Kokárda készült a krasznojarszki nyírfakéregből

A transzszibériai vasútvonal mellett fekvő városba 1914. szeptember 24-én hoztak először hadifoglyokat, egy félig elkészült (de készre jelentett) orosz katonai bázisra. Amikor megérkeztek, egy kőépület fogadta őket, de annak nem volt ajtaja, ablaka, padlója, hiányzott a fürdő, mosoda, világítás, latrina. Fapriccsek és szalmazsákok voltak, amiket az udvaron lévő szalmával lehetett kitömni. A legénységi tábor földbe ásott barakkjait a hadifoglyok építették fel.

A harctéri költő

A fogolytábor történetét megíró Lévai Jenő adatai szerint volt időszak, amikor Krasznojarszkban tízezernél is több fogoly volt, közülük mintegy 2300 magyar katona. Ebbe a táborba kerültek 1915-ben a galiciai Przemyśl erőd védői is. Közöttük volt Gyóni (Áchim) Géza hírlapíró-költő, aki 1917 nyarán a táborban halt meg.

Gyóni nem volt a legnagyobb költők közül való, de a harctér, Przemyśl, majd halála a krasznojarszki fogolytáborban a kor szemében súlyt adott verseinek. Przemyśl erődjében annyira népszerűek voltak háborús versei, hogy Lengyel mezőkön, tábortűz mellett című kötete négy kiadást ért meg, mire a várat fel kellett adni. Gyóni kezdeti, kitartást dicsőítő, lövészárokból írott verseit az otthoni háborús lelkesedés (és propaganda) is felkapta. Különösen a „Csak egy éjszakára” című verse lett ismert, amely szembeállította a költő-katonát és az otthon maradt, „gyáván meghúzódó” értelmiségieket. A hadifogság azonban háborúellenessé tette Gyóni Gézát, versei korábbi nacionalizmusából semmi nem maradt. A Nyugatnál Ady-epigonnak tartották, de Juhász Gyula harctéri átéltségük miatt becsülte Gyóni verseit. Egy évvel Gyóni halála után Juhász Gyula cikket is írt a Délmagyarország 1918. június 16-i számában krasznojarszki elbeszélések alapján. Juhász Gyula a Szeged és Vidéke című lapban megjelent „A halott vár legendája” című versét Gyóninak ajánlotta. E vers el is jutott Krasznojarszkba: Pillich András szegedi fogoly zászlós csomagjába otthon beletették a Szeged és Vidéke 1915. május 5-i számát.

A társaság kedvencei

Ahogy telt az idő, a fogolytábor gazdasági és kulturális értelemben is a város része lett. Mivel Krasznojarszkban munkaerőhiány volt, az iparos mesterséggel rendelkező foglyok a városban vállaltak munkát. Voltak, akik letelepedtek, megnősültek, és egyesek már 1914 végén kérték az orosz állampolgárságot. A táborban fellendültek a kismesterségek, bútort, cipőt, edényt, cigarettát, kozmetikai cikkeket, italokat gyártottak, s az itt készült iparcikket az orosz lakosság is szívesen vásárolta.

Még ennél is nagyobb hatással voltak Krasznojarszk zenei életére a magyar hadifoglyok. A városban a mai napig megemlékeznek azokról a magyar hadifogoly zenészekről, akik a táborban kezdtek hangszereket készíteni és zenekart alapítani. Stessel Ernő a Hadifogoly magyarok története című könyvében írja le, hogy a véletlen ide vetette a legtöbb zeneértőt és muzsikust. Az induláshoz elég volt néhány Przemyślből megmentett, vagy saját készítésű kezdetleges hegedű és egy cselló a tiszti táborban, valamint a legénységnél egy klarinét, egy tárogató s egy fuvola. A magyar hadifogolyzenekar a városi színházban rendezett hangversenyeket.

A hadifoglyokból cigányzenekar is alakult, amely kávéházakban szórakoztatta a krasznojarszkiakat. A banda 1920 tavaszán felcsempészte magát a cári aranyat szállító aranyvonatra, és Kazanyig jutott, ahol kedvencei lettek a kazanyi társaságnak. Előadást is tartottak A magyar dal és zene címmel a kazanyi egyetem dísztermében. A zenekar Stessel Ernő szerint hat hónapi kazanyi szereplés után eljutott Moszkvába, és ott közel másfél évig szerepelt még.

1916-ban Thália néven magyar színtársulat is alakult a táborban, ahol e célra két volt istállóépületet kaptak meg. Mivel ezek a tábor kerítésén kívül estek, a fogoly tisztek furfangosan átrakták a kerítést és bekebelezték a színházat a táborba. A színházat 1917. július 17-én az Iglói diákok bemutatásával nyitották, és minden előadás telt házas volt. A darabokat olykor oroszból kellett lefordítani máskor pedig a szöveget emlékezetből írták meg a foglyok.

Kokárda nyírfakéregből

A krasznojarszki foglyok egyik első dolga volt, hogy 1915 decemberében 40 tiszt és 36 póttartalékos közlegény megalakította a Hadifogoly Magyar Tanítók Egyesületét, amely a fogoly tanítók továbbképzését és legénység oktatását szervezte. 102 magyar analfabéta hadifoglyot tanítottak meg írni-olvasni. A tanítók Táviratok címmel másolt lapot is alapítottak, amely 1916-ban egyesült a konkurens Lapfordítások című újsággal. Utóbbi címét az indokolta, hogy a táborban megszerzett orosz vagy más nyelvű lapok híreit lefordították és megosztották. Indult nyelvoktatás is kezdők és haladók számára német, orosz, francia és török nyelven.

A tanítói egyesület szervezte meg 1916-ban március 15. megünneplését. Kokárdaként nyírfalapocskákból tulipános kitűzőt készítettek (és 1 rubelért árulták), ami igen népszerű lett. Az ünnepségen Gyóni Géza Márciusi akarat című versét készültek elmondani. Az osztrák táborparancsnok azonban előbb a jelvény viselését, majd az ünnepség megrendezését is megtiltotta a szolgálati szabályzatra hivatkozva. A hatás természetesen éppen az ellenkezője lett. (Mint tudjuk, a jelképeknek nem a tiltás, hanem a kisajátítás árt.) Stessel Ernő írta, hogy még az is feltűzte a jelvényt és elment az ünnepségre, aki félig osztrák volt. Akkora tömeg gyűlt össze, hogy a krasznojarszki fogolytemplom ajtaját-ablakait ki kellett nyitni, hogy a kint rekedtek is hallják a beszédeket. Gyóni maga is beszédet mondott, verse pedig kézről kézre járt és lemásolták maguknak a katonák.

Vörösök, fehérek, csehek

A fogolytábor életét az 1917. márciusától felkavarta az orosz forradalom. A Karenszkij-kormány alatt rosszabb lett a foglyok élete, a táborba rendszeresen betörtek a kozákok. Stessel szerint rendszeresen ebédidőben érkeztek, és megették a foglyok ebédjét, azokat pedig, akik tiltakoztak, ütötték-verték. A bolsevik hatalomátvétel után a táborban megszűntek a tisztek kiváltságai, eltűntek a rangjelző váll-lapok, a munkás- és paraszti származású hadifoglyokat „szabad” polgárokká nyilvánították. A táborból távozók bizonytalan utakon próbáltak hazavergődni.

1918-ban megkezdődött Kolcsak tengernagy fehér gárdájának előre nyomulása, és hozzájuk csatlakozott az Osztrák–Magyar Monarchia seregéből dezertált cseh és szlovák katonákból szervezett Cseh Légió. A cseh légiósok 1918. június 18-án a hadifogolytábort is megszállták és a börtönben 488 politikai fogoly (köztük több mint 100 magyar) közül 200 embert kivégeztek.

Ennek is hatása lehetett arra, hogy 1919. január 8-án megalakult a magyar kommunisták illegális szervezete a táborban. Másfelől megalakult a Magyar Szövetségnek nevezett nemzeti szervezet is, amelynek volt baloldal-ellenes szárnya és a szorult helyzetben magyar együttműködést sürgető szárnya is. 1919. májusában megkezdődött a vörös csapatok offenzívája Szibériában, június 30-án pedig éppen a tábor melletti orosz ezredben kitört a lázadás. Másnap újra a cseh légió szállta meg a tábort és rögtönítélő bíróságuk mind a Magyar Szövetség tagjait, mind a bolsevikokhoz húzókat halálra ítélte (a magyar-magyar együttműködést sürgetőknek lett volna igazuk).

A krasznojarszki foglyok közül még 1920-ban sem juthatott mindenki haza. A magyar tanácskormány bukása után a bolsevikok túszokat gyűjtöttek be a magyar hadifogoly tisztek közül. Végül az utolsó csoport 1922. március 1-jén érkezett haza.

A krasznojarszki fogolytábor és az orosz polgárháború időszakáról szól Markovits Rodion szatmári ügyvéd, későbbi kolozsvári újságíró Szibériai garnizon című riportregénye.

Visted úr Bergenből

A krasznojarszki magyar hadifoglyok történetéhez hozzátartozik Andreas Visted norvég kenderügynök is. A férfi a Szegedi Kenderfonó gyár üzletkötője volt, Bergenben nyitott irodát, hogy a szegedi kendert értékesítse Európában. Neve ismeretlen lenne, ha egy szegedi hadifogoly 1917-ben a krasznojarszki táborból nem kér tőle segítséget. Visted úr ekkor puszta együttérzésből, jóval anyagi lehetőségei fölött szervezetet alapított, hogy ruhával, könyvvel, pénzzel, gyógyszerrel, konzervvel segítse a hadifoglyokat.

Rendszeresen érkeztek szekérnyi küldeményei a táborba. 1917 karácsonyán 3 vagon magyar könyvet küldött Krasznojarszkba, de ezt az orosz hatóságok visszafordították, jelezve, hogy csak akkor engedik át, ha eltávolítják a könyvek címlapját (talán kémkedéstől tartottak). Andreas Visted ekkor újra Norvégiába vitette a könyveket, családjával és irodájával hozzálátott, hogy leszedje a címlapokat, majd könyvkötőket hívott, újracsomagolták a hatalmas adag könyvet és a szállítmány 1917 karácsonyán visszaérkezett a krasznojarszki táborba. A Délmagyarországban 1940-ben Vér György újságíró írt róla cikket, Norvég barátom címmel.

Hol van Gyóni Géza sírja?

Gyóni Géza 1917 nyarán, 33 évesen a fogolytáborban halt meg, miután beleőrült szeretett öccse halálába. A két testvér, Géza és a főhadnagyi rangban szolgáló Mihály, együtt került Przemyślből Krasznojarszkba. Amikor fel kellett adni a lengyel erődöt, Mihály tiszti szolgának vette maga mellé a költőt, hogy a hadifogságban el ne szakadjanak egymástól. Krasznojarszkban a hadifoglyok ezredparancsnoka, Molnár Elek alezredes saját felelősségére zászlóssá léptette elő, hogy testvérével együtt lehessen a tiszti táborban.

Gyóni Géza temetése nagy visszhangot keltett a táborban. Stessel Ernő írja, hogy az udvaron 2000 főnyi tömeg állt a ravatalnál. A visszaemlékezések szerint halott testére vasabroncsot erősítettek, ezzel akarták megkönnyíteni az azonosítást egy majdani hazaszállításnál. Maradványai hazahozatalát sokáig szervezték Magyarországon, még gyűjtés is indult érte. 1938-ban az is felmerült, hogy amikor a Csillagban ülő Rákosi Mátyást kicserélik az 1849-ben a cári csapatok által zsákmányolt honvédzászlókra, a szovjetek átadják Gyóni Géza maradványait is. A zászlók kicserélése 1940 végén megtörtént, de a költő hamvai nem kerültek haza. Ennek oka, hogy már abban az időben sem tudták biztosan, Gyóni sírja fellelhető-e még.

Egy ottmaradt magyar beszámolója szerint 1927-ben a sírt még gondozták a magyarok, de azután a zord télben a helyiek valószínűleg feltüzelték a fejfákat. Egy másik beszámoló szerint a Krasznojarszkban maradt maroknyi cseh a Felvidék visszacsatolásáról érkező hírek hatására egy éjszaka csákánnyal szétverte Gyóni sírját. Az 1970-es években a Gyón községet magába foglaló Dabas tanácselnöke levélben kért segítséget a krasznojarszki városi tanács elnökétől a sír felkutatásához. A válasz kedvező volt, Krasznojarszkból jelezték, hogy keresik a sírt, de nem sokkal később a szovjet nagykövetségen azt közölték, hogy a városi vízierőmű óriási víztömege elnyelte a valahai fogolytábort.

2008-ban azonban Kovács László történész a Hadtörténelmi Közleményekben megjelent tanulmányában azt írta: egy fotón nyomára akadt a vörös gránit obeliszknek, ami a Gyóni sírját ábrázoló fotón is látszik. A kutató szerint valószínű, hogy Gyóni Géza sírja a mai Krasznojarszk közepén található Szentháromság temetőben van, de a sírra a későbbi nemzedékek rátemetkeztek.