Szeged és környéke

2007.08.01. 16:19

Rutinos, nyugodt sofőrrel is borultak

Szeged - Jobban érzi magát az a három, közlekedési balesetet szenvedett tűzoltó, akiket hétfőn súlyos sérülésekkel szállítottak a szegedi traumatológiai klinikára. Azt mondják, ötvennel mentek, az oldalára borult tűzoltóautót egyik legjobb sofőrjük vezette. Szorítanak a balesetben életveszélyesen megsérült házaspárnak – akik még mindig lélegeztetőgépen vannak.

Tombácz Róbert

Mint lapunkban megírtuk, hétfő délután egy tűzesethez riasztott, megkülönböztető jelzést használó tűzoltóautó karambolozott egy személygépkocsival a szegedi Rókusi körút és a Szatymazi utca kereszteződésében. A balesetben nyolcan sérültek meg: három tűzoltó könnyebben, három súlyosan, a személyautóban ülő hatvanas szegedi házaspár pedig súlyos-életveszélyes állapotban került a klinikára, majd az intenzív osztályra.

– Folyamatosan szólt a sziréna, és a hajókürtöt is bekapcsoltuk, a kocsiban ülve ráláttunk az útra, ami „tisztának" tűnt. Mindenki megállt, lehúzódott, kivéve a hirtelen érkező Nissant, ami nem lassított, manőverezni sem próbált – idézte föl a baleset előtti pillanatokat betegágyán, a traumatológiai klinikán tegnap délben Kenyeres Sándor szolgálatvezető. A 42 éves tűzoltó nem nyúlt az éppen akkor felszolgált ebédhez: törött válla miatt jobb keze fel volt kötve, és bármikor vihették a műtőbe. A sokat látott lánglovag azt mondta, az egyik legrutinosabb, legnyugodtabb sofőrjük vezette akkor az ütközés miatt jobb oldalára dőlt fecskendőautót. Mikor látták, hogy a kereszteződésből érkező kocsi nem tér ki, manőverezni próbáltak, a víztartály elhelyezkedése miatt magas súlypontú, tizenhat tonnás jármű azonban ráfutott a padkára – és felborult. Szerinte nem mehettek többel ötvennél, különben csúsztak is volna az aszfalton.

Nincs változás

Bár az intenzív osztályra nem tudtunk bejutni, annyit megtudtunk, hogy továbbra is súlyos-életveszélyes állapotban, lélegeztetőgépen vannak a személyautó utasai. A hatvanas szegedi házaspár koponya-, mellkassérülést és többszörös végtagtörést szenvedett a hétfői karambolban.  Mint a szolgálatvezető mesélte, ő és egy másik társa elől mászott ki a kocsiból, és ez a hátul ülők közül is sikerült kettőjüknek – másik két kollégájuk azonban segítségre szorult, egyikük az eszméletét is elveszette. Szerencsére a körúton civilben sétáló tűzoltók és mentősök is voltak, akik azonnal a segítségükre siettek, és két másik tűzoltóautó is perceken belül a helyszínen volt. A szolgálatvezető azt mondta, nem maguk, hanem inkább sofőrjük miatt aggódnak, akit nagyon megviseltek a történtek. Mindnyájan szorítanak az intenzíven kezelt házaspár felépüléséért is, amikor csak lehet, érdeklődnek az állapotuk iránt.

– Ezután sincs bennünk félelem: az ilyen eset sajnos benne van a pakliban – mondta a 38 éves [namelink name="Farkas Gábor"], aki tegnap délben már a zárójelentését olvasta az ágyán. A férfinak több bordája eltört, köhögés, levegővétel közben még szúrt a mellkasa. Orvosai azt mondták neki, négy-hat hét múlva épülhet fel teljesen. Sógora, a 30 éves Tolmacsov Márk rosszabbul járt, mivel borda- és kulcscsontörést is szenvedett.

Csak kötelezőjük van

Dudás Miklós szegedi tűzoltóparancsnok elmondta: könnyebb sérüléseket szenvedett három kollégájuk ma már szolgálatba is áll, amíg a hat tűzoltó kiesett a munkából, szabadnapos társaikat hívták be helyettük. A jármű pótlása már keményebb dió: összesen három olyan fecskendőkocsi van Szegeden, mint a hétfői karambolban megrongálódott. Helyére az egyetlen tartalékautót állították be. A járművekre csak kötelező biztosítást kötöttek, a Casco ára havonta több millió forint lenne, amire nincs fedezet a költségvetésükben. Így meg kell várniuk a rendőrségi vizsgálat végét, hogy megtudják: van-e egyáltalán lehetőség arra, hogy a javítás költségeit a biztosító fizesse. Tuczakov Szilvánától, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivőjétől megtudtuk: az igazságügyi műszaki szakértő véleménye nagyjából egy hónap múlva készül el, akkor zárulhat le a rendőrségi vizsgálat az ügyben. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!