Kétkezi munkásokból utcaművészek

– Nem beszélek magyarul. Kérek egy sört. Köszönöm – ennyit tud magyarul a francia [namelink name="Jean Philippe Declerck"], aki Amiens-ben sörszállító teherautót vezet, de most éppen Magyarországon tölti a vakációját, és amerre jár, kiáll az utcára gitározni és énekelni.

A gitáros

Jean Philippe Declerck pár perc alatt vidám hangulatot teremtett a francia dalokkal, sanzonokkal a Kárász és Kölcsey utca sarkán. A gyerekek leültek elé a földre, a szülők pedig a taktust ütötték a lábukkal. – Nagyon jó dalok! Provence-ban érzem magam! Igazi mediterrán hangulatot varázsol Szegedre ez a fiú! – hallottam a járókelőktől.

A 36 éves férfi elmondta, muzsikált már Győrben és Székesfehérváron.

– Voltam Budapesten is, de nekem az túl nagy város. Szeged viszont élhető, a legszebb magyar város, ahol kedvesek az emberek. Nagyon jól érzem itt magam – mondta mosolyogva Jean Philippe, aki elmondása szerint alkalmanként 6–9 ezer forintot szed össze a gitározással. Amíg vele voltunk, potyogtak a százasok és kétszázasok a gitártokjába.

Előadó és közönsége. A francia Jean Philippe Declerck csak pár napja muzsikál a szegedi sétálóutcán, de a legkisebbek is szeretik a dalait. Fotó: Karnok Csaba

A  lufihajtogató

– Rábízom az emberekre, mennyit adnak – mondta a bohócnak öltözött [namelink name="Rozgonyi Róbert"], aki évek óta hajtogat lufifigurákat a Kárász utcán. A 46 éves vásárhelyi férfi az internetről tanulta meg a léggömbhajtogatás csínját-bínját. Próbálkozott Vásárhelyen is, de ott nem jöttek be a luficicák. A gyerekek között vannak, akiket elvarázsol Róbert, mások megijednek tőle. [namelink name="Sulyok Erzsébet"] nyugdíjas kolléganőnk Emma unokája kétségbeesett sírásba kezdett, amikor meglátta a bohócot.

Szoborrá dermedt angyal

A fehér ruhába bújt, fehérre maszkírozott fiatalember kis szárnyakkal álldogál mozdulatlanul a sétálóutcán. Ha pénzt dobnak neki, megmozdul, majd újra szoborrá merevedik.

 – A búvárszivattyú kivételével mindent tudok hajtogatni – mondta Róbert, aki jól elbeszélgetett angolul egy apukával, aki kisoroszlánt kért a hároméves fiának. – Dolgoztam egy nyarat New Yorkban, a Central Parkban, de éltem Hollandiában, Svájcban, Spanyolországban és Franciaországban is. Párizsban jó fej punkokkal éltem együtt egy foglalt házban. Nem mondom, hogy mindig ezt csináltam, de a lufihajtogatás mindig jól jött – adott magyarázatot nyelvtudására a férfi, akinek ács az eredeti szakmája.

Most éppen nincs munkája, de ha lesz, akkor is eljön alkalmanként Szegedre. Már csak az íze végett – ahogy fogalmazott. Pestet nem szereti, mert ott támadásnak veszik az emberek, ha megszólítja őket. Szerinte a Kárász utca is leamortizálódott az elmúlt években, sokan lejmolnak, gyengébbek a produkciók, de még mindig jobb, mint más magyar városok sétálóutcái. A New York-i Central Parkban két óra alatt 100 dollárt (28 ezer forintot) keresett. Szegeden egy jó délután alatt 7–10, a borfesztiválon pedig 20-30 ezer forint is összejön a bohócnak.

Kontratenor hangfekvésben. Csányi Gábor Zámbó Jimmy dalait is énekli a szegedi belvárosban. Fotó: Karnok Csaba

Az énekes

[namelink name="Csányi Gábor"] alkalmanként néhány száz forinttól akár tízezer forintig is keres a Klauzál téren az énekléssel. Kedvencei, [namelink name="Celine Dion"], [namelink name="Demis Roussos"] és [namelink name="Zámbó Jimmy"] dalait énekli kontratenor hangfekvésben. Elmondása szerint idén volt, hogy két óra alatt kicsivel több mint 14 ezer forintot keresett. Ez az eddigi rekordja. A 38 éves férfi 2001 adventjén állt ki először a Kárász utcára, így bátran kijelenthetjük, ő a legrégebbi motoros a belvárosi muzsikusok, énekesek és mutatványosok közül. A szakmáját tekintve ívhegesztő Csányi akkor vált országosan ismertté, amikor két szegedi gimnazista lány rajongói oldalt hozott létre a szegedi Picsaember néven (Nem tűnt el, csak átalakult Mr. Forrónaci, 2013. május 5.). Gábor ugyanis gyakran sétál még ma is forrónadrágban. Ha viszont énekel, egyszerű ruhát vesz fel. 2013-ban indult az X-Faktorban is, de a selejtezőben kiesett.

– Akkor azt hittem, hogy elindul felfelé a pályám – sajnálkozott, majd a torokbetegségéről beszélt, meg arról, hogy egyre közönyösebbek az emberek. Elmondta, sokan rá se néznek, mások beszólnak neki. – Vannak, akik féregnek, csúszómászónak neveznek, de akadnak olyanok is, akik kedvesen, nyitottan fordulnak felém. Leginkább a turisták értékelik a produkciómat – mondta Csányi Gábor, aki most alkalmi munkából él, de szeretne egy állandó munkahelyet.

Csányi Gábor elmesélte, volt olyan, hogy egy ember úgy csinált, mintha dobna a kalapjába 30 forintot, de közben gyorsan kivett 400 forintot. Az énekes észrevette, és felelősségre vonta a tolvajt, nem szégyelli magát, hogy egy szegénytől lop?

Színház az utcán: a szentesi köldökzsinór

Franciaországba, a trónviszályok korába kalauzolták el a szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámatagozatos diákjai utcaszínházi előadásukban a járókelőket a Klauzál téren még júliusban. A szentesiek tizenegyedszer léptek fel a THEALTER fesztiválon, többször az utcán mutatták be a darabjukat. Miért? – kérdeztük [namelink name="Pádár Zsolt"] tanártól, a mostani előadás rendezőjétől.

– Ez pici kritika is a THEALTER-nek, természetesen a jobbítás szándékával. Kicsit belterjesnek kezdem érezni a fesztivált, kezd egy kicsit olyanná válni, mintha magunknak csinálnánk. Nincsenek plakátok a városban, úgy érzem, nincs megszólítva a szélesebb közönség, azaz a mi szerepünk a kapcsolat a város és a fesztivál között. Ez egyfajta köldökzsinórszerep, amit fontosnak tartunk, hogy eljutassuk a fesztivált a szegediekhez – mondta Pádár Zsolt.

A szentesi Horváth Mihály Gimnázium diákjai rendszeresen az utcán mutatják be előadásaikat Szegeden. Idén a trónviszályok korába kalauzolták el a nézőket. Fotó: Frank Yvette

Nincs mit tenni az óbégatóval

Se rendőr, se közterület-felügyelő nem tud mit kezdeni a Kárász utca közepén óbégató férfival.

A Kárász és Kölcsey utca sarkán gyakran jelenik meg egy férfi, aki a földön ülve vagy fekve teli torokból üvölti, hogy szegénynek született, de a nézését meg a járását száz aranyért sem adná. Vannak, akik erre produkcióra is dobnak valamennyi aprót a férfi papírpoharába. Előfordult már olyan, hogy a férfi éjjel tizenegykor kezdett el óbégatni. A környékbeliek hiába hívnak rendőrt, semmit sem tudnak kezdeni a férfival.

A közterület használatának rendjéről szóló közgyűlési rendeletben fő szabályként az utcai zenéléshez, énekeléshez nem kell engedélyt kérni, kivéve, ha az elfoglalt közterület meghaladja a három négyzetmétert. A szabályok megszegőivel szemben szabálysértési bírságot állapíthatnak meg.

Párizs az utcaművészet Mekkája

Nyugat-Európa számos városában láthatnak előadókat és mutatványosokat az utcán. Párizs az utcaművészet Mekkája. A francia fővárosban egymást érik az élő szobrok, pantomimművészek, muzsikusok és táncosok az Eiffel-torony lábánál, a Trocadérón, a Luxembourg parknál vagy a Pompidou központnál. A Montmartre-on, a Sacré Cour előtt egy fiatalember azzal kápráztatja el a közönségét, hogy macskaügyességgel mászik fel egy focilabdával a körülbelül 5 méteres kandeláberre, amelyen dekázgat és egyéb lélegzetelállító trükköt mutat be (itt látható egy videó a produkcióról: https://www.youtube.com/ watch?v=VUpRGq-myrM), aztán kalapozik.

Párizsban egyébként egész zenekarok is kiállnak az utcára, amelyek nem a megélhetésért, nem pénzkeresetért muzsikálnak, hanem egyszerűen örömből. Ezek a zenélések mindig vidámak és viccesek. Néhány mutatványos azért lép fel, hogy gyakoroljon, ismert legyen, mert egyszer ebből akar megélni. Ehhez van neki valami terve, és tényleg tud valami érdekeset. Pádár Zsolt is elmesélte egy párizsi élményét.

Produkcióóó! A Focilabdaember elképesztő attrakciója Párizsban egy kandeláberen.

– A legemlékezetesebb produkciót a kilencvenes évek elején láttam Párizsban. Ekkor értettem meg a multikultúra lényegét, azt, hogy milyen varázslatos pluszhatást jelenthet a különböző kultúrák találkozása. A Pompidou központ előtt japán fiatalok játszották a Beatlestől a Let it be című dalt. Remekül! És egészen változatos nemzetiségű, bőrszínű turisták énekelték velük! Fantasztikus volt!