Hosszú távon

Ted Sator, Kevin Primeau, Diego Scandella, Rich Chernomaz, Sean Simpson, Kevin Constantine és Don MacAdam. Így együtt természetesen árulkodó a lajstrom, de tegye mindenki a kezét a szívére: ha mondjuk magában Diego Scandella vagy Sean Simpson nevét dobjuk be, akkor a nagy többség aligha vágja rá kapásból, hogy az illető a magyar jégkorong-válogatott, helyesebben – mert már kötelező a megkülönböztetés – a magyar férfi jégkorong-válogatott egykori szövetségi kapitánya.

Pat Cortina nagy űrt hagyott maga mögött – állapíthatjuk meg sokadszorra. Ő volt – az 1934-ben Budapesten kalandot kereső John Dewart leszámítva – az első tengerentúli születésű szakvezető a magyar hokiban. Cortina megalapozta a méltán elismert kanadai jégkorong hírnevét hazánkban, ám Rich Chernomaz kivételével az utódai nem győztek meg minket a pótolhatatlanságukról. Nagyobb baj, hogy az úgynevezett szakmát, a szövetség elnökségét sem, amiről pontosan árulkodik, hogy sűrűn adták egymásnak a kilincset.

Évek óta felmerülő kérdés: a „szapporói hősök”, tágabban a már világot és sok-sok kiváló és kevésbé kiváló szakembert látott korosztály edzői hivatást választó képviselői miért nem kapnak lehetőséget szövetségi kapitányként. Fodor Szabolcs, Kangyal Balázs, Ladányi Balázs, Majoross Gergely, Szilassy Zoltán, Svasznek Bence, Tokaji Viktor már mind-mind letettek annyit az asztalra, hogy kiérdemeljék a bizalmat. Mi több, a mögöttünk hagyott idényben a Fehérvár vezetőedzőjének részben kényszerből kinevezett Kiss Dávid igazolta, hogy nagyobb, sőt talán kisebb kockázat egy ismert hazai trénert helyzetbe hozni, mint egy ismeretlen külföldit.

Azért hangsúlyozzuk a három évet, mert ideiglenes jelleggel a korábbi center volt már kapitány; s azt se hallgassuk el, a megbetegedett finn Jarmo Tolvanan helyére beugorva 2019-ben nem járt szerencsével. Majoross, aki anno a személyiségének köszönhetően Cortina egyik kedvenc játékosa volt, mi mást tehetett, külföldön bizonyított. Előbb a szlovák bajnokságban, majd a német másodosztályban.
A végül szerencsésen végződött idei világbajnokság idején kipattant botrány árulkodik arról, nem csupán szakmailag kell helyreállítani a magyar válogatott elmúlt években megtépázott renoméját. Augusztus legvégén olimpiai selejtezőn szerepel a nemzeti csapat, ott ne tápláljunk hiú reményeket, de a világbajnoki elitben jó lenne végre úgy tervezni, mint Majorossal: hosszú távon.