A Hód-Mentor SE fiatal tájfutói újabb sikerekre készülnek

Búz Levente, Tankó Gyula és Vass László, a vásárhelyi Hód-Mentor Sportegyesület fiatal tájfutói az elmúlt negyed évszázad példa nélküli eredményét érték el az országos tájfutóbajnokságon. Csapatuk ezüstérmet hozott el a gödöllői versenyről. Az utánpótláskorú ezüstérmesek élete nem állt meg, heti háromszori edzéssel készülnek előbb a megyei diák­olimpiára, illetve az országos fordulóra. Majd június közepén a kiskunsági terepen rendezendő Középtávú és Váltó Országos Bajnokságra is. A napokban a szokásos városi körök helyett a Kása erdőben trenírozta őket Petrócki Ádám, a szervezet elnöke. 
 

A tömegrajt veszélyei 
 

Az egyéni eredményeinkkel tudtuk elérni csapatban a második helyezést. Nagyon örültünk, ideális volt a pálya, és a lépés is jól kijött – mondta először Gyula. 
 

Alföldiként a hegyi terepre ugyanis nehéz felkészülniük, így a sík környezetben rendezett versenyeken könnyebb a dolguk fizikailag. Azt már sport- és iskolatársa, Laci magyarázta gödöllői sikerük okáról, hogy egyiküknek sem volt ötpercesnél nagyobb hibája. Személyes taktikáját a Németh László Általános Iskola és Gimnázium hetedikes tanulója úgy összegezte: az első ellenőrző pontig mindig biztosra kell menni, az önbizalmat ad a további szakaszokhoz. 

Azt edzőjük is megerősítette, hogy edzettebb fizikummal főleg induláskor kell ügyelni, mert tömegrajtnál a sportolót könnyen elviheti a lendület. Tempós haladásnál a tájékozódás, a térkép megfelelő olvasása nehézkesebb, pontatlanabb lehet. A srácok szerint tömegrajtnál az a gyakori jelenség szintén veszélyes, amikor valaki közvetlenül az előtte futó nyomában halad. Ilyenkor elvész a személyes ideális tempó, ráadásul rizikósabb a tájékozódás. 
 

Kibillent egyensúly 
 

A srácok előre végiggondolják – a versenypályáról előzetesen elérhető információk alapján –, milyen tempóval haladnak majd végig az adott terepen. Miközben arra is készülnek, hogyan reagálják le a váratlan szituációkat, akadályokat. Erről úgy fogalmaztak nagy egyetértésben, hogy a folyamatos koncentráció az egyik legfontosabb a tájfutásban. De éppen ettől extra a kihívás és izgalmas választott sportáguk. Ha kibillennek verseny közben – magyarázta Laci –, elkavarodhatnak könnyen. 
 

Levente említi még a térkép pontatlan használatát, ahogy ő fogalmazott: baj, ha nincs beforgatva a tájoló alapján északi irányba. Így könnyen elnézik az utat, más irányba kanyarodnak. 
 

Kapkodva nincs értelme 
 

A kapkodás a tájfutó egyik legnagyobb ellensége, a higgadtság értékes a váratlan akadályoknál. Folytatni kell a pályát akkor is, amikor négy-öt vaddisznó miatti félelmet küzdik le, vagy egy áthatolhatatlannak tűnő bozótoson verekszik át magukat. A fiúk magabiztosan állítják: az éles helyzetekben megtapasztaltak viszik előre őket, megtanulják visszaszerezni önuralmukat, megélni a kudarcokat, gyakran egy órán át koncentrálni a kevéssé egyértelmű jelekre, információkra. 

Egyetértettek abban, hogy mindez az élet egyéb területein, például az iskolai órákon ugyanúgy támogatja őket. Megtanulják végiggondolni tévedéseiket, kiegyenesíteni a helyzeteket és türelmesen mindig megtalálni a helyes irányt az ismeretlenben.