Fogászatra ment, életmentő kemoterápiás kezelés lett a vége: egyetlen esélye van a rákbeteg édesanyának

– Jövő hónapban leszek 37 éves. A születésnapomat már új csontvelővel szeretném ünnepelni – mondta Gaudiné Zsuzsa, majd sírva fakadt. Férje, Zsolt bátorítóan simogatta meg a fejét: nem lesz semmi baj – mondta neki.

A család élete fél éve a nő betegségéről szól, de Zsuzsa azt mondta, sírni a fiai nem látják. Azt csak akkor engedi meg magának, amikor a 12 éves Zsolt és a 15 éves Ádám nincs ott.

Fogászatra ment, kemoterápia lett a vége

– Bár soha nem titkoltam előlük semmit, azt, hogy milyen súlyos a helyzet, csak néhány napja tudták meg. Ahogy én is – mesélte Zsuzsa, akinek kálváriája egy egyszerű fogászati problémával indult.

– Volt egy törött fogam, ami tavaly megsértette a nyelvemet, és a seb elfekélyesedett. Karácsony napján már annyira fájt, hogy elmentem a fogászatra, ahol kaptam fájdalomcsillapítót. Szilveszter napjára hívtak vissza, de egy nappal korábban ott voltam, mert akkorra már fekete volt a fekély.

Kiderült, hogy azonnal meg kell műteni, a nyelvem egy részét eltávolították. Az altatáshoz szükséges vérvételkor derült ki, hogy nem ez az egyetlen problémám, de akkor ezt nem árulták el. Viszont a szájsebészetről átvittek a hematológiára.

 Zsuzsa úgy mesélte, valósággal sokkot kapott, amikor kiderült, hogy akut myeloid leukémiában szenved. – Fogászatra mentem, és életmentő kemoterápiás kezelés lett a vége, annyira rossz állapotban voltam. Ráadásul úgy, hogy év elején még teljesen egészséges voltam.

„A fiúknak szükségük van még rám"

Az elmúlt fél évben Zsuzsa négy hetet a klinikán töltött, nyolc-tíz napot pedig otthon. Összesen hat kemoterápiás kezelést kapott, ma fekszik be az utolsóra. Gyönyörű, hosszú hajára és gondtalan életükre már csak a komódon kirakott fotók emlékeztetnek.

Egyvalami azonban azóta sem változott: a szeretet, ami árad a családból. Zsuzsa és férje, Zsolt irigylésre méltó harmóniában élnek 17 év házasság után is, fiaikkal pedig olyan egységet alkotnak, ami megbonthatatlan. Mint mesélték, mindent együtt csinálnak, legyen szó főzésről vagy csak egy hétköznapi estéről, amikor az a legnagyobb bajuk, mikor melyikük beszéljen.

Lassan hozzászoktak az újfajta élethez is, amiben az apa vette át a háztartás és a gyerekek körülötti összes faladatot, a gyerekek pedig az első sokk után lassan megnyugodtak, hiszen azt látták, hogy édesanyjuk a kezeléseket követően egyre jobban van.

Csakhogy ez igazából nem így van: csontvelő-átültetés nélkül az asszonynak nincs esélye. Február vége óta van a várólistán, múlt hét szerdán szóltak neki: találtak megfelelő donort.

– Mindeddig abban a hiszemben voltam, hogy ha nem lesz megfelelő a kapott csontvelő, majd lesz újabb beültetésem. Múlt héten azonban a fővárosban az orvosom felvilágosított: ez a műtét egyesélyes. Ha nem sikerül, nem lehet újra próbálkozni.

A transzplantációval 80 százalék esélyt kapok az életre, de ha nem sikerül, meghalok. Ha viszont nem vállalom, 20 százalék esélyem marad, hogy túlélem a betegségemet.

Zsuzsa természetesen ezt is elmondta a gyerekeknek, és igyekszik erősnek mutatni magát, attól függetlenül, hogy nagyon fél.

– Egyedül a fiúk tartják bennem a lelket. Nekik szükségük van még rám. Úgyhogy én küzdök, és az orvosok és Isten is remélhetőleg mindent megtesznek majd értem – sírta el magát ismét.

Leukémiásan sem kap szociális bérlakást

A legnagyobb vágyuk tehát, hogy jövő hónapban, Zsuzsa születésnapján az édesanya új életét ünnepelhessék. Igaz, el sem tudják képzelni, mi lesz azután. A csontvelő-transzplantáció és a felépülés után ugyanis steril szobában kell még lennie hónapokig a nőnek. Jelenleg azonban albérletben laknak, így azt az előírásoknak megfelelően újraparkettázni és kifesteni meglehetősen nagy kockázat, hiszen bármikor költözésre kérhetik őket.

– Öt éve pályázunk szociális bérlakásra, legutóbb, a leukámiás papírommal együtt is elutasítottak – mesélte a nő, aki születése óta rossz szeme miatt rokkantnyugdíjas, férje pedig ápolási díjat kap. A család bevétele így 140 ezer forint, ebből havi 70-80 ezer forintot elvisz a lakhatásuk, több tízezret pedig Zsuzsa gyógyszerei.

Alig jut tehát pénz a mindennapokra, de azt mondják, nem kérdés: az utolsó fillért is arra költik, hogy a Zsuzsa számára szükséges feltételeket megteremtsék, és hogy meggyógyuljon.