Lili alszik, anya meg csak fusson!

Nyert már jó néhány duatlon-, triatlon- és futóversenyt is [namelink name="Dósai-Molnár Szilvia"], a legutóbbi, Szentes–Csongrád közötti futás azonban biztosan emlékezetes marad számára és hat hónapos kislányának is – ha egyszer elmeséli neki. Együtt tették meg ugyanis az 5,2 kilométeres távot, az anyuka első lett saját korosztályában, s mivel a rajtszám a babakocsira volt tűzve, amiben végig maga előtt tolta kislányát, a szervezők jópofa ötlete folytán a féléves Lilit a legfiatalabb versenyző különdíjával és egy gyümölcskosárral jutalmazták. Pedig édesdeden véigszunyókálta a robogást a 300 futó között. Anyukája szeptember elején kezdte újra az edzéseket, s legtöbbször magával viszi kislányát a gátoldalon való futásokra. Innen jött az ötlet, hogy egy speciális futóbabakocsit beszerezve, ketten álljanak rajthoz a szeptember végi (g)ÁT-futáson. Szilvia gyerekkora óta aktívan sportolt, korábban triatlonozott és 17 évig teniszezett, de a futás és kerékpározás mindig megmaradt az életében. A Honvéd Rákóczi SE sportolója emellett még spinracing edzőként is diktálta a tempót az óráira járóknak. A Kiss Bálint Református Általános Iskola testnevelőtanáraként dolgozott, mígnem jött a baba. Huszonhárom kilót gyarapodott, ennek fele már lement, mondja, s érzi még futás közben a kilókat, de az is nehezítette a mozgást a legutóbbi versenyen, hogy karját nem tudta használni a babakocsi miatt. Egyébként nem fogadta el az ajánlatot, hogy előbb induljon, mint a többiek. Lehet babával is sportolni, ez nagyobb városokban egyáltalán nem újdonság, mondja. A duatlon sprinttáv országos bajnoki 2. helyezettje félmaratont már többször (legjobbja 1 óra 36 perc), maratont pedig egyszer futott (4 óra 2 perc alatt). Pontosabban kétszer, mert egy alkalommal Vakhal Norbert ultrafutó mellett is teljesítette edzésen a klasszikus távot, s mint mondja, ment volna az 50 kilométer is, de már sietnie kellett a gyermekéhez.

Mindent Szentesről

A delmagyar.hu hivatalos szentesi Facebook-oldala, nem csak szentesieknek!

Szilvia rendszeresen szervezi a szentesi futótársadalmat, hogy egy-egy jó ügy érdekében megmozduljanak. Gyűjtöttek már kilométereket tavaly a Csemete Alapítványnak, méghozzá 483-at, azaz ugyanennyi ezer forintot, valamint a Down-szindrómás gyerekekért, illetve ő toborozta a szentesi futókat a kutyamenhelyekért a nyári, Értük fuss, ne előlük! elnevezésű kampányban. Most vasárnap pedig a Soroksáron kocogás közben meggyilkolt fiatal nő emlékére szervezett közös futást, az országos megemlékezéshez kapcsolódva, hogy ily módon tiltakozzanak az erőszak ellen és részvétüket nyilvánítsák a családnak.

Szilvia napközben szokott futni, este még a városban sem merne körözni, vallja be. Azonban tudja, sokan csak munka után tudják megkezdeni futóedzésüket, s vannak olyan fanatikusok, hogy még sötétben is a ligetben köröznek. Többedmagukkal szerinte érdemesebb lenne, de az is igaz, hogy ezt nehéz összehangolni.

Szilvia egyébként is mindenkit futásra biztat. A sportoló-testnevelő azt vallja, hogy még ha nem is lesz mindenkinek nagy sikerélménye vagy éppen a testalkata nincs meg hozzá, akkor is érdemes rajthoz állni városi futóversenyeken, mert az ilyen „örömfutásoknál" – amikor több ezren sportolnak együtt – célba érni euforikus érzés, óriási motivációt jelent. Sok gyerek szerinte valóságos kínzóeszközként éli meg, ha tesiórán futnia kell, mert szinte semmit nem mozognak, nincsenek hozzászokva.

Mindent Csongrádról

A delmagyar.hu hivatalos csongrádi Facebook-oldala, nem csak csongrádiaknak!

– Megyünk városi futásokra a tanítványaimmal, hogy átérezzék a hangulatát – mondja a tanárnő. Négyéves Noel nevű kisfia Tiszakürtön egy ovis futamon – még nem ovisként – elindult tavaly. – Szeretném megmutatni a saját példámmal is, hogy érdemes futni, az élettani és a stresszoldó hatása miatt is. Erre jó volt ez a babás futás, de az is, amikor az iskolában nagy pocakkal kézenállást csináltam. A gyerekek aggódtak, nem lesz-e baj, pedig csak bemutattam nekik, hogy ezt is meg lehet csinálni – tette hozzá Szilvia.