Végveszélyben az alföldi szikes tavak

Ezen a kora tavaszon olyan dolog történt, amit még nem tapasztaltak: teljesen kiszáradt a szikes Péteri-tó Kistelek és Kiskunfélegyháza között. Tokody Béla, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Csongrád-Csanád me­­gyei csoportjának titkára jelezte lapunknak a szomorú fejleményt, fotókat is készített a helyszínen. A szakértővel már több alkalommal beszélgettünk arról, hogy Európa-szerte nagy veszély fenyegeti a földön fészkelő parti madarakat – eltűnhet az élőhelyük. A szikes tavak kiemelkedő európai értéket jelentenek egyedülálló élővilágukkal. 

Szikes tó Kistelekig 
 

– Nagyon jellegzetes, csak a Kárpát-medencére jellemző élőhelyeink a szikes tavak. Ezek a kifejezetten lúgos kémhatású, időszakos vízborítású tavak az elmúlt évszázadokban úgy működtek, hogy a téli csapadék feltöltötte a medreket a madarak március–áprilisi költési időszakára. Kiváló költő- és táplálkozóhelyet nyújtottak a jórészt hosszú távú vonuló parti madaraknak – foglalta össze Tokody Béla. A szege­­di Fehér-tó jó része ma halastórend­szerként mű­­ködik, de 1920-­­­­ig a Kárpát-­medence legnagyobb kiterjedésű szikes tava volt, csapadékos telek után Szegedtől Kistelekig húzódott – mutatott rá a szakértő, Móra Ferencet idézve, aki novellában is megörökítette a tavat. A Fehér-tó egykor egyik legjobb példája volt annak, hogyan működik egy szikes tó. Amikor a lú­­gos kémhatású tó kiszáradt, a sziksónak nevezett lúgos réteg maradt vissza a medré­ben, amit tisztítószerként hasz­­náltak. Gyűjtésével sokan foglalkoztak – múltidéző sorozatunkban megemlékeztünk a dorozsmai sziksósöprésről is. 
 

Egyedülálló élőhelyek 
 

– A tavakban élő ökoszisztéma alkalmazkodott a speciális életkörülményekhez, lakói kifejezetten ilyen vizekhez kötődtek, a planktonszintű lényektől kezdve a vízinövényeken és halakon át a madarakig. Európában egyedülálló ez a speciális ökoszisztéma, hasonló jellegű szikes tavak legközelebb Kazahsztánban és Mongóliában vannak. Szikes tavaink nagy része már átalakult, részben mesterséges, emberi tevékenységhez köthető okok miatt – világított rá az MME megyei csoportjának titkára, aki sok éve járja a szikes élőhelyeket. Ezért is nagyon szomorú, hogy a megmaradtakat is nagy veszély fenyegeti. Nem mindenki tudja, de a Kárpát-medence legnagyobb szikes tava egyébként a Fertő tó. Időszako­san feltöltődő szikes tó volt egykor a dunántúli Velencei-tó is. A Fehér-tó átalakítása természetes társadalmi igény miatt indult, ami maga is visszavezethető a vízgazdálkodás megváltozására: a folyószabályozások indukálták, amelyek rettenetes hatással jártak a Kárpát-medence vízkészletére. A vízjárta részek eltüntetésében élen járt később a szocialista tervgazdálkodás is. A Tiszából a szabályozás után gyors sodrású, medrén végigrohanó víz lett. Megszűntek a kiöntések, vízjárta területek, amelyek szaporodóhelyként szolgáltak a halaknak. 
 

Pótolni kellett a halakat 
 

A Tisza legendás halbősége le­csökkent, de a folyó menti településeken az 1910-es években még megvolt az igény a hal­evésre, ez az igény hívta létre a Fehér-tavi halastórendszert. 1920 után, miután kiépült az algyői főcsatorna, szabályozhatóvá vált a nagy kiterjedésű tó vize. A tó azonban ezáltal feltöltődött folyóvízzel, megszűnt a jellegzetes ökoszisztéma, megváltozott a talaj is: iszapos tómederré vált. Sok szikes tó járt így Magyarország területén, de ami végképp megpecsételi ezen vizek sorsát, az a klímaváltozás. 
– Az elmúlt húsz év fokozatos aszályos időszak volt. 1964 után 2017-ben történt meg először, hogy kiszáradt április végére a pusztaszeri Büdösszék-tó – utalt egy másik közeli vizes élőhelyre a szakértő. Nincs hóborítás, kellő mennyiségű őszi csapadék. Szinte megszűntek a telek, két évszak váltja egymást kevés átmeneti időszakkal, és a csapadékviszonyok is megváltoztak. Az Alföldre eddig jellemző évi 550-600 milliméter csapadék jobbára most is leesik, csak éppen más időbeli eloszlással, bár sajnos tavaly csak 430 milliméter jutott a Dél-Alföldre. Március közepén 40 milliméternél tartunk, amely az emúlt 120 év 4. leaszályosabb évét jel­­zi, ami már-már környezeti ka­­tasztrófát jelez. 
 

Madarak végveszélyben 
 

– Májusban, júniusban 1-2 óra alatt akár 90-110 milliméter víz is lezúdulhat az alföldi tájakra. A szikes tavakat ugyan feltölti ez a csapadék, de már későn. Amikor a madár költene, ha talál egy kevés vizet a mederben, feltételezi, a fiókák is ta­­lálnak majd vizet. Lesz bőven táplálék, fel tudják nevelni. Amikor azonban a fiókák kikelnek, por­zik a meder, és nem találnak néhány kilométeren belül jobb helyet – írta le a helyzetet Tokody Béla. 
A vizes élőhelyeket kedvelő parti madarak állománya ennek megfelelően meredeken zuhan. 

– A kardoskúti Fehér-tót és a pusztaszeri szikes tavak láncolatát is nagyon rosszul érintik a változások. Ahelyett, hogy fogadnák a nagy godák, bíbicek csapatait, amelyek észak felé vonulnak, kiszáradáshoz közeli állapotban vannak. Négy éve minden évben kiszáradnak már tavasszal. Nincs csapadék, lesüllyedt a talajvízszint is. Mint madarász azt szűrtem le, hogy madárfajok kerültek hazánkban végveszélybe – figyelmeztetett a szakértő, és példákat is hozott. A nagy goda eltűnőben van, a kétszázat sem éri már el a fészkelő párok száma, holott az 1990-es években még több ezer volt belőlük. Omlik össze a piroslábú cankó állománya is: mindkét madárfaj fokozottan védett. Megroppant a bíbicállomány, eltűnőfélben a szintén szikes tavakhoz és mocsarakhoz kötődő sárszalonka. Egyre kevesebb a gólyatöcs, a gulipán, a széki lile: ezekre a jelekre fel kell figyelni, és kezelni kell a helyzetet. Na de mit tudunk tenni, hogy megőrizzük az utókornak ezeket a kiemelkedő európai értékeket? 
 

Meg kell tartani a vizet 
 

A tájban lévő vizet először is nem elvezetni szükséges, hanem megtartani. A halódó vagy meglévő szikes tavak vízgyűjtő területéről a vizeket a tómedrekbe kellene terelni – a vizek megtartása az EU 2020–2030-as biodiverzitási irányelveiben is szerepel. Megfelelő természetvédelmi állatgazdálkodással, legeltetéssel létre lehet hozni a megfelelő vízgazdálkodású, szikes jellegű élőhelyeket. Aztán az öntözés módját is át kell gondolni, mert nemcsak csapadékvizet kaptak a szikes tavak, hanem a mélyből feláramló vizek is táplálták ezeket. Éppen ezek a vizek segítették elő speciális összetételükkel a szikesedést. 

Az öntözésre felhasznált víz csökkenti a talajvízszintet, a Homokhátságon van, ahol kilenc métert is süllyedt: a gondot fokozza, hogy sok helyen rossz módszerrel, pazarlóan öntöznek. Ha a levegőből, fentről kapják a vizet a növények, a forróság­ban a levelük megéghet, a fo­lyadék egy részre elpárolog, a földet érő víz pedig szikesedést okoz. Hasznos irány továbbá, tudtuk meg a szakértőtől, a fokgazdálkodás megújítása, ami egykor a Tiszán is működött, valamint a víztározók megépítése. A lényeg, hogy minden eszközzel meg kell próbálni bent tartani a vizet a Kárpár-medencében, mert ha ez nem történik meg, a szikes tavaknak és élőviláguknak egy-két évtizeden belül búcsút mondhatunk. 
 

Móra az egykori szikes tóról
 

Móra Ferenc Utazás a földalatti Magyarországon című kötetében, a Kettős határ péntek reggel című novellában örökítette meg az egykori roppant víztömeget. „... Mi az a Fehértó? Az Alföld legnagyobb szikes pocsolyája. Mikor jól érzi magát, ötezer holdas tenger, amely elér Szegedtől Kistelekig, félóráig megy mellette a gyorsvonat. Hal van benne annyi, hogy a puli is azt enne, ha bevenné a gusztusa a sárízű halat. Nagy nyarakon eltűnik a tenger s akkor végeláthatatlan sziksó-sivatag lesz belőle, amely azonban szeret tengerrel álmodni. A sivatag álmát a költészetben és a fizikában úgy hívják: délibáb. (...) A Fehértón olyanokat láttam, amilyeneket tán a Hortobágy se produkál. Óceánokat a sovány kutyatejes legelő felett, koronájukkal lefelé fordult erdőkkel és úszó hattyúfalkákkal. Az Óceán gyakran kigyullad. A forgószél táncra kapja a szikes port, erre mondja Arany János, hogy »mintha tűzokádó nagy kémény szaladna«.”