Eltűnőben lévő kincs: a szentesi nyelvjárás

Ennek oka az, hogy igen kevés idős ember maradt, akinek beszédében fellelhetők még a jellegzetességek. Tény viszont az is, hogy a fiatalabb generációk sincsenek tájékoztatva, valamint nem törekedtünk és törekszünk arra, hogy megőrizzük Szentesnek ezt a szép hagyományát.

De mik is azok a nyelvjárási jellegzetességek, melyek megkülönböztetik Szentest a környező ö-ző nyelvjárású településektől? Városunkban – nem is olyan régen – két fajta jelenség volt észlelhető, melyek az é-ző és az í-ző nyelvjárások. Az előbb említett é-zés a Kisérben és az Alsópárton volt megszokott, az utóbbi í-ző pedig a felsőpárti vidék fő ismertetőjegye volt.

Szentesi tájszavak

bolondmalom: A búcsúkon működő forgó (ringlispil) népi neve.
ferslóg: Deszkából összeszegelt láda, a kamrában volt a helye.
gugyi: Ágyas pálinka.
laskatál: Cseréptál, ameiben a főtt tésztát tálalták.
pucor: A disznó gyomra, amibe a disznósajtot töltötték.
szakajtókosár: Szalmából vagy gyékényből kötött kerek kosár, amelyből a megkelt kenyértésztát „kiszakajtották". Apró magvak tárolására is használták.
árvagané: Szarvasmarhák elhullajtott trágyája, melyet összegyűjtöttek és megszáradva tüzelőnek használtak.
firhang: Függöny, ablakra, nyáron az ajtónyílás elé függesztett vásznat is így nevezték.
zabló: Fenyőfából és deszkából ácsolt, hordozható nyári jászol az udvaron.
rakotmány: A kazalba, boglyába rakott szálastakarmányok elnevezése.

Hogyan őrizhette meg Szentes ezt a két ismérvet, amikor a környező települések teljesen más rendszerbe tartoznak? Sokan nem is sejtik, hogy az a hely, ahol élnek, ezelőtt hosszú idővel még szinte teljes egészében víz alatt állt. Szentes városa ugyanis lápokkal, mocsarakkal és buja növényzettel körülvett település volt. Sokáig csak a mai Ady Endre utca, Sima Ferenc utca, és ezek környéke emelkedett ki a víz alól. Így nem csak az vált lehetővé, hogy az ellenséges támadásoktól védve legyünk, de az is, hogy megőrizzük sajátos beszédmódunkat. A lakosság nagy részének arról sincs tudomása, hogy milyen sok, csak Szentesre jellemző tájszó létezik, az is igaz ugyan, hogy ezek legtöbbjét már nem használjuk, vagy csak az idősebb lakosság. Ezen szavak többsége, főként a halászat és a tanyasi élet tárgyköréből került ki. Ilyenek például a bolondalom, ferslóg vagy gyugyi szavak.

Kutatásaim során interjúkat készítettem szentesi születésű idősekkel, valamint diákokkal is, hogy ez képezze az összehasonlítási alapot a régi idők és a jelenkor között. A különbség megdöbbentő volt. Az idősek egészen jól emlékeztek a tájszavakra, míg a fiatalok egyáltalán nem ismerték őket. Ezt nem vethetjük a szemükre, hiszen ezen szavak legtöbbje már tényleg nem használatos a hétköznapi életben. Ugyanakkor kellemes volt hallani az idős hölgyek és urak megszólalásaiban a néhol felbukkanó nyelvjárási jelenségeket, valamint azt, hogy milyen jártasak is a témában. A legtöbben tisztában voltak vele, hogy az a hely, ahol életüket töltötték, milyen nyelvészeti kincsekkel bírt valaha.

Véleményem szerint gondoskodnunk kellene arról, hogy a fiatalok is megismerjék ezeket a nyelvjárási kincseket, mert ebben rejlik mindannyiunk múltja. Természetes az, hogy a lakosság többsége nem nyelvészeti tanulmányokat olvas, ezért ajánlom az olvasók figyelmébe Papp Imre munkáit, aki szentesi nyelvjárásban írta le saját életét. Igen érdekes olvasmány lehet minden korosztály számára.