Gazsó és Zelei feloldozza Antall szegedi besúgóját

23 év után továbbírta könyvét a politikai célokat szolgáló pszichiátriáról a Gazsó–Zelei szerzőpáros. Az új fejezetben egy szegedi születésű gyermekvédő, pedagógus – [namelink name="Antall József "]miniszterelnök besúgója – vall bűneiről és pokoli vezekléséről. A szerzők feloldozzák Mikus Gyulát.

Miért üzlet egy francia tulajdonú kiadónak újból megjelentetni egy 23 évvel ezelőtt írt magyar riportkönyvet? Azért, mert a kötet három egyetemen is bekerült az ajánlott olvasmányok jegyzékébe, de már könyvtárakban sincs meg, holott egykor 80 ezer példányban kelt el
– mondta [namelink name="Gyenes Ádám"], a L’Harmattan Könyvkiadó igazgatója csütörtökön, a pesti Mikroszkóp Színpadon rendezett könyvbemutatón.

Gazsó és Zelei újra együtt. Nem felejtenek, de megbocsátanak.
Gazsó L. Ferenc és Zelei Miklós Őrjítő mandragóra – Bevezetés a politikai pszichiátriába című művéről van szó, a harmadik, bővített, javított kiadás a könyvhétre jelenik meg. A két oknyomozó újságíró a nyolcvanas évek elején a Magyar Hírlapnál találkozott, később mindketten dolgoztak lapunknál. Hat közös könyvük van, az Őrjítő mandragórát 1989-ben, a magyar sajtó kegyelmi állapotában írták. Akkor – mint Zelei mondta – még működtek az állampárt elnyomó reflexei, de a gépezet már nem, és az emberek falták a mindennapi valóság hátterét bemutató tényirodalmat. Nem fenyegető üzenet, hanem reklám volt a hír, hogy a könyvet az úttörőszövetség elnöke be akarja zúzatni. Gazsó szerint – aki most a Magyar Rádió elnöke – ma nem csak a média elgépiesedése miatt nincsenek tényfeltáró riportok: az olvasót nem érinti meg a különböző kaliberű gazemberségek leleplezése. Gazsó és Zelei mégis igent mondott a kiadónak, mert, mint mondták, addig nem lehet meghaladni egy korszakot, amíg nem tudjuk, milyen volt: hurcoljuk magunkkal bajait a zsigereinkben, közben elmúlik egy emberöltő. Az első két kiadást az újszülött Gazsó Sanyinak ajánlották, most ő is ott ült a bemutatón.

A könyv régi fejezetei olyan embereket mutatnak be, akik a puhuló Kádár-rendszer idején „túlzott igazságérzettel" megáldva próbáltak elégtételt szerezni. Jól szervezett mechanizmus működött közre abban, hogy például az izgatással vádolt egykori parasztpárti vezető, a munkásőrség eltörlését javasló katonatiszt, az orosz fogságért, elvett jegygyűrűjéért méltányos kártérítést követelő orvos ne börtönbe, „csak" elmegyógyászati vizsgálatra, esetleg intézetbe kerüljön, gyógyszeres vagy elektrosokk-kezelésre. Az új fejezet főszereplője, a szegedi születésű, már elhunyt pedagógus, Mikus Gyula viszont a másik oldalon állt. A rendszerváltáskor írt levelet Gazsó L. Ferencnek. Regényként olvasható vallomása a rendszerhez fűződő kapcsolatáról, megtöréséről, vezekléséről szól. Mikus besúgóként Antall József későbbi miniszterelnökről jelentett, miközben tanár, fantasztikus barlangtúrák szervezője („föld alá bújtam szégyenemben"), a gyermekvédelem szaktekintélye volt. A könyv végén Gazsó L. válaszlevele feloldozza őt, Zelei pedig azt írja, „mindenki hős, aki önmagára visszatekintve képes a megrendülésre, és alkalmassá válik a változásra". A leleplezésnek és az igazságkeresésnek már van kultúrája mifelénk, a megbocsátásnak azonban nincs.

– Mikus Gyula szaldója pozitív, mert úgy vezekelte le bűneit, hogy mint egy misszionárius, mindig a legnehezebb helyekre kérte magát, például a fiatalkorúak börtönébe – ad magyarázatot Gazsó L. Ferenc.
– Százakat mentett meg, drogosokat is, a haláltól. Mások a rendszerváltás után karriert csináltak volna egy ilyen életműből, ő azonban csak élt tovább, bűnében is tiszta emberként.
– A megbocsátás sokszor lelkileg megterhelő folyamat, ezért szeretem tudni, hogy mit bocsátok meg – így Zelei.
– Szeretem minél mélyebben megismerni a történeteket, azt, mi történt másokkal és velem. Nem azért, hogy bosszút álljak, hanem hogy a mai világban pontosabban találjam meg a helyem.

A pszichiátria és a politika kapcsolata forró téma volt Mikszáth korában, de még most, az ezredfordulón is, amikor akadt orvos, aki tévés szereplésük alapján diagnosztizált politikusokat. Ugyanakkor ma is vannak emberek, akiknek nagyon fejlett az igazságérzete. Úgy látszik, a különbség az mifelénk diktatúra és demokrácia között, hogy ezeket az embereket ma legfeljebb a közöny nyomasztja, nem akarják őket becsukni. – És ez lényeges különbség – teszi hozzá Zelei. – '90-ben sokan zavarba jöttek azok közül, akik pár évvel azelőtt úgy beszéltek, még a börtönt is vállalják, ha kell. Nem kellett: inkább ügyet kellett intézni, vállalkozást alapítani, ami nem ment. Jó Hamletek voltak, de rossz Fortinbrasok.