Hiába keresnek állást nyugdíjba vonulás előtt

– Pszichiáterhez kellett fordulnom. Képtelen voltam feldolgozni, hogy 42 év munka után feleslegessé váltam – mesélte a székkutasi Bila Zoltán. Az 58 éves férfi másfél éve lett munkanélküli.

 Egy Gerincsérv – és vége

– Fiatalon a helyi téglagyárban kaptam munkát. Naponta több száz mázsa téglát mozgattam meg. Annak az időszaknak most iszom a levét. Néhány éve kínoz a gerincsérv. Hosszú évekig egy nagy cégnél dolgoztam raktárosként. Amikor kiderült a betegségem, felmondtak. Azt hittem, sikerül olyan munkát találnom, ami az egészségi állapotomnak is megfelel. Több helyre kiközvetített a munkaügyi központ, de az üzemorvosok minden esetben elutasítottak. Időközben leszázalékoltak: először 25, a fellebbezés után 35 százalékot kaptam. Emellé viszont nem jár semmilyen pénz, járadék. Itt maradtam 58 éves koromra jövedelem nélkül. Még közmunka sem volt olyan, amit ezzel a betegséggel végezhetnék. Most az ugyancsak rokkant feleségem tart el. Neki sikerült 6 órában elhelyezkednie – mondta a férfi.

Bila Zoltánt nem csak az anyagiak viselték meg.

– Megbecsültek a munkahelyemen és a faluban is. Nem csak kerülgettem a munkát, örömmel dolgoztam és szívesen segítettem másoknak. Nehéz tudomásul venni, hogy nincs szükség az emberre – mondta elkeseredve a férfi. A székkutasi férfinak még hét éve van a nyugdíjig. Reménykedik, hogy kap munkát a tervezett csirkevágóponton.

Közmunkásbérből nyugdíj?

A nagymágocsi [namelink name="Kecse-Nagy Jánosné"] 60 éves. Jobb híján közmunkás.

– Eredetileg fodrász vagyok. Dolgoztam a szakmámban is, majd a helyi kastélyotthonban 21 évig. Ha kellett, ápolónő voltam, de takarítottam és fodrászkodtam is. 2006-ban létszámfelettivé váltam. Akkor kezdődött a kálváriám. Sehová sem kellettem. Maradt a közmunka havi 52 ezer forintért. Persze a semminél jobb. De ilyen bérrel vajon milyen nyugdíjat kapok majd? – merengett az asszony. Rózsika szerint igazságtalan, hogy egyre magasabbra tolják a nyugdíjkorhatárt, miközben a cégeknek fiatal munkaerő kell.

[namelink name="Héjja Mihály"] sem talált mást, mint a közmunkát. A nagymágocsi férfi faipari szakmunkás. – Az orosházi cég, ahol dolgoztam, a rendszerváltozás után szűnt meg. Egy szentesi kárpitos vállalkozásnál helyezkedtem el, ahol tíz évig foglalkoztattak. 2005 óta tengődöm. Hiába kerestem munkát, mindenütt az volt az első kérdés, hány éves vagyok. A munkaügy is hiába közvetített ki – mondta.

Ennivalóért dolgozott

Mihály elmesélte, egyre csak az járt a fejében, hogyan fizesse ki a számláit, hogy teremtsen elő magának ennivalót.

– Feketén elvállaltam minden maszekmunkát, hogy ne haljak éhen. Volt, hogy nem is pénzt kértem a munkámért, hanem mondjuk csirkét. Így éhezni nem éheztem, de az ideg levitt rólam legalább 20 kilót. Ráadásként magas vérnyomást hozott a munkanélküliség. Nekem nincs senkim, csak Vándor, a kutyám. Nem számíthattam segítségre. Két éve jobb a helyzetem. Közmunkás lettem. A havi 52 ezer forint legalább biztos bevétel, és nem érzem magam feleslegesnek. Jövő ősztől nyugdíjas leszek. Bele sem merek gondolni, hogy mennyi lesz a nyugdíjam. Valahogy majd csak lesz. Igaz, Vándor? – nézett a kutyájára.