányban a röszkei útkereszteződésig.

A Délmagyarország még utánaeresztett egy cikket, amelyben leleplezte a szegedi államépítészeti hivatal mérnökét, aki képes volt még a győzelem után is a szegedi megoldás ellen harcolni. Annyira felfokozott volt a győzelmi hangulat, hogy a békés Pálfy József polgármester-helyettes (nemrégen hunyt el Somogyi Szilveszter polgármester) még megtorlást is kilátásba helyezett. A szegedi álláspont azonban végleg nyert a minisztériumban.
 

Győzelem! Délmagyarország 1934. május 6.

1934 őszén megkezdődtek az építkezések, 1935. márciusában pedig az építkezés miatt lezárták a Szeged-Kecskeméti országutat. Egészen 1935. augusztus végéig csak nagy kerülővel lehetett Szegedre utazni országúton. 

1935. augusztusában a rókusi állomás mellett megépült a mai Izabella-híd is, amely egy veszélyesen éles kanyar kiküszöbölése és a villamossíneken való áthaladás miatt vált szükségessé. 

A Délmagyarország 1935. szeptember 12-én ismét egész oldalas címoldali cikkben foglalta össze a nemzetközi út történetét, kidomborítva saját szerepét is.

Még egy utolsó akadályt kellett elhárítania a városnak. A Tisza Lajos körúton ugyanis, ahol a nemzetközi utat át akarták vezetni, piacosok foglalták el a járdát és szekereik pedig az út szélét. Ezeknek megtiltották a megállást. A városatyák nagy önmérsékletről tanúskodva nem vezették át a nemzetközi utat sem a Dóm téren, sem más idegenforgalmi helyszínen. Viszont megjavították a világítást és jelzőtáblákat helyeztek el, amelyek a nevezetességek felé irányították a figyelmet.
 

Szívügyünk lett ez az út. Délmagyarország 1935. november 21.

A szeretet végállomása

Végül csak eljött a nagy nap. Igaz, hogy az átadást üdvözlő publicisztika a Délmagyarország 7. oldalára szorult, mert előző este antiszemita egyetemisták éppen kőzáporral ostromolták meg az újság kiadóhivatalát. 

De a 7. oldalon is ki lehetett fejezni a reményt, hogy „nem országok, hanem kontinensek" forgalma fog ezen az úton lebonyolódni, s ennek a forgalomnak „földrajzi helyzeténél fogva egyik legfontosabb állomása lesz Szeged."

Másnap a szegedi hivatalos küldöttség autókon kikocsizott Kistelek határáig, a 144-es kilométerkőhöz, ahol akkoriban Szeged kezdődött. Ott fogadta az ünnepélyes átadást végző dr. Winchkler István kereskedelmi minisztert és Fabinyi Tihamér pénzügyminisztert. Persze beszédek is voltak, többek között az ellenséges erők vasgyűrűjének szorításáról, s a nagy műről, ami a második ezredév alapjait rakja le. 
 

Átadták A nagy országutat. Délmagyarország 1935. november 22.

Pálfy József szegedi polgármester azonban valóban szép szavakat mondott:

—    Adja Isten, hogy ez a nemzetközi forgalomba bekapcsolódó út, amely feltárja az idegenek előtt a magyar rónák szépségeit, de egyben mutatja a fájó sebeket, ne csak gépek és járművek, hanem érző és gondolkozó emberek közlekedési útja legyen, amelyen előbb-utóbb eljutunk a célhoz: a józan belátás, az igazság, a lelkek végleges megbékélésének, a szeretetnek végállomásához.

(Sajnos, ez nem egészen így lett. Tíz év sem telt bele, és német, majd orosz haderő vonult fel az úton. A művészetszerető Pálfy polgármester pedig a német megszállás után, 1944. március 22-én lemondott és december 5-én elhunyt. De előbb idős korában el kellett viselnie annak aggodalmait, hogy 1944 januárjában elvesztette Szeged titkos katonai iratként kezelt kiürítési tervét.)

Autómobil a szegedi Vidra utcában 1935 körül. Fortepan gyűjtemény.