˝Rólunk beszélnek a kövek˝

– Klebelsbergről mondták, de a mi családunkra is illik, hogy „rólad beszélnek a kövek". Felemelő érzés a belvárosban sétálni, mert tudom, hogy a Kölcsey utcában hol lakott a dédapám Vilmos nevű testvére. A Dugonics téren két háza is volt nagyapám Ödön testvérének, sőt a régi Domus helyén éttermet nyitott az 1890-es években – indultunk képzeletbeli kalandozásra a hajdani Szegeden Aigner Jenővel (64), a híres nagypolgári család leszármazottjával és kutatójával.

– Dédapám, idősebb Aigner József építtette a Kárász utca 2. szám alatti házat, a volt Stühmer, később Kerek-perec épületét. Testvére, Nándor pedig a Tisza Lajos körút 27. szám alatt rendezte be üzletét, lakóházat meg a Széchenyi tér 3.-ban, a bíróság mellett tervezett neki Lechner Ödön.

165 éves cég

Az Aigner család szegedi ága fűszer-, csemege-, sajt-, termény- és ásványvíz-nagykereskedéssel foglalkozott. Jártak hozzájuk Kikindától Makóig sokfelől. Aigner Mátyás (1733–1787) alapította az első céget 1766-ban, amikor nagybátyját, Jánost nevezték ki az itteni sóhivatal élére. Leszármazottjai 5 generáción keresztül vezették a kereskedést, majd 165 éves fennállás után 1930-ban számolták fel. Az ausztriai Großhöfleinból érkeztek a Tisza partjára.

Az üzletet Mátyás később fiának, Jakabnak adta át, neki már egy fő- és négy másik üzlete volt. Főüzletét a mai Palánk cukrászda és a sarki tornyos Tóth Péter-palota közti helyen alakította ki, majd a Kígyó és a Kiss József utca sarkán, később a Horváth Mihály utca elején. Mindig a legidősebb fiúk örökölték a céget, de betársulni lehetett. Így tett kalauzunk nagyapja, Jenő is.

Híres lett a mai Széchenyi térre néző épület tervezője, Aigner Lajos is: a minisztériumba került, majd Komárom főépítésze lett. Alapvetően mindig az üzlet biztosította az erős gazdasági hátteret, így a fiatalabb testvérek állami hivatalt vállalhattak, értelmiségiek lettek. Dezső testvérük karrierje például bíróként a kúriáig ívelt.

A család mindazonáltal több lábon állt, földjeik voltak, gazdálkodtak is. Mesélőnk ükapjának Ferdinánd nevű fivére a politikában is jeleskedett, a pozsonyi országgyűlésben képviselte Rókust és Alsóvárost három cikluson keresztül. A szabadságharc előtt, a kor szokásainak megfelelően Rengeyre magyarosította a nevét. Bátyja, Imre 1846-ig a város főjegyzője volt, ő is gazdálkodott mellette.

Aigner Jenő őrzi és kutatja neves családja emlékeit. Fotó: Kuklis István
A név kötelez

– Azt szoktam mondani, ha egy kutyatenyésztő akár Angliáig képes elmenni, hogy az állata vérvonalát kövesse, akkor nekem kutyakötelességem kutatni a családot – magyarázza érdeklődését [namelink name="Aigner Jenő"], aki nyugdíjas szobafestő vállalkozó.

– Tamasi Mihály írta meg, hogy a nagy vagyonuk alapja a puritánság és a szaktudás volt, valamint hogy sokat adtak a szorgalomra és becsületre. Nem utolsó sorban pedig felismerték a bankok szerepét. Számos pénzintézetet az ő közreműködésükkel alapítottak, igazgató tanácsi tagok kerültek ki a családból. A város a legnagyobb adófizetők között tartották számon őket, legjobb helyezésük a harmadik volt. Feleségeik tevékenyen részt vettek a Márta egyesületben, a Fehér Keresztben vagy a MANSZ-ban, a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségében. Gyerekkoruktól fogva azt látták odahaza, hogy adakozni kell. A kutatások alapján az is kirajzolódott, hogy a nagypolgári családok a házasodási politikát is szem előtt tartották. Dédapám testvére, a tervező Aigner Lajos így vette el a zsidó Perl Mór Marika nevű lányát. Aigner Ödön meg egy másik módos szegedi családba nősült, Hoffer lányt, Bertát vett el. Apja az a Hoffer Károly építési vállalkozó volt, aki felépítette az első faszínházat Szegeden. Ők laktak a Fekete Házzal szemközti Bagáry-házban. Rokonságba kerültek olyan meghatározó családokkal, mint a Pfannok, Csákyak, a Dannerek. Aki nem ezen a mezsgyén haladt, annak küzdenie kellett a szerelméért. Így a nagyapámat sokáig tiltották a jövendőbeli nagyanyámtól, Bendesi Annától, mert nem volt eléggé előkelő. A család a második világháború után szétszóródott, többen a fővárosba, mások külföldre költöztek. A rokonság egy része azonban maradt, Szeged és Makó környékén élt, él. A családkutató családtag megjegyzi, mivel apja legidősebb testvére örökölte szerényebb szegedi Gyík utcai házukat, ők Apátfalván rendezkedtek be. Nagyapját nem ismerhette, mert korán meghalt. Apja iparos lett, de beléjük oltotta, hogy nem voltak mindig elesettek, és így könnyebben elfogadták a helyzetüket.

A köz javára

Az Aignereknek könnyű dolguk volt, a családfájukat összeállították a történészek. Abból kiderül, hogy a gyökereik Elzász-Lotharingiába vezetnek, és hogy 1450-től negyven évig Pozsony vármegyében éltek. Adtak polgármestert, bírót, esküdtszéki tisztségviselőket, de lett a családban főjegyző, főispán, polgármester-helyettes, főszolgabíró is. 1656-ban kapták nemesi címüket, de soha nem kérkedtek vele, német nemzetiségiként mindenütt megállták a helyüket – a köz javára. Emléküket őrzi a Takaréktár utcai pénzintézet bejáratánál egy emléktábla, az egyetem falán az alapítók között Aigner Károly főispánt fedezhetjük fel. Az ipartestület üres épületében megvan az alapítók táblája, ahol szintén ott díszeleg Aigner József neve. Béketelepen Rengeyről neveztek el utcát.