Egymásnak adták a kilincset az érdeklődő családok

2022.02.03. 16:30

Nyílt napot tartottak a Tóth Jánosban

Egymásnak adták a kilincset az érdeklődők, utolsó alkalommal rendeztek nyílt napot a február 18-án lejáró középiskolai jelentkezési határidő előtt a Szegedi SZC Tóth János Mórahalmi Szakképző Iskola és Garabonciás Kollégiumban csütörtökön.

A. T. J.

A vajdasági Martonosról érkezett Sőreg Dániel informatika órára nézett be szüleivel a mórahalmi szakképző iskola nyílt napján. Fotó: Kuklis István

Míg a vajdasági Martonosról érkezett, nyolcadikos Sőreg Dániel informatika órán ült bent, a szülei elmondták, az egyik ismerősük fia jár a mórahalmi intézménybe, amiről csak jót hallottak. 

– Dicsérték az iskolát, a kollégiumot is, jó híre van az intézménynek – mondta Sőreg Donát, a fiú édesapja.

 

 A családnak az iskolában segítettek kitölteni a jelentkezési lapot, amit Dánielnek csak alá kellett írnia. Édesanyja hozzátette, pályaválasztáskor dilemmáztak, hogy Szerbia, vagy Magyarország legyen a cél, mert mint mondta, egyre fogynak a magyarok Vajdaságban, de Dani ide szeretett volna jönni. Dániel közben az informatika órán Linux programozásba csöppent bele, shell script-et írtak a fiatalok, azaz parancsfájlt készítettek.

Február 18-án, pénteken lejár a középiskolai jelentkezési határidő. A szakképzésben továbbtanuló fiatalok a technikumokban érettségizhetnek is, a szakképző iskolákban gyorsabban szerezhetnek szakmát. A megújult szakképzési rendszerben a diákoknak jelentkezéskor elegendő az érdeklődésüknek megfelelő területet kiválasztaniuk, a végleges szakmaválasztás csak az ágazati alapképzés után esedékes. A szakképzési rendszerben ezért először elegendő csak ágazatot választaniuk a diákoknak. Az ötéves technikumokban két, a hároméves szakképzőkben pedig egy évig tartó alapozó képzés után, már bővebb tapasztalatok birtokában, átgondoltabban dönthetnek arról, melyik szakma felel meg leginkább terveiknek és képességeiknek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!