Első gyerek a családban, avagy kezdő szülők kutyát nevelnek - 10. fejezet: valami elindult...

És igen, rendes szülőhöz méltóan teleposztoljuk az internetet a gyerekkel. Szerencsére arra azért gondoltunk, hogy a több száz ismerősünk torkán csak viszonylag kis mennyiségben nyomjuk le ezt a kis tornádót, így aki mégis kíváncsi rá, az saját oldalán (@marcifrenchie)  megtekintheti életének főbb mozzanatait!

Korábbi történeteink pedig itt>>

"Meg kell mondanom az őszintét", a vasárnapi poszt azért maradt el, mert konkrétan belealudtam. Marci heti teljesítményével elérte, hogy kb. 8 órakor ne tudjak ébren maradni. Ez tegnap is majdnem így volt, kivéve azt a részt, hogy 8 óra. Ugyanis el mertünk menni moziba, aminek olyan őrjöngés lett a vége, mire hazaértünk, hogy olyat még ez a lakás se látott. Pedig hát Marci adja a kiképzést neki elég rendesen.

Szóval mozi. Azt már korábban tudtuk, hogy az este még eléggé szent dolog az életünkben. Korábban is volt arra utaló jel, hogy jön a kiakadás, ha nem vagyunk itthon, amikor már sötét van. Eddig sokkal rosszabb volt az eredmény, amikor hazajöttünk: konkrétan alig álltak a falak, és lépni se nagyon lehetett a szobában. Tegnap viszont azon túl, hogy 3-4 helyen hagyott nekünk csomagot, viszonylag egyben volt minden, mondjuk érkezésünk után fél órával is még reszketett a kisgyerek. Aztán úgy éjfélig játszani kellett és nyugtatni, hogy igen, nem délibábok vagyunk, itthon vagyunk, maradunk is és nem hagyjuk el. Páromat terrorizáltam korábban azzal, hogy „ de hát Marcinak mi vagyunk a családja, neki nincs senkije", amikor elpattant nála a dolog, hogy valaki menni fog a lakásból, és azok nem mi leszünk. Hát, egy nő értsen már a lelkifurdalás-gyártáshoz, ugye?!

Az este-hadművelet még kidolgozás alatt áll.

Említettem, hogy a hét kicsit pörgős volt. Ennek az volt az oka, hogy 2 napot is szabadságon voltam. Szerencsére volt dolgom, így nem telepedtem rá Marcira, vagy fordítva, viszont az elmúlt hétvégéhez hasonlóan tudtam vele az erdőben sétálni. Ez igen jó buli volt, út közben szereztem egy új ismerőst is, az erdőben pedig Marci is póráz nélkül tudott ügetni. Merthogy nem rohan el, csak ilyen kisebb etapokra, aztán ülve várja, hogy beérjem. Ez egy tök jó dolog, a nevére is hallgat, többnyire. Kivéve, ha olyan eset fordul elő, mint a második erdősétán.

New video by Réka Kis

null

Nagy boldogan indulunk egy keresztúton, amikor olyan tempóval száguld el mellettünk egy agár, hogy csak onnan tudtam, hogy nem valami UFO volt, hogy fehér volt és szuszogott. Marci pedig gondolkodás nélkül utána iramodott, és itt aztán ordíthattam én, hogy Marci! Persze amikor az agár megállt, akkor sem lehetett neki szólni, mert szerintem első pillantásra szerelembe estek. Gondoltam, ha elnézegetik egymást, majd addig odaérek, és jól felcsatolom a pórázt, de balszerencsémre az agarat az addig mögöttem úgy 100 méterre beforduló gazdája visszafele hívta. Neki is indult, ezzel a kis hörcsöggel a nyomában. Azt hittem infarktust kap a táv felénél. De nem. Harciállásba helyezkedve beálltam elé, hogy majd jól elkapom, ahogy száguld felém, de olyan áramvonalas formát vett fel - nem, nem gömb - száguldás közben, hogy esélyem se volt: átrepesztett a kezeim között. Marcit végül megint az agár, és már annak gazdájának a társaságában értem utol. Mint utólag kiderült, a kutyus kislány volt...ahaa, szóval ez volt az indok!

Gyorsan megkötöttem ezt a kis motollát, aki rángatózva figyelte a távolodó barátnőjét, ugyanis még futott volna utána. Szerintem utána tuti meghalt volna. Miközben én húztam a másik irányba, ő csak nyühögött, szóval kellett egy 3 perces lelki terápiát tartani neki. Hát igen, az első szakítás mindig fájdalmas.

New video by Réka Kis

null

Mivel határozott javulás mutatkozik aknásítás és elárasztás terén, ezért jó idő esetén viszonylag sokat van nyitva az erkélyajtó - amikor itthon vagyunk, nap közben nem fagyasztjuk le a kutyát - így kedvére közlekedhet, ha rájön a szükség. És 90%-ban sikerül is minden kintre, ráadásul ha itt vagyunk, szól is. FEJLŐDÉS! És az első eseménymentes este után volt még egy, úgyhogy nem ez nem véletlen... Szabadság alatt ugye van ideje az embernek normálisan főzni is, így Marcit hagytam szabadon garázdálkodni. Persze előtte lefutottuk a szokásos köröket: összeszedtem az ellopott szennyest, az elrángatott cipőket, a konyharuhát, egy tekercs wc-papírt, néhány zsebkendőt. Szóval miután ezeket elszedtem, elindult ki.

Egy óra is eltelt, amikor nagyon gyanús lett: mint a gyerek, amikor csöndben van. Mondom ez vagy lezuhant az erkélyről, vagy kómába esett vagy én nem tudom. Persze biztosan csinált valamit, ami miatt égnek fog állni a mára már lelapult hajam. Egy félve kiejtett Marci után csak úgy száguldott be valami szürke képű, barna testű kiméra. Aztán megláttam, hogy a kilónyi gipsz alatt ez a mi kutyánk? Mégis mit dolgozott eddig? Kőművesnek állt azt erkélyen? Hát kis túlzással igen, mert a vödrök, levelek, és minden lom alatt csak kiásott egy fél zsák gipszet, amiben aztán olyan jót homokozott, hogy öröm volt nézni. Igazából ha biztos lennék abban, hogy nem eszi meg, nagyon örülnék neki, hogy van valami, amivel akár 1 órára is leköti magát, de mivel a macskaalmot is megette az elején, így annyira nem díjaztam a mókát.

New video by Réka Kis

null

Az étkezési szokásaink is szépen normalizálódnak, variálva kap konzervet, száraztápot, gyümölcsöt, és mindenfélét. Az alma és az ananász nagy kedvenc. Jaa, és végre kapott egy marha fehércsontot, ami kb. akkora volt, mint ő, viszont ezzel ugyancsak le lehetett foglalni úgy 1-másfél órára. Minden nap, amíg megvolt. Ezt rendszeresíteni fogom....

A végére hagytam a legjobb dolgot, amit nem mertem egyből az elején bevállalni. Ugyanis mindig is kivoltam a felöltöztetett kutyáktól, főleg ha ilyen kis "nyamvadtak". Na hát jelezte nekünk a tenyésztő az elején, hogy hát nem ez az a kutya, akit csak úgy sétáltatunk a hidegben. És ugye már mutattam a kis oroszlános, body-ból átalakított ruháját.

Hát, sajnos egy fórumon beleszaladtam egy olyan posztba, hogy hol lehet a városban olcsó kutyakabátot venni: és sajnos el is mentem, a még rosszabb, hogy vettem is. Na hát azt a pillanatot mindenkinek látnia kellett volna, amikor ráadtam: ugyanis lett vagy 10 perc a művelet, hiszen a világoszöld "susogós" kabátban pont úgy nézett ki, mint egy romlott parízer. Na ezen a gondolatomon úgy 5 percig röhögtünk, én erőteljesen emósodtam, ugyanis a nyakamon is folyt a fekete szemfesték. Marci szótlanul, lemeredve tűrte a procedúrát, majd amikor 4 lábra tettem, akkor lett nyilvánvaló, hogy ez viszont kicsi lesz rá. Ő is érezhette, ugyanis egy lépés után fogta magát, és mint akit lelőttek, az oldalára dőlt és nem mozdult. Így:

Na ez még 5 perc röhögés lett. Persze másnap kapott nagyobb ruhát, így mi teljesen felkészültünk a zimankóra.

Nem is kell mondanom, hogy sikerült azóta egy "átmeneti" kabátot is venni neki, amiben úgy néz ki, mint egy alufóliába tekert Superman. De most abban közlekedünk.