Szögénység a fölsőoktatásban

Csak néhány példa: a szabadegyetemi előadásomban említett, talán már csak bontóban kapható sok éves számítógépes környezet négyszeresen dobta túl egy ismerős docens jelenleg is aktívan használt asztali gépét. Nemrég kaptam levelet doktori szigorlat szerződése ügyében, az illető egyetem hogy az ún. ablakos borítékot fölhasználja, a hátoldalára címezte meg. Szép új épületben dolgozó fővárosi kollégák panaszkodnak, hogy a rezsiköltség után lényegében nem marad pénzük az oktatási-kutatási kiadásaikra. Egy másik fővárosi egyetemről a 3 havi tanulmányutat külföldön töltő egyetemi tanártól el kell hogy vegyék erre az időre a fizetését, hogy az intézet költségvetése tudja állni a béreket. Komoly egyetemeken korlátozva van a fénymásolás, a színes nyomtatás.

Természetesen minden kar, intézet maga dönt olyan kérdésekben, amelyek erősen befolyásolják az anyagi lehetőségeit. Lehet kevés oktatóval sok hallgatót tanítani, és tartalékot képezni akár váratlan kiadásokra. Be lehet vásárolni nagydoktorokból, hogy szépen menjen az akkreditáció, de ennek nagy ára lehet a bérekben. Ennek ellenére van egy olyan benyomásom, hogy szakoktól függően működnek olyan kényszerek is (pl. a kísérletes tudományokban), amelyek beleszorítják a kollégákat, hogy kutatási pályázati pénzeket fordítsanak az oktatás költségeire.

OK, francia egyetemi oktatók is rendszerszerűen panaszkodnak arra, hogy konferenciára való utazáshoz kutatási projektet kell működtetniük. A németek kevésbé panaszkodnak erre, bár ott meg egyeteme válogatja, hogy a konferenciákra való kijutást hogyan támogatják. A kedvenc megoldásom a Karlsruhei Egyetem Matematikai Intézete hozzáállása: akárhány konferencia teljes költsége 70%-át állja az intézet. Tehát aki szeret sokat utazni, az sok támogatást kap, de neki is sokba kerül. Máshol inkább fix tanszéki kereteket adnak. Megfigyelésem szerint a sokféle finanszírozási megoldás ellenére a fontos konferenciákon mégis mindenki ott van.

Csend, esti bor...