Három generáció ünnepét idézzük

A húsvét mindenkinek szép, kellemes emlékeket idéz, talán a lányok, asszonyok kivételével, akik közül többen már szinte menekülnek a locsolkodók elől. De több helyen a mai napig szívesen és nem utolsósorban hímes tojással, pénzzel és itallal várják őket. 

Közel 50 éve 

Az első locsolkodós időszak az 1970-es években, az akkori nagyközségben, Tiszaföldváron köszöntött Imre Péterre. Különösebben nem kötődött és kötődik a húsvéthoz – lehet, ebben az is szerepet játszott, hogy családja nem volt vallásos –, de a nyuszi neki is hozott ajándékot, csokitojást és különböző édességeket, és az ismerős családok lányait is felkereste édesapjával, Lászlóval. 

A legkontúrosabban a hozzájuk közeli macskaköves kis utcában, az Iskola utcában tett látogatásra emlékezik, Palatinus Zsuzsit locsolta meg, és ma is világosan emlékszik arra, hogy a locsolkodás után a konyhában, az ablaknál ültek és néztek ki a kertbe. Romantikus. Lehet, hogy szerelmes volt belé? Ez 6-7 évesen sem csoda. Húsvéti „költeménye” a klasszikus Zöld erdőben jártam volt, az asztalra sonka, tojás, kalács és torma került. 

Változások

A húszas éveiben járó Kiss Anna húsvétjában túl sok változás nem történt az elmúlt két évtized során. Csupán három dolog lett más: az ünnepi asztaluktól már néhányan hiányoznak, a locsolkodóik száma csökkent és már a nyúl is kevesebb csokit „tojik” a fűből gondosan kirakott fészekbe, mert jól tudja, ilyenkor már ügyelni kell a vonalakra a bikiniszezon miatt. Szerencsére a sonka mérete változatlan maradt – tette hozzá tréfásan. 

Locsolkodók 

A viccet félretéve, őszintén hiányoznak azok a húsvéthétfők, amikor a néptánccsoportunk fiú tagjai megálltak a ház előtt és szódával jutalmazták a kapunyitást, amikor a környező utcák gyerekei percenként nyomták a csengőt némi aprópénzért és csokiért, és amikor reggeltől délig érkeztek a férfi rokonok, a család barátjai, hogy megöntözzenek minket. Ma már ez nem divat, a falunkban is jóval kisebb a nyüzsgés húsvét másnapján – jelentette ki. 

A húsvét nem a locsolkodás és a nagy evések miatt fontos számukra, hanem azért, mert ez a kereszténység legnagyobb ünnepe. Anna vallásos családban nevelkedett, így számukra ez az időszak már hamvazószerdán elkezdődött. Szigorúan tartják a böjtöt hamvazószerdán, nagypénteken és nagyszombaton, egészen addig, amíg a nagyszombati szertartásról haza nem érnek a templomból. 

Jézus föltámadásának megünneplése után veszünk magunkhoz újra húst. Késő este eszünk a sonkából, az édesanyám által sütött fonott kalácsból, a főtt tojásból és minden más finomságból. A sonkáért és a tojásért édesapám felel, üstben főzi, előbb a sonka, utána a tojás kerül a vízbe. A miénkkel együtt a család, a rokonság többi tagjának is elkészíti a finomságokat, ezért kell az üst – részletezte. Anna és családja nagycsütörtökön, nagypénteken, nagyszombaton és húsvétvasárnap is templomba megy, mert az ünnep Jézusról, a feltámadásáról szól, amivel győzelmet aratott a halál felett. 

Azok az ötvenes évek 

A húsvét, mindenki tudja, egyházi ünnep, régebben locsolkodni mentünk apáinkkal, az azért járó kereset 1–5 forint volt akkoriban. Később baráti társaságokkal jártunk a lányokhoz – idézte fel gyerek- és fiatalkorát a 74 éves vásárhelyi Simon Sándor. A család női tagjai megfőzték a házi sonkát, a kolbászt, a tojást, megsütötték a kalácsot és a gyümölcsből készült, hűtve tálalt ciberelevest. 

Élt Vásárhelyen egy legendás fuvaros, Csarmaz Ernő, aki sovány, gebe lovával fuvarozott, őt kértük meg, hogy fiákerrel vigyen bennünket locsolkodni. Előre megterveztük az útvonalat, hogy kiket keresünk meg. Mindenki mondott húsvéti verset, az enyém a következő volt: Zúg a traktor, szánt az eke, elvtársnő, meglocsolhatlak-e? – mesélte Sándor. 

Szendvics és ital 

Mindenhol szendviccsel, itallal várták őket, és Vásárhely utcáin énekszóval vonultak végig. 

 Minden évben kimentünk Kopáncsra is, ami 5 kilométerre fekszik a várostól, ahol meglocsoltuk a Dávidházi lányokat. Visszafelé szegény ló már nem tudta húzni a fiákert, a mai Hősök tere ugyanis akkor még nem volt lépcsősen kiépítve, így ott toltuk fel a fiákert egészen a Béke Szálló, a mai Fekete Sas bejáratáig – emlékezett Simon Sándor. Este 7 óra körül kifizették a fiákerest és mentek a húsvéti bálba, ahol éjfélig mulattak. 1972-ben volt az utolsó közös locsolkodásuk. 

Sportos nyuszi 

A magyar labdarúgó-válogatott 1986-ban jutott ki utoljára a világbajnokságra, és előkészületi mérkőzésen márciusban 3-0-ra legyőzte Brazíliát. A 70 ezer néző azt skandálta: Itt a húsvét, itt a nyúl, magyar–brazil három-null. A „régi csibészek” csapata minden évben találkozik legalább egyszer, és ilyenkor felelevenítjük húsvéti emlékeinket. Volt belőlük bőven… – zárta gondoltait Simon Sándor. 

Húsvéti nyuszi

A húsvéti nyúl vagy nyuszi az ünnephez kötődő figura, és a Mikuláshoz hasonlóan a gyermek­folklór része: a kicsik hisznek a húsvéti nyúlban, ami tavasszal, általában húsvétkor ajándékot hoz nekik. Tipikusan nyugat- és közép-európai hagyomány, hazánkban is régi tradíció. Itthon és többek közt az USA-ban is ismert a húsvéti fészek készítése az ajándéknak és a tojásnak. Egyes források szerint a nyúl a 16. századi Németországban vált a keresztény ünnepkör részévé, itt készítették az első kosárfészket és az azt formázó édességet. 

Locsolkodás

A locsolkodás közép-európai húsvéti hagyomány. Eszerint húsvéthétfőn hajnaltól kezdve a fiúk vízzel, újabban illatos kölnivel locsolják meg az ismerős lányokat. Vízbevető, vízbehányó hétfőnek nevezték, ugyanis még 50 évvel ezelőtt is elterjedt formájában vödörnyi vízzel locsoltak, vagy az itatóvályúba dobták a legszebb ruhájukban pompázó lányokat. A városokban, illetve napjainkban parfümmel, kölnivel és locsolóverssel kell kiérdemelni a jutalmul kapott festett hímes tojást.