Veprik a madárgyűrűző állatkert-igazgató

 Szeged, Szaffi, Ákos és bakterház

[namelink name="Veprik Róbert"] 1975. február 8-án született Szegeden. – Többször hívtak más városokba, országokba akár állatkert-igazgatónak, de mindenkinek nemet mondtam. Minden Szegedhez köt, családtagjaim, barátaim is itt vannak. Egy pókhálós akácos látványánál aligha van szebb dolog számomra – mondta. A Zrínyi Ilona Általános Iskola elvégzése után a Deák Ferenc Gimnáziumban érettségizett, majd a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát biológia–környezetvédelem szakon. Egy lánya van, aki 13 éves. Kedvenc ételei a magyaros pörköltek, imádja a pacalt és a szegedi halászlét, vendégeit mindig erre hívja meg. Alkoholt alig fogyaszt, kedvenc italai a préselt gyümölcslevek. Zenében mindenevő, Ákost és Zsédát különösen kedveli. Gyerekként a Vuk és a Szaffi volt a kedvence, ma a horroron kívül mindent megnéz, egyik kedvence az Indul a bakterház, de szereti a nyomozásokkal kapcsolatos filmeket és sorozatokat is.

– Hogyan került a Szegedi Vadasparkba, és mivel foglalkozott korábban?

– Első igazi munkahelyem volt a Szegedi Vadaspark, előtte a CSEMETE Természet- és Környezetvédelmi Egyesületnél dolgoztam egy évet. A vadaspark akkori igazgatója, [namelink name="Gősi Gábor"] keresett meg a munkaajánlattal. Mindig az volt az álmom, hogy egy nemzeti parkban dolgozzak, a természetet akartam járni és védeni, gyűrűzni a madarakat, ezért háromszor mondtam nemet az invitálására. Végül három feltételt szabtam, amit teljesített az igazgató. Az egyik ma már kicsit megmosolyogtató: egy mobiltelefon. A másik a rugalmas munkaidő, a harmadik pedig egy saját iroda. A vadaspark akkoriban nem volt eleresztve anyagilag, de végül sikerült kigazdálkodniuk a telefonom költségét. Először megfigyelői státuszban kezdtem el a munkát 1999-ben az állatkertben, fél évbe telt, mire megtanultam, hogyan működik. Elkezdtük a madármentő munkát, amelyben kiterjedt baráti kapcsolatokkal rendelkeztem, másik feladatunk Gősi Gáborral a park rendbetétele, egy ütőképes csapat felállítása volt. Nem bántam meg, hogy nemzeti park helyett az állatokat választottam: azóta több lehetőségem is lett volna váltani, de van még feladatom a Szegedi Vadasparkban. Addig szeretnék itt dolgozni, amíg vágyom arra, hogy mások és a saját álmaimat megvalósítsam.

– Mire a legbüszkébb az elmúlt évekből?

– A kollégáimra, és hogy a vadaspark látogatószáma a kezdeti évi 100 ezerről mára megduplázódott, és szinte teljesen a saját lábára állt. Régen az éves költségvetésünknek több mint ötven százalékát adta az önkormányzat, mára ennek az összegnek csak a felére van szükségünk. Jelentősek az állateladásaink is: veszélyeztetett fajokon természetesen nem adunk túl, de hobbiállatainkat akár magánszemélyek is megvásárolhatják. Egyre több ember vásárol lámát vagy alpakát, a gyerekeiknek akarnak kedveskedni ezzel: Nyugat-Európában ez már régen bevett szokás. Turisztikai szempontból is vonzók vagyunk: ha születik egy cuki kisállat, vagy a határon foglalnak le izgalmas fajokat, az bevonzza az embereket a vadasparkba – érzelmeket szabadít fel egy kiskölyök vagy egy mentett állat látványa.